Szeptembertől nyithatnak a vendéglők, színházak, mozik

Szeptembertől nyithatnak a vendéglők, színházak, mozik
Szeptember elsejétől minden bizonnyal kinyithatnak a színházak és a mozik, természetesen csak a megfelelő biztonsági intézkedések betartásával és ott, ahol a helyzet is megengedi a kulturális rendezvények, programok újraindítását – jelentette be szerda este Klaus Iohannis államfő. Azt is megjegyezte, hogy szintén szeptember elsejétől a vendéglők is kinyithatják majd belső tereiket, szintén a speciális óvintézkedések betartásának a feltételével. Az államfő szerint fontos, hogy a kultúra ismét visszatérjen a mindennapjainkba, de betartva a feltételeket: a nézőtéren szabad helyeknek kell lenni a nézők között, védőmaszkot kötelező lesz viselni. A vendéglátóegységek szintén ősztől kezdhetik el ismét a működésüket, hiszen a hideg már nem fog kedvezni a szabadtéri felszolgálásnak – jegyezte meg Iohannis. A vendéglőkben sem lehet viszont minden asztal foglalt, továbbá szakembereknek meg kell állapítaniuk a működési feltételeket.