Szakértők és jelszavak

Harmincötezer adóügyi tanácsadó szakember kerestetik, miután a kormány radikális reformot akar végrehajtani az adózási rendszerben. Az újítások 2018. január 1-től lépnének hatályba, és leghamarabb 2019-ben éreztetnék hatásukat. A hatóságoknak és a lakosságnak körülbelül két évük van felkészülni az új rendszerre, ha a kormány valóban végig tudja vinni az elképzelését, amelynek első tervei a napokban kerültek nyilvánosságra. A háztartási globális adónak nevezett új rendszerrel kapcsolatban az egyik legnagyobb kérdőjel, hogy bonyolultabbnak tűnik, mint a jelenlegi adózás, amely 2005 óta hatályos. A román állam tragédiája az, hogy az egyszerűbbnek tűnő egységes adókulcs sem hozott több bevételt GDP-arányosan az államkasszába, így a történelmi szakadék az uniós átlagnak számító 45 százalék és hazánk 28-32 százaléka között megmaradt az elmúlt bő évtizedben.

Most egy bonyolultabb rendszert vezetnének be azért, hogy a lakosság bizonyos kiadásokat leírhasson az adóalapból. Szokatlan módon a háztartás fogalom nem feltétlenül egy családot jelent majd, hanem bárki létrehozhat adóalanynak számító háztartást, ha vállalja a közösséget olyan személyekkel, akikkel együtt lakik. A háztartási adó ugyanakkor nem opcionális, hanem mindenki számára kötelező. A fő újdonság abban áll, hogy a személyi jövedelemadót a jövő évtől nem az alkalmazó tartaná vissza, hanem minden olyan személynek nyilatkozatot kell leadnia háztartásonként az adóhatóságnak, akinek valamilyen adózandó jövedelme volt.

Ennek az elképzelésnek a kivitelezése elsősorban azért okoz majd nehézséget, mert a lakosság pénzügyi és gazdasági képzettsége igen alacsony. Léteznek vállalatok a versenyszférában, akik ezt a társadalmi szolgáltatást magukra vállalták, de amit nyújtani tudnak, csepp a tengerben ahhoz képest, hogy mekkora lemaradás van a hazai és a többi európai ország lakossága között. Nagy igény lenne a pénzügyi képzettségre, amivel az emberek maguk tudnák javítani életkörülményeiket ahelyett, hogy például szociális támogatást kunyerálnának.

Az adóügyi tanácsadókra azért van szükség, mert legkevesebb a mintegy 5 millió dolgozónak, de könnyen előfordulhat, hogy az új rendszer több adófizetőt fog majd érintetni, minden évben adóügyi bevallást kell tennie. Magyarán, ki kell tölteniük háztartásonként a jövedelembevallási nyilatkozatot. Alapvető könyvelési szabályokat kellene megtanulniuk millióknak, hogy milyen költség vagy kiadás írható le az adóalapból, milyen feltételeket szükséges teljesíteniük ahhoz, hogy ezt megtehessék. Az átlaglakosság alacsony fokú képzettsége ezt igencsak megnehezítheti, és kérdéses, hogy pár hónap alatt honnan fog előkapni a kormány 35 ezer adóügyi tanácsadót. Másik kétely az új rendszerrel kapcsolatban, hogy az állam miért fogja hatékonyabban működtetni ezt a bonyolultabb adózási rendszert, ha a jelenlegi egyszerűbbet sem tudta a remélt gördülékenységgel kezelni.

A 15 ezer szakértő az egyik fő jelszava volt az Emil Constantinescu által patronált parasztpárti kormányzásnak, amely látványos kudarcba fulladt. Nehogy a 35 ezer adóügyi tanácsadó is csak üres jelszó maradjon, mert egy ilyen radikális adóreform szakszerűtlen kivitelezése olyan bábeli zűrzavart okozhat az ország pénzügyeiben, amit jobb elkerülni.

varosnapokHirdetés