A Gyerőffy család egyik nőtagja viselhette az egyedi fejdíszt
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Intézete népvándorlás kori és középkori régészeti tanszékének egyetemi docense, Mordovin Maxim által összeállított, régészekből és restaurátorokból álló csapat a sztánai egyházközség vendégházában alakított ki a leletek feldolgozására, dokumentálására és restaurálására alkalmas térrészt.
Az egyébként nagyon sok apró lépésből álló munkát olyan rendkívüli pontossággal és szakértelemmel szervezték meg és végezték el, hogy mire csütörtökön a helyszínre érkeztünk, már szinte teljes pompájában megcsodálhattuk a 16. századi főkötőt, annak apró részleteit, csillogó fonalait, aranyló, rezgő pitykéit is.
Földkupacból vették ki a törékeny leletet
„Amikor májusban itt dolgoztunk, az ásatás utolsó napján emeltük ki a földkupacot a koponyával és a főkötővel együtt. Amikor becsomagoltuk, nem tudtunk olyan körülményeket teremteni, hogy ez az értékes lelet hosszú távon megmaradhasson; sürgősen vissza kellett térni megtisztítani, különben elkezdett volna penészedni, korrodálódni” – mondta Mordovin Maxim. Az ELTE egyetemi docense egyébként a májusi feltárás során azonosította a sztánai református templom 12. századi elődjét, az Árpád-kori, félköríves szentéllyel rendelkező istenházát, és tisztázta az építéstörténeti összefüggéseket.
A restaurátoroknak a legnagyobb körültekintéssel kellett eljárniuk, hogy kiszabadítsák a félezer éves főkötőt a koponya körüli földkupacból – hangsúlyozta Mordovin Maxim. Elmondta: Egervári Márta, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum textilrestaurátora és Lengyel Boglárka, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti fémrestaurátora lépésről lépésre tisztította meg és konzerválta a hajhálós főkötőt, amely javarészt be is volt gyűrődve a fejtetőt fedő középrész alá. Tulajdonképpen a fejviselet formája is csak lassan, a munkafolyamat során bontakozott ki.
Mordovin Maximmal és Zay Orsolyával, az egri Dobó István Vármúzeum régészével, textilszakértőjével a lelet jelentőségéről, a történeti kontextusról, lehetséges összefüggésekről beszélgettünk.
Egyedi darab főúri megrendelőnek
A fémfonalakból, különböző technikák ötvözésével készített sztánai főkötő a 16. század első felére keltezhető, kétségkívül főúri megrendelésre készített, egyedi viseleti darab; ezt nem akárki engedhette meg magának – emelte ki Zay Orsolya. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kora újkor folyamán, már számos forrás igazolja, hogy a pártát a hajadon lányok, a főkötőt már a férjes asszonyok hordták. A sztánai templomba temetett elhunyt fején a felkontyolt haját is elfedő, hajhálós főkötő volt – ez a típus itáliai és délnémet divathatásra terjedt el a Kárpát-medencében – magyarázta a régész. Az írott források tanúsága szerint, a kora újkorra a fémfonalas hajhálós főkötő már igencsak kedveltté vált a magyar asszonyok körében.
A sztánai sírból előkerült főkötő meglepően jól megőrződött: kerekded formájú hálója ép, és az arról lógó applikációk is nagyrészt helyükön vannak. A többféle technikával készült hálót fémszalagok rögzítették a fejrészhez. Az értékes fejviselettel eltemetett halott nagy valószínűséggel fiatal asszony volt, aki a 16. század első felében élhetett. Az ékes fejviselet és az a tény, hogy a templomban a legelőkelőbb helyre, az oltár mellé temették, mindenesetre arra utal, hogy az elhunyt a templom kegyúri családjának tagja lehetett.
Textil- és fémrestaurátor együtt dolgozik a szerves és szervetlen anyagból álló fejviseleten (fotó: Rohonyi D. Iván)
Az elhunyt vélhetőleg az egyik Gyerőffy házastársa volt
Márpedig az írott források tanúsága szerint Sztána a késő középkorban, s a kora újkor folyamán végig a környék egyik nagybirtokos családjának, a Gyerőffyeknek a tulajdonában volt, csak a családnak hol egyik, hol másik tagjához került az idők során – mondta Mordovin Maxim. Érdekes viszont az, hogy a források nem említenek sztánai Gyerőffy-ágat, illetve sztánai rezidenciát sem.
Ugyanakkor, mivel a falu a család birtokában volt, a templomnak ők voltak a kegyurai, nyilvánvalóan ők gondoskodtak az istenházáról. A szakember szerint sokatmondó az is, hogy a szentélyrészben nem került elő más, előkelő sír. Mivel a 16. század első felében is viszonylag nyugtalan idők voltak, talán a fosztogatás elkerülése céljából temették a kis zsákfalu templomába a magas rangú elhunytat – fogalmazott meg egy lehetséges felvetést az ELTE docense. Mordovin Maxim megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy ha a hölgy Gyerőffy lány lett volna, akkor a férj birtokára temették volna. A sztánai templom előkelő halottja tehát valószínűleg beházasodott a Gyerőffy családba, és valamilyen megfontolásból ide hantolták el.
„Mivel a főkötő esetében szerves és szervetlen anyag van együtt, többnyire selyem alap, amelyre fémet dolgoztak rá, a textilrestaurátornak és fémrestaurátornak ajánlatos együtt dolgoznia” – magyarázta Egervári Márta.
„Az arany- vagy ezüstszálakat nem vékonyka fémdrótokként kell elképzelni: ezek, a főkötőt alkotó szálak úgy készültek, hogy a sodrott selyemfonalakra külön-külön rátekerték a nagyon vékony fémszalagot, úgynevezett S, vagy Z irányban” – részletezte a textilrestaurátor. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a 12. századtól kezdve már nemigen sodortak színarany szálakat a selyemre, inkább aranyozott ezüstszalagot használtak.
A restaurálási folyamat során derült ki az is, hogy a főkötő alsó pereme, a homlokrész végig csipkézett volt, ugyanis az alsó csipkeréteg lenyomata megmaradt a koponyán. Ezeknek a csipkéknek már nem volt textilrostjuk, de a mikroszkóp alatt jól láthatók voltak a lenyomatai, amelyeket le is lehetett rajzolni – részletezte Egervári Márta. A gyönyörű fejviselet készítésekor egyébként többféle technikát ötvöztek – például van egy ovális része, amely részben a fejtetőn, részben a homlokon helyezkedett el; ez a fonott rész arany- és ezüstfonallal készült; ehhez kapcsolódik, dupla fonalpárral, varrott csipketechnikával egy huroköltéses csipkerész is; a készítő a csipkézéskor a középső kis gombból indult ki, onnan építkezett körbe-körbe. A varrott csipkerészt aztán fölülhímezte egy sodrott mintának tűnő fonalköteggel. A hajháló fonatán kis csepp alakú lemezkékkel, islógokkal díszített boglárok vannak – emelte ki a restaurátor.
Mint mondta, nagyon lassan, óvatosan, apránként bontották ki a főkötőt, és ahogy tisztult, úgy jöttek rá, lépésről lépésre, hogy milyen lehetett az eredeti formája.
Az ezüst sói tartósították a textíliát
„A lelet lényegében a fémfonal ezüsttartalma folytán őrződött meg: az ezüst sóival átitatódtak a textilrészek, tartósította ezeket, gátolta a bomlást. Mivel a sírból való kibontás után rövid időn belül elindulhat a szerves bomlás, penészedés, nagyon fontos az ilyen leleteket mielőbb megtisztítani, s kezelni” – magyarázta Lengyel Boglárka. A régészeti fémrestaurátor nemcsak a főkötő konzerválásában vett részt, hanem az előkerült pénzérméket, a koporsókapcsokat, szegeket, mellkapcsokat is restaurálta. Az ásatáskor előkerült érmék ezüstből, illetve rezes ötvözetből készültek, van köztük Zsigmond kori érme, a 15. század első feléből, illetve egy 1546-os és egy másik, 1590-es évszámmal ellátott pénzecske is.
Az elhunyt ruhájának többi része – a mellkapcsoktól eltekintve – nem maradt meg. „Ugyanakkor az biztosra vehető, hogy ha ilyen főkötőt viselt, a ruhája sem lehetett egyszerű” – hangsúlyozta Zay Orsolya. Mint mondta, ebben a korban kifejezett halotti öltözékek nem voltak, a családtagok az elhunyt ruhatárából választottak egy szép, reprezentatív darabot. Hozzátette: a korszakból származó végrendeletekben van példa arra, hogy a hölgyek leírják, milyen ruhában temessék, vagy esetleg ne temessék el őket. Ha az illető azonban nem végrendelkezett, a család választott neki – például selyembársony, selyemtaft – öltözéket a ruhatárából.
„Érdekes, hogy a ruha kapcsai nem voltak díszesek: egyszerű vaskapcsok. Az elhunyt ruhájának egy gombja is megmaradt; ez csontalapú lehetett, valamilyen szövetszállal vagy fémfonallal kötve; a textilanyag mintázatának a lenyomata látható a gombon” – jegyezte meg Zay Orsolya.
Masek Zsófia régész, az ELKH BTK (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpontja) Régészeti Intézetének munkatársa, valamint Rakonczay Rita régész, az ELTE doktorandusza a kerámia-leletanyagot dolgozta fel és dokumentálta. Masek Zsófia elmondta: a kerámialeletek többsége a templomban feltárt sírok földjéből, illetve kevert rétegekből származik, több korszakból.
Több korszakból maradtak fent kerámiák
A leletanyag tanúsága szerint a sztánai templom helye már az őskorban intenzíven lakott település volt: nagyobb mennyiségű kora bronzkori kerámia került ugyanis elő. A római korban, valamikor 106 és 271 között jól megalapozott, faragott kövekkel díszített, téglalap alaprajzú kőépületet emeltek a templom helyén, ennek egyik alapfalszakaszát találták meg az Árpád-kori szentélyrészben. Ennek a római épületnek a funkciója és pontos alaprajza nem tisztázott, de vélhetőleg egy villa lehetett. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy a fellelt kerámiaanyag egy része is római kori, 2–3. századi.
„Érdekes például a két pecsételt tál töredéke, amelyek különben jellemzőek a térségre. Ezt a pecsételt kerámiát a Meszesi kapunál, Porolissumnál kiépített római erődben gyártották nagy mennyiségben, s a jelek szerint erre a környékre is eljutott. Az emberfejes, füzérmotívumos díszítés a római területek díszkerámiájának helyi utánzata” – magyarázta Masek Zsófia. Ezeken kívül viszonylag nagyszámú festett római kerámiatöredék is van az anyagban – tette hozzá. Mint kiemelte, minden lelet azonosító számot kap, leírják, lerajzolják az egyedi darabokat, majd mindegyik korszak anyagát publikálják. A kerámiák között szép leletnek számít egy írókázott, mázazott, falra akasztható, 18. századi tálnak a töredéke, valamint egy 14–15. századi festett palack maradványa.
Ilyen viseleti elemek általában kevéssé őrződnek meg
A sztánai főkötőlelet azért is rendkívül jelentős, mivel ilyen viseleti elemek jellemzően kevéssé őrződnek meg sírokban; többnyire csak töredékeik maradtak fenn hasonló daraboknak, és egyik sem tökéletes mása a másiknak, mivel mindegyik egyedi megrendelésre készült. A sztánai főkötőhöz hasonló, vélhetőleg 17. századi darab Szombathelyen, a Szent Márton-plébániatemplom egyik kriptájában került elő – tudtuk meg Zay Orsolyától. A régész felhívta a figyelmet arra is, mennyire örvendetes, hogy a feltárás után nem sokkal kiváló szakrestaurátorok konzerválták, restaurálták az értékes leletet.
