Puskás 1927. április 1-jén Kispesten, Purczeld Ferenc néven született, a család nevét a harmincas években magyarították Puskásra. A kispesti grundokon rúgta a rongylabdát, tehetségére edző édesapja figyelt fel. Tizenhat évesen mutatkozott be a Kispesti AC csapatában, a ballábas Puskás – miként később a válogatottban is – balösszekötőként játszott.
A magyar sport erőszakolt átszervezése idején a KAC-ból Budapesti Honvéd, Puskásból „a Száguldó Őrnagy” lett. Öt bajnoksághoz (1949, 1950, 1952, 1954, 1955) segítette a csapatot, amely akkoriban Európa legerősebbjének számított, 349 mérkőzésen 358 gólt szerzett és négyszer lett magyar gólkirály.
A válogatottban 18 évesen, Ausztria együttese ellen mutatkozott be, rögtön góllal. Az addig Svábnak becézett fiatalemberre ekkor ragadt rá az Öcsi, mert Zsengellér Gyula a gólpasszt adva állítólag azt kiáltotta: „Öcsi, lődd be!” A címerest mezt 1956-ban szintén az osztrákok ellen húzta magára utoljára. 85 válogatott mérkőzésen 84 gólt lőtt. Játékát a kiismerhetetlen cselek, szellemes megoldások, hajszálpontos és jól időzített átadások jellemezték, villámgyors lábú és eszű csatárzseni volt.
Ő volt a világverő Aranycsapat kapitánya. A kapus Grosics Gyula, a jobbfedezet Bozsik József, a Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás csatártrió köré szervezett válogatott négy éven át nem talált legyőzőre. Megnyerték az 1952-es helsinki olimpiát, 1953-ban „az évszázad mérkőzésén” 6:3-ra verték a londoni Wembley arénában a hazai pályán addig veretlen angolokat. Ezen a mérkőzésen kétszer talált a hálóba, legendássá vált a visszahúzós csel után lőtt gólja. 1953-ban megnyerték az Eb elődeként megrendezett Európa-kupát, a döntőben 3:0-ra verték meg az olasz csapatot, két találatot Puskás szerzett.
A fantasztikus sorozat a legrosszabbkor, az 1954-es világbajnokságon az NSZK válogatottja elleni, 3:2-re elvesztett berni döntőben szakadt meg. A kudarcnak tekintett ezüstért idehaza a sérülten pályára lépő Puskást tették meg bűnbaknak. Akkoriban úgy tartották, a válogatottban az játszhatott, akire ő rábólintott, bár maga később úgy emlékezett: „Én csak csapatkapitány voltam, aki jó volt, bekerülhetett.”
Az 1956-os forradalom kitörésekor a Honvéd BEK-mérkőzése miatt külföldön volt, majd egy engedély nélküli dél-amerikai túrán is részt vett csapatával. Puskás nem tért haza, de csak 1958-ban sikerült Östreicher Emil menedzser segítségével a Real Madridhoz szerződnie. A 18 kiló súlyfelesleggel többnyire csak „helyben futó” játékosnak előbb le kellett fogynia. Később így emlékezett erre: „Hat hetet kaptam. Felhúztam minden ingem, gatyám, pulóverem, és futottam az összeesésig.”
Csaknem tíz évig játszott még, páratlan sikereket érve el a Real Madriddal. 1958 és 1967 között 372 mérkőzésen 324 gólt szerzett, hat spanyol bajnokságot, négy spanyol gólkirályi címet, két Király Kupát (1958, 1962) nyert. Háromszor volt BEK-győztes (1959, 1960, 1966), kétszer a BEK gólkirálya (1960, 1962), és egy Interkontinentális Kupát is szerzett a Reallal. Alfredo di Stefanóval minden idők egyik legjobb támadókettősét alkották: 1960-ban a 7:3-as spanyol győzelemmel zárult BEK-döntőben az argentin csatár három, Puskás négy gólt szerzett az Eintracht Frankfurt ellen, ez máig rekord. Puskás 1960-ban az Aranylabda-szavazáson a második helyen végzett, a spanyol szurkolók körében beceneve Canoncito (Ágyúcska) volt.
1961-ben megkapta a spanyol állampolgárságot, az 1962-es világbajnokságon a spanyol válogatott tagjaként vett részt, 1963-ban a világválogatottban, 1965-ben az Európa-válogatottban is pályára lépett. Harminckilenc évesen vonult vissza, és csaknem negyedszázadon át edzősködött. Tucatnyi országban tevékenykedett, legnagyobb sikerét a görög Panathinaikosszal érte el, amelyet 1971-ben a BEK-döntőbe vezetett.
Csak 1981-ben mert először hazajönni, mert attól félt, hogy „disszidens” katonatisztként börtönbe csukják. A szurkolók túláradó szeretete mélyen meghatotta, 1991-ben feleségével végleg hazaköltözött. 1992-ben alezredesi rangfokozatot kapott, 1995-ben ezredessé léptették elő. Magyar klubnál soha nem dolgozott edzőként, de 1993-ban, áprilistól júliusig tréneri pályafutásának utolsó állomásaként négy mérkőzés erejéig a válogatott szövetségi kapitánya volt.
A már életében legendává vált Puskás az egyik legismertebb magyar, a világ minden táján az elsők között említik, ha Magyarországról van szó. 1997-ben a NOB Olimpiai Érdemrendjével, idehaza a Köztársasági Elnök Arany Emlékérmével tüntették ki. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) „alapító tagként” választotta be az 1998-ban létrehozott Bajnokok Csarnokába, 2001-ben őt választották meg a múlt század legjobb magyar férfi sportolójának. Budapest és Kispest díszpolgára, a kerületben utca és iskola viseli nevét, 2002-ben róla nevezték el a Népstadiont. 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.
Puskás Ferenc 2006. november 17-én hunyt el. Temetését nemzeti gyásznappá nyilvánították, sírja a Szent István-bazilika altemplomában van. Halála után dandártábornokká léptették elő, 2007-ben vette fel nevét a felcsúti utánpótlás-nevelő központ. A FIFA 2009-ben díjat alapított emlékére, amelyet minden évben a legszebb gólt szerző játékos kap, s Puskás Ferenc nevét viseli a magyar bajnokság legtehetségesebb játékosának járó díj is. 2012-ben beválasztották a Real Madrid álom tizenegyébe, szobra van a többi között Óbudán és a Real Madrid sportcentrumában is. Életművét 2013-ban hungarikummá nyilvánították, tavaly az olaszországi Signában is stadiont neveztek el róla.
Puskás Ferenc portré
Született: 1927. április 1., Budapest
Elhunyt: 2006. november 17., Budapest
Eredeti neve: Purczeld Ferenc
Válogatottság/gól: 85/84 (magyar), 4/0 (spanyol)
Posztja: balösszekötő
Csapatai játékosként: 1942–1949 Kispesti AC, 1949–1956 Budapesti Honvéd (magyar bajnokságban összesen: 349 mérkőzés/358 gól), 1958–1967 Real Madrid (spanyol bajnokságban összesen: 179/154)
Csapatai edzőként: Alicante (spanyol), San Francisco Gales (amerikai), Vancouver Royals (kanadai), Panathinaikosz Athén (görög), Colo-Colo (chilei), Szaúd-Arábia válogatottja, FCL Murcia (spanyol), AEK Athén (görög), al-Maszri (egyiptomi), Soi de América és Cerro Porteno (paraguayi), Panhellenic Melbourne (ausztrál), Magyarország válogatottja (1993. április–július, 4 mérkőzés)
Legnagyobb eredményei játékosként:
A magyar válogatottal: olimpiai bajnok (1952, Helsinki); világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc); Európa-kupa győztes (1953).
A Budapesti Honvéddal: ötszörös magyar bajnok (1949–1950, 1950 ősz, 1952, 1954, 1955), négyszeres magyar gólkirály (1947–1948: 50 gól, 1949–1950: 31, 1950 ősz: 25, 1953: 27 gól)
A Real Madriddal: háromszoros BEK-győztes (1958–1959, 1959–1960 – a döntőben négy gólt szerzett, ami máig rekord, 1965–1966); kétszer a BEK-sorozat gólkirálya (1959–1960: 12 gól, 1961–1962: 7 gól, holtversenyben); Világkupa-győztes (1960); hatszoros spanyol bajnok (1960–1961, 1961–1962, 1962–1963, 1963–1964, 1964–1965, 1966–1967); kétszeres Spanyol (Király) Kupa-győztes (1958, 1962); négyszeres spanyol gólkirály (1959–1960: 28 gól, 1960–1961: 27 gól, 1962–1963: 26 gól, 1963–1964: 20 gól); világválogatott (1963), Európa-válogatott (1965); az Aranylabda-szavazáson 2. (1960), 4. (1956), 5. (1961), 7. (1959)
Legnagyobb eredményei edzőként: BEK-döntős – Panathinaikosz (1971); háromszoros görög bajnok – Panathinaikosz 2 (1970, 1972), AEK Athén 1 (1979); egyszeres ausztrál bajnok (1991) és kupagyőztes (1990) – Panhellenic.
