Roland Garros: Halep magabiztos sikerrel lépett tovább

Roland Garros: Halep magabiztos sikerrel lépett tovább
A francia nyílt teniszbajnokságon, az év második Grand Slam-tornáján Sorana Cârstea után Simona Halep (a képen) is magabiztosan jutott tovább a második fordulóba.

A párosok között a Horia Tecău és Jean-Julien Rojer férfi kettős is továbblépett.

Az év második Grand Slam tornáján harmadikként kiemelt Halep 67 perc alatt két sima szettben lelépte a szlovák Jana Cepelovát.

A meccs eleje még kiegyensúlyozott volt Cepelová még 2:1-re vezetett, utána azonban Halep zsinórban hét gémet nyert, ezzel 6:2-re hozta az első szettet, és a konstancai lány a második játszmában is 2:0-ra vezetett. A szlovák teniszező egyenlített, kölcsönösen elnyerték még egyszer egymás adogatását, ám a hajrá ismét Halepé volt.

A világranglistán jelenleg negyedik román teniszező ezzel máris biztosított magának egy 60 ezer eurós csekket és 70 WTA-pontot. A román játékos következő ellenfele a Németországot képviselő Tatjana Maria (29 éves, 104. a világrangsorban), aki ellen eddig játszott minkét mérkőzését elveszítette, igaz, mindkettőt még 2009-ben.

Ugyancsak könnyen jutott a második fordulóba a férfi párosok versenyében a Horia Tecău, Jean-Julien Rojer kettős. A 11. helyen kiemelt román, holland páros 54 perc alatt küldte haza (6:2, 6:1) az argentin Thomaz Bellucci, Carlos Berlocq duót. Tecăuéknak eddig 22 500 euró és 90 ATP-pont a jutalma. A következő fordulóban a holland, román duó a francia Constant Lestienne, Corentin Moutet és a Dustin Brown, Jen-szun Lu (német, tajvani) párharc győztesével játszik.

Amint már korábban közöltük, Sorana Cârstea szintén könnyedén nyert egyesben (6:3, 6:1 a kínai Sua-j Peng ellen, következő ellenfele a 21. kiemelt spanyol Carlei Suarez Navarro), párosban  viszont a horvát Donna Vekics oldalán feladták a mérkőzést három perc híján két óra játék után. Ellenfelük a 15. kiemelt Andreja Klepac, Maria Jose Martinez Sanchez (szlovén, spanyol) kettős volt, akik a feladás pillanatában 7:6 (2), 2:6, 4:1 arányban vezettek.

Már az első körben búcsúzott Florin Mergea és a pakisztáni Aisam Ul-Haq Qureshi párosa is, a 13.  favorit kettősön a veterán spanyol Fernando Verdasco és a szerb Nenad Zimonjics fogott ki, 6:3, 7:6 (2) volt a végeredmény. Mergea tavaly negyeddöntőig jutott a párizsi versenyen, akkor még az indiai Rohan Bopanna volt a párostársa, legjobb eredménye a 2014-es elődöntő a horvát Marin Draganjával.

A nyitókörben búcsúzók 10 500 eurós csekkel vigasztalódhatnak.

Lapzárta után fejezte be mérkőzését Raluca-Ioana Olaru és az ukrán Olga Szavcsuk kettőse a Mandy Minella, Anasztaszija Sevastova (luxemburgi, lett) duó ellen. A győztes Babosékkal játszik, ugyanis Babos Tímea párosban bejutott a második fordulóba a legjobb 32 közé. A viadal honlapja szerint a magyar játékos és partnere, a cseh Andrea Hlavackova szerdán magabiztosan 6:3, 6:0 arányban legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Amandine Hesse, Tessah Andrianjafitrimo kettőst. A találkozó mindössze 1 óra 7 percig tartott. A magyar teniszező egyesben a nyitókörben búcsúzott a francia Alizé Cornet ellenében.

*

A világelső Andy Murray négyszettes győzelemmel jutott be a második fordulóba. A brit sztár kedden a világranglistán 72 hellyel mögötte álló orosz Andrej Kuznyecovot verte 2 óra 34 perc alatt.

Két fiatal francia játékos botrányos viselkedésével keltett feltűnést: a szabadkártyás Laurent Lokoli a pályán többször is szóváltásba keveredett a szlovák Martin Klizannal – aki szerinte sérülést színlelt –, majd nem volt hajlandó kezet fogni legyőzőjével. A nyitókörben hétfőn kiesett Maxime Hamou pedig átölelt és megcsókolt egy tévériportert, ezért a hazai szövetség visszavonta a Roland Garrosra szóló akkreditációját.

A 12. helyen kiemelt Jo-Wilfried Tsonga mindössze egy gém után kiesett szerdán. A szombaton Lyonban tornagyőztes hazai játékos Renzo Olivóval csapott össze a nyitókörben, s a meccs kedden este tízkor az argentin 7:5, 6:4, 6:7, 5:4-es vezetésénél félbeszakadt sötétedés miatt. A szerdai folytatás csak néhány percig tartott, mivel Olivo elvette a francia adogatását, és megnyerte a meccset.

A nőknél a júniusban 37 éves Venus Williams könnyedén verte a japán Nara Kurumit. A 2002-ben döntős amerikai sztár meccsét a helyszínen nézte végig húga, a 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena is, aki szülési szabadságon van. Venus 20. Roland Garrosán szerepel, ami rekord a profik 1968-as csatlakozása óta.

Befejezte párizsi szereplését cseh Petra Kvitova. A kétszeres wimbledoni bajnokot decemberben megtámadták otthonában, súlyos kézsérülést szenvedett, és a Roland Garroson tért vissza, ahol a 64 között kikapott a párosban világelső amerikai Bethanie Mattek-Sandstól.

Érdekesebb eredmények:

Férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Wawrinka (svájci, 3.)–Kovalik (szlovák) 6:2, 7:6 (6), 6:3; Verdasco (spanyol)–A. Zverev (német, 9.) 6:4, 3:6, 6:4, 6:2; Csang (dél-koreai)–Querrey (amerikai, 27.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:3; Murray (brit, 1.)–Kuznyecov (orosz) 6:4, 4:6, 6:2, 6:0; Nisikori (japán, 8.)–Kokkinakis (ausztrál) 4:6, 6:1, 6:4, 6:4; Monfils (francia, 15.)–Brown (német) 6:4, 7:5, 6:0; Berdych (cseh, 13.)–Struff (német) 6:1, 6:1, 4:6, 6:4; Isner (amerikai, 21.)–Thompson (ausztrál) 6:3, 4:6, 7:6 (5), 6:3; Olivo (argentin)–Tsonga (francia, 12.) 7:5, 6:4, 6:7 (6), 6:4. 2. forduló (a 32 közé jutásért): Thiem (osztrák, 6.)–Bolelli (olasz) 7:5, 6:1, 6:3; Goffin (belga, 10.)–Sztahovszkij (ukrán) 6:2, 6:4, 3:6, 6:3; Johnson (amerikai, 25.)–Csorics (horvát) 6:2 7:6 (8) 3:6 7:6 (6); Zeballos (argentin)–Karlovics (horvát) 7:6(5), 7:6(5), 6:3; Dimitrov (bolgár, 11.),–Robredo (spanyol) 6:3, 6:4, 7:5; Djokovics (szerb, 2.)–Sousa (portugál) 6:1, 6:4, 6:3; Nadal (spanyol, 4.)–Haase (holland) 6:1, 6:4, 6:3.

Nők, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Halep (3.)–Cepelová (szlovák) 6:2, 6:3; Strycova (cseh, 20.)–Riske (amerikai) 6:3, 6:0; Garcia (francia, 28.)–Hibino (japán) 6:2, 6:2; Maria (német)–Tüan (kínai) 6:4, 6:1; A. Radwanska (lengyel, 9.)–Ferro (francia) 6:1, 6:1; Sevastova (lett, 17.)–Beck (német) 6:2, 6:4; Kaszatkina (orosz, 26.)–Wickmayer (belga) 7:5, 6:4. 2. forduló (a 32 közé jutásért): V. Williams (amerikai, 10.)–Nara (japán) 6:3, 6:1; Mattek-Sands (amerikai)–Kvitova (cseh, 15.) 7:6 (5), 7:6 (5); Stosur (ausztrál, 23.)–Flipkens (belga) 6:2, 7:6 (6); Putyinceva (kazah, 27.)–Larsson (svéd) 6:3, 1:6, 6:3; Bellis (amerikai)–Bertens (holland, 18.) 6:3, 7:6 (5); Wozniacki (dán, 11.)–Abanda (kanadai) 6:0, 6:0; Muguruza Blanco (spanyol, 4.)–Kontaveit (észt) 6:7 (4), 6:4, 6:2.