Sundance Filmfesztivál – virtuális díjátadóval zárult a virtuális szemle

Sundance Filmfesztivál – virtuális díjátadóval zárult a virtuális szemle
Az amerikai versenyfilmek közül Sian Heder CODA című játékfilmjét és Ahmir „Questlove” Thompson Summer Of Soul című dokumentumfilmjét jutalmazta fődíjával a 2021-es Sundance Filmfesztivál zsűrije. A története során először online térbe költözött független nemzetközi filmmustra virtuális díjátadója kedd este volt.

Heder siket szülők egészséges hallású gyermekéről szóló filmje az első alkotás a filmmustra történetében, amely mind a három fődíjat – a zsűri nagydíját, a rendezői díjat és a közönségdíjat –, valamint a zsűri egy különdíját is elnyerte az amerikai versenyfilmek mezőnyében – számolt be a The Variety című filmes portál.

A fesztivál nyitóestjén debütált produkcióért ádáz licitharc bontakozott ki, amelyből az Apple Studios került ki győztesen, a mustra történetében rekordot jelentő 25 millió dollárt kínálva az alkotásért.

Az amerikai dokumentumfilmek közül a Summer Of Soul című alkotás, a The Roots nevű hiphop együttes tagjának, Ahmir „Questlove” Thompsonnak a munkája nyerte el a fődíjat. Az 1969-es harlemi kulturális fesztiválról szóló produkció a zsűri nagydíja mellett a közönségdíjat is megkapta.

A nemzetközi játékfilmes mezőny nagy nyertese Blerta Basholli Hive című alkotása volt, amely Heder filmjéhez hasonlóan – és a fesztivál történetében szintén először – a zsűri nagydíját, a közönségdíjat és a rendezői díjat is elnyerte. A film egy egyedülálló anyáról szól, aki a túlélésért küzd, miután férje eltűnik a koszovói háborúban.

A nemzetközi dokumentumfilmes mezőnyben a nagyrészt animációs Flee című alkotás nyerte el a zsűri nagydíját: a film egy meleg afgán menekült életéről szól.

A mezőny közönségdíját a Writing With Fire című alkotás kapta, amely India egyetlen, kizárólag dalit nők által működtetett újságjáról szól.

A virtuális ceremónia házigazdája Patton Oswalt komikus volt.

A nyertesek egyebek között saját otthonaikban, vagy épp autóban ülve mondták el köszönőbeszédeiket.