Rajtol az új zeneakadémia építése a Monostoron

Rajtol az új zeneakadémia  építése a Monostoron
A vártnál korábban elkezdődnek a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új monostori székhelyének munkálatai. Erre helyszűke miatt és azért is van égető szükség, mert jelenlegi Király utcai ingatlanában az akadémia csak vendég, a görögkatolikus egyháznak visszaszolgáltatott épületet béreli. Ez a viszony azonban két éven belül megszűnik, az egyház jóvoltából 2023-ig tanulhatnak ott a jövő zenészei. Nemcsak a zeneakadémia épületgondja oldódik meg az új ingatlannal, de több évtizednyi éktelenkedés után végre eltűnik egy félig felhúzott szürke betonmonstrum a Monostor lakónegyed Bükk-erdei végén. Az ingatlant a Colina domb egy részén kezdték építeni, eredetileg sürgősségi kórháznak szánták, de még a tervezett magasság elérése előtt világossá vált, hogy a forgalmas út közvetlen szomszédságában levő terület nem alkalmas kórháznak. A tervek szerint 2023-ban már be is költözhetne az akadémia.

K. E., N.-H. D.

Már a kilencvenes évek derekán elkezdődött az építkezés a monostori dombon, hogy a már akkor is fölöttébb szükséges sürgősségi kórházat hozhassanak létre. Zavaros idők voltak, hiszen annak már legkésőbb a megvalósíthatósági tanulmány készítésekor ki kellett volna derülnie, hogy a telek adottságai nem teszik alkalmassá egy kórház befogadására. Akkoriban még semmiféle terelőút nem volt Kolozsváron, és autópályáról is csak papíron és egyeztetésekben esett szó, így a Torda–Nagyvárad útvonal sűrű teherforgalma a tervezett sürgősségi kórház közvetlen szomszédságában elhaladó úton zajlott. A munkálatokat rövidesen leállították, és azóta is sok fejtörést okozott a dilemma: mit lehet kezdeni egy félig sem kész épülettel? Ahhoz már túl magasra építették, hogy lebontása jelentsen kisebb gondot, „szőnyeg alá söpörve” elrejteni sem lehetett, így lassan alvilági hellyé lett ez a sötét fantomház. Jobb híján tessék-lássék körbekerítették, időszakosan még őrizték is megkérdőjelezhető hatékonysággal. Az út és az épület között kialakított parkolószerűséget – ott van egy buszmegálló is egyébként – nyaranta a dinnyések lakták be, paprikától paradicsomon át vinettáig mindenféle havasalföldi finomságokat kínálva. Az alapvető problémát azonban nem sikerült megoldani: itt áll egy félig kész épület, amit akár hasznosítani is lehetne valamilyen módon, ugyanakkor ronda foltként rontja a városképet egy zöldövezeti részből harapva ki feleslegesen egy tekintélyes részt. 2006-ban az ingatlant a Kolozs Megyei Tanács átadta az oktatási minisztériumnak, azóta azonban csak 2019 decemberében történt végre érdemleges előrelépés az ügyben.

Akkor a szilveszter előtt egy nappal kibocsátott határozatában a kormány jóváhagyta a mintegy 37 millió eurós költségvetésű projektet, miszerint az akkori fejlesztési, közmunkaügyi és közigazgatási minisztérium a kolozsvári zeneakadémia campusát építteti fel a parlagon hagyott ingatlanból. Ez az összeg egyike a legtekintélyesebbeknek, amit hazai kormány valaha költött felsőoktatási intézmény javára. A végeredmény is ennek megfelelően kecsegtetőnek ígérkezik.



A több mint 3500 négyzetméteres ingatlanhoz egy 20 ezer négyzetméternél nagyobb telek tartozik, így nemcsak tantermeknek, hanem megfelelő számú parkolónak és egyhektáros zöldövezetnek is jut hely. A több épületből álló ingatlanegyüttes főépülete, ahol majd az oktatás folyik, ötemeletes és 19 méter magas lesz. Rendelkezni fog két színpaddal, ahol a hangszer és az ének szakos hallgatók lépnek majd fel, egy háromszáz férőhelyes orgonateremmel és 14 millió eurós költségvetésből egy 835 férőhelyes koncertteremmel – összehasonlításképpen körülbelül ennyi nézőt tud fogadni a magyar színház nagyterme. A bentlakást 200 férőhelyesre tervezik. Lesz még 118 parkolóhely, gyalogos sétányok, amfiteátrum, könyvtár, laboratóriumok, öltözők, műhely, sportterem stb. Az aktuális épület alapszerkezetének teherbírását figyelembe véve alakítja ki a jövő zenészeinek egyéni képzésére alkalmas tantermeket és infrastruktúrát egy három vállalatból álló bukaresti cégtársulás két éven belül.

– Úgy látom, hogy mind a hallgatóink, mind a zeneakadémiai oktatók többsége várja, hogy elkészüljön az új épület. Több előnye is lesz a Gheorghe Dima Zeneakadémia új székhelyének: jóval több terem áll rendelkezésünkre az oktatáshoz és a hallgatók gyakorlásához. A megfelelő számú terem az órarend összeállítását is megkönnyíti majd. A mostani székhelyen elég körülményes volt az órarend kialakítása. Az épületkomplexumban kap helyet a bentlakás, ez is előny lesz a hallgatók számára. A zeneakadémián az órák döntő többségét online tartották a világjárvány kitörése óta, kivételt ez alól az egyéni hangszerórák, illetve néhány szak órái képeztek. Az új épületegyüttes nemcsak a zenei felsőoktatásra nyújt lehetőséget, hanem az ott tartandó koncertek miatt a város zenei életét is kiegészíti, úgy mint eddig. Vasile Jucan jelenlegi rektor mandátumát meghosszabbították. Az új székhely az ő megvalósítása, és legyen ő az, aki végigkíséri a munkálatokat az építkezés elejétől a végéig. Szerencsére a finanszírozás megvan, most már az építő cégen múlik, hogy időben befejezze a munkálatokat – nyilatkozta lapunknak egy zeneakadémiai oktató.

Az új campusban lesz elég tanterem az egyéni oktatáshoz (Illusztráció/Archív/A zeneakadémia Facebook-oldala)
– Amikor közel harminc évvel ezelőtt elkezdtem a kolozsvári zeneakadémián a tanulmányaimat, az első egyetemi tanévnyitón azt ígérték: mire végzünk, már elkészül az új épület… a Fellegváron. Ez persze azóta sem valósult meg. Bár rég végeztem, azért még mindig szívemen viselem és követem a zeneakadémia sorsát. Én is örülök, hogy végre korszerű épületbe költözik az intézmény. Ennek ellenére, amikor majd három-négy év múlva elhaladok a Király utca 25. szám előtt, ahol tanultam, és ahova a fiatalságom élményei kötnek, mindig eszembe jutnak az ott eltöltött évek – mondta egy véndiák.

– Mondhatni egész életemet itt töltöttem ebben az épületben. A kolozsvári zenelíceumban végeztem, ami akkor a ferences kolostorban működött. Aztán elkezdtem felsőfokú zenei tanulmányaimat a Király utcai épületben. Itt is végeztem, majd rövid kitérő után itt folytattam pályám zeneakadémiai oktatóként. Mivel a belvároshoz közel lakom, számomra nagyon előnyös volt a zeneakadémia mostani helyszíne. Fáj a szívem elhagyni a régi épületet, de az is biztos, hogy már „kinőttük”, korszerű épületkomplexumra lenne szükség – tette hozzá kérdésünkre egy másik zeneakadémiai oktató.

– Ahogy bekerültem a zeneakadémiára, alig fél évre rá kitört a világjárvány, és bevezették az online oktatást. Ez már több mint egy éve tart. Mire én végzek, az új épület is elkészül. Vegyes érzésekkel várom azt a napot: biztos új lesz, szép lesz, de az én generációm már kevésbé fogja élvezni. Abban reménykedem, hogy mind a régi, mind az új épülethez kellemes élmények fognak kötni – mondta egy másodéves hangszer szakos hallgató.



A tervek szerint 2023-ban tehát új ingatlanba költözhet a zeneakadémia, amely a 2020-as egyetemi évet közel 1200 diákkal zárta. Erre annál nagyobb szükség van, mert a Király utcai ingatlant, ahol az egyetem jelenleg működik, a görögkatolikus egyház visszakapta, és a törvény értelmében a bérlőknek 2023-ig fel kell szabadítaniuk a visszaszolgáltatott ingatlanokat, addig kapott hát a zeneakadémia is haladékot székhelyügyei rendezésére. A Király utcai épület egyébként is szűknek bizonyult az akadémiának, kénytelenek voltak hétvégén is órákat tartani. A Gheorghe Dima akadémia volt eddig az egyetlen hazai egyetem, amely nem rendelkezett saját ingatlannal. Ezzel az ingatlanfejlesztéssel tulajdonképpen jelentős forgalomtól mentesül majd a belváros Király utcai környéke, Kolozsvár közönsége értékes koncertteremmel gazdagodik, ugyanakkor egy tekintélyes kulturális és felsőoktatási intézmény „beköltözésével” a hatvanas-hetvenes években kialakított lakónegyed (amit mai zsargonban Kolozsvár egyik „hálószobájának” neveznénk) talán minden eddiginél szervesebben összefonódhat a kincses várossal.

A szóban forgó monostori területen egyébként egy másik mamutprojekt is készül, a Colina domb egy részén haladna ugyanis a közvéleményt az utóbbi időben alaposan felkavaró, gőzerővel tervezett új kolozsvári terelőút.