Óvás akadályozza a kolozsvári hulladékkezelő üzemelését

Óvás akadályozza a kolozsvári hulladékkezelő üzemelését
Habár a Kolozs Megyei Integrált Hulladékkezelő Központ (CMID) első cellája működőképes, a hulladékszállítók Továbbra sem oda szállítják a szemetet, miután az Országos Óváselbíráló Tanácsnál (CNCD) megfellebbezték a központot működtető cég kijelölésére vonatkozó versenytárgyalást.

„A központ első cellája működőképes, a probléma az elkészült üzemet adminisztráló céggel megkötött szerződéssel kapcsolatos” – nyilatkozta az ügy kapcsán Alin Tise Kolozs megyei tanácselnök. A szerződést ideiglenesen a Közterület-fenntartó Vállalatnak (RADP) ítélték oda, de az Országos Óváselbíráló Tanácsnál (CNCD-nél) óvást nyújtottak be a végleges és az ideiglenes működtető miatt, ami akadályozza a központ beindítását. „Az óvást egy bukaresti cég nyújtotta be, és emiatt egy helyben toporgunk” – tette hozzá.  

A hulladékkezelő rendszer egészére – a felépített cellára, transzferállomásokra és további alkotóelemekre – érvényes környezetvédelmi engedély beszerzése most zajlik. „Jelenleg a RADP pataréti szeméttelepe 75 százalékban telített, és a fokozott környezetszennyezése vészhelyzetet eredményezett. Ezért összehívtuk a megyei vészhelyzet-kezelő bizottságot (CJSU), amelynek ülésén a környezetvédelmi ügynökség és a közegészségügyi igazgatóság (DSP) szakértői is egyetértettek abban, hogy a pataréti szeméttelep helyett környezetbarát-hulladéktárolóhoz kellene szállítani a szemetet” – magyarázta Tise.  

„A lehető legrövidebb időn belül használatba kell vennünk az integrált hulladéktárolót, hogy elkerüljük a környezetszennyezést. A működtetési szerződés aláírását viszont egyelőre akadályozzák” – jegyezte meg a megyei fórum vezetője, aki szerint a RADP szeméttelep működtetésére kibocsátott engedély lejár a CMID első cellájának működésbe helyezésekor, de a törvény megengedi, hogy részlegesen használják a már elkészült épületet. Ez azért is indokolt, mert Romániában egy-egy versenytárgyalás lebonyolítása akár négy évig is elhúzódhat.

A teljes hulladékkezelő központ beüzemeléséhez a hulladékválogató csarnoknak kell még felépülnie. „A cellák közelébe tervezett hulladékválogatóban zajlik a szemét gépi-biológiai feldolgozásához szükséges szétválogatás, amelyhez futószalagokat szerelnek be. Az ozmózisos víztisztító készülék már megérkezett, a transzferállomásokat is befejezték. Nagyon közel állunk a központ befejezéséhez” – pontosított a tanácselnök.

 „Az óvás elbírálását követően, miután a RADP aláírja az ideiglenes működési szerződést, az első cellában már raktározhatják az előválogatás után megmaradt hulladékot” – mondta Tise, aki szerint a közeljövőben a RADP ideiglenes szeméttelepét lezárják és a régi szeméttelephez hasonlóan környezetkímélővé teszik.