Rendvédelmisek felügyelik a rendet az ünnepek alatt – közel 25 ezren

Rendvédelmisek felügyelik a rendet az ünnepek alatt – közel 25 ezren
Országosan mintegy 24.750 belügyminisztériumi alkalmazott gondoskodik az ortodox húsvét idején a rendről, a vészhelyzetekben történő beavatkozásokról, a közúti és a határforgalom zavartalanságáról.

A belügyminisztérium szombati tájékoztatása szerint szombat este a rendvédelmi szervek főként a mintegy 10 ezer ortodox templom környékén fognak járőrözni, elsősorban azon a több mint 2000 helyszínen, ahol várhatóan jelentős számú hívő, mintegy 830.000 ember lesz jelen – idézi a közleményt az Agerpres.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök, a csendőrök és a katasztrófavédelmi felügyelőségek munkatársainak 4414 esetben kellett közbelépniük. A rendőrök pénteken 870 feltételezett bűncselekmény feltárásában vettek részt, az esetek 21 százalékában hivatalból, és 41 személy ellen alkalmaztak kényszerintézkedést; 159 személyt értek tetten bűncselekmény elkövetésén, és 20, országosan vagy nemzetközileg körözött személyt vettek őrizetbe. A közlekedési rendőrök 653 jogosítványt és 178 forgalmi engedélyt vontak be különböző szabálysértések vagy bűncselekmények miatt, és összesen 7363 lej bírságot szabtaki ki mintegy 2,6 millió lej értékben. 

Borítókép: illusztráció (politiaromana.ro)