Rájár a rúd a német szövetségi kapitányokra

Rájár a rúd a német szövetségi kapitányokra
A Románia Labdarúgó Szövetsége (FRF) fontolóra veszi Christoph Daum szövetségi kapitány (a képen) menesztését. Sajtóhírek szerint a szervezet rövidesen dönt a német szakember jövőjéről, Răzvan Burleanu, az FRF elnöke azt sem zárja ki, hogy szerződésének lejárta előtt menesztik a kapitányt.

A román válogatott vasárnap 3–1-re kikapott Lengyelországban világbajnoki selejtezőn, ezzel minimálisra csökkent az esélye kijutni a jövő évi oroszországi tornára. A Kolozsvár Arénában kedden rendezett, Chile elleni barátságos mérkőzésen már jobb játékot mutatva 0–2-ről fordítva 3–2-re nyert a gárda.

„Daum szerződtetésének éppen ez volt a célja, a kvalifikáció a világbajnokságra“ – nyilatkozta Burleanu, aki ugyan nem bánta meg a német edző tavalyi szerződtetését, „ugyanakkor azonban egy edző az eredmények által maradhat talpon vagy bukhat el, márpedig az eredmények nem előnyösek számunkra“.

A magyar válogatott német szövetségi kapitányát, Bernd Storckot is berendelte a szövetség az Andorra elleni vereség miatt. Csányi Sándor MLSZ-elnök kezdeményezte, hogy a csütörtökön az elnökség hallgassa meg a kapitányt, a beszámoló után pedig tárgyaljon a kialakult helyzetről.

*

S ami már konkrétum: menesztették Uli Stielikét, a Koreai Köztársaság labdarúgó-válogatottjának német szövetségi kapitányát.

A Koreai Labdarúgó Szövetség (KFA) csütörtöki közleménye szerint a technikai bizottság az edző meghallgatását követően hozta meg döntését. A szerződésbontásra végül közös megegyezéssel került sor, az indoklás szerint azért, mert az együttes az utóbbi időben nem a várakozásoknak megfelelően szerepelt.

A dél-koreai válogatott szerdán 3–2-re kikapott Katarban, így két fordulóval a zárás előtt a második helyen áll az ázsiai selejtező A-csoportjában 13 ponttal, eggyel megelőzve a harmadik, már csak pótselejtezős Üzbegisztánt.

A 62 éves, játékosként világ- és Európa-bajnok, BEK-győztes Stielike 2014 óta irányította a csapatot, mérlege 27 győzelem, öt döntetlen és hét vereség.

A döntés után a technikai bizottság vezetője, Li Jong Szu is felajánlotta a lemondását, mert – mint elmondta – három évvel ezelőtt ő javasolta a szerződtetését, most pedig vállalja a felelősséget.