Rendezőként mutatkozik be Christoph Waltz

Annette Bening is szerepel a filmben

Rendezőként mutatkozik be Christoph Waltz
Annette Bening Vanessa Redgrave lányát játssza az Oscar-díjas színész, Christoph Waltz rendezői bemutatkozó filmjében – osztotta meg értesülését a Variety.com

Waltz Kanadában forgatja a Georgetown című bűnügyi drámát, amely a The New York Times Magazine egyik cikke alapján készül. A történet főhőse a Waltz által alakított Albrecht Muth, aki elcsábítja az idős özvegyet, Viola Dratht (Redgrave) és el is veszi feleségül, hogy feljebb kerüljön a társadalmi ranglétrán. 

A házaspár fényűző partijait a legfelsőbb politikai körök látogatják. Az, hogy Muth valójában kicsoda, csak az után derül ki, hogy nejét meggyilkolva találják georgetowni házukban.

Muth 26 évesen vette el a 71 éves Dratht 1990-ben. 2014-ben, három évvel felesége halála után gyilkosságért 50 évi börtönbüntetésre ítélték. 

A film producerei között van Brett Ratner és David Gerson a RatPac Entertainment vállalattól, valamint Andrew Levitas a Metalwork Picturestől, amely egyúttal a film finanszírozója is. A forgatókönyvet a Pulitzer-díjas író és drámaíró, David Auburn jegyzi. 

Bening az áldozat lányát játssza. A színésznő a napokban zárult velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke volt, egyúttal új filmjét, a Film Stars Don't Die in Liverpool című romantikus drámát is reklámozta a mustrán.