Oscar-díj – A Zöld könyv lett a legjobb film

Legjobb rendező: Alfonso Cuarón

Oscar-díj – A Zöld könyv lett a legjobb film
A 91. Oscar-díjátadó ceremónia legnagyobb meglepetését okozva Peter Farrelly Zöld könyv című filmje nyerte el a legjobb film díját helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban.

A Zöld könyv a hatvanas években, a szegregáció idején játszódik, amikor a fekete zongoraművész Don Shirley (Mahershala Ali) koncertturnéra indul olasz sofőrjével (Viggo Mortensen) az amerikai délen. A filmben nyújtott alakításáért Mahershala Ali a legjobb férfi mellékszereplő Oscarját vehette át, és a legjobb eredeti forgatókönyv díját is megkapta a produkció.

A házigazda nélkül megrendezett ceremónia másik nagy nyertese Alfonso Cuarón Roma című fekete-fehér mexikói alkotása volt, a filmet forgalmazó Netflixnek azonban nem sikerült megszereznie az első játékfilmes Oscar-díjat. A filmmel Cuarón a hetvenes évek elején Mexikóváros Roma negyedében eltöltött gyermekkorát idézte fel. A produkció a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját, valamint az operatőri és a rendezői Oscart is elnyerte. Cuarón az első rendező, aki az operatőri Oscart is megkapta ugyanazért a filmjéért.

A Fekete Párduc című képregényfilm is több Oscar-szobrot gyűjtött össze a díjátadón: a filmzenét komponáló Ludwig Göransson elismerésén kívül a jelmez és a legjobb díszlet Oscarját is elnyerte. Afroamerikai művészként a jelmeztervező Ruth E. Carter és a díszlettervező Hannah Beachler is elsőként lett Oscar-díjas a maga kategóriájában.

Glenn Close azonban, akit idén a legjobb színésznő díjára jelöltek A férfi mögött című filmért, hetedszer sem kapta meg az Oscart. A kategória díját Olivia Colman brit színésznő vehette át A kedvenc című történelmi drámában nyújtott játékáért. A legjobb színész Oscar-szobrát pedig a Bohém rapszódiában Freddie Mercuryt alakító Rami Maleknek adták át.

Olivia Colman kapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat A kedvenc című filmben nyújtott alakításáért. Fotó forrása: Noel West/The New York Times)  

Regina King, a Ha a Beale utca mesélni tudna (If Beale Street Could Talk) című filmért megkapta a legjobb női mellékszereplő Oscarját.

Spike Lee filmje, a Csuklyások: BlacKkKlansman, amely hat kategóriában volt jelölt, a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját nyerte el a gálán. A színpadra érkező Lee a díjat bejelentő Samuel L. Jackson nyakába ugrott örömében.

A legjobb dokumentumfilm díját a magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin rendezte Free Solo kapta, amely Alex Honnold sziklamászóról szól. Az egész estés animációs filmek között a Pókember – Irány a Pókverzum című alkotást jutalmazta a filmakadémia. A legjobb rövid animáció Oscarját a Bao című produkció kapta. A rövid dokumentumfilmek mezőnyében az indiai nőkről szóló Period. End of Sentence alkotói nyertek. A legjobb vizuális effektusokért Az első ember című filmet díjazta az amerikai filmakadémia. A legjobb eredeti betétdal Oscarját pedig Lady Gaga vehette át a Shallow című számért a Csillag születik című filmből.

A legjobb vágás, hangvágás és hangkeverés díját a Bohém rapszódia című film kapta.

A ceremónia a Queen együttes és Adam Lambert fellépésével kezdődött. A Dolby Színház sztárközönsége állva köszöntötte a zenészeket. A lassan csordogáló műsorban később a legjobb betétdal kategória több száma is elhangzott, köztük Lady Gaga és Bradley Cooper előadásában a Shallow.

(Borítókép: Alfonso Cuarón három Oscar-díjjal térhetett haza a gáláról. Fotó forrása: Noel West/The New York Times)

A nyertesek listája:

Legjobb film: Zöld könyv – Útmutató az élethez
Legjobb rendező: Alfonso Cuarón (Roma)
Legjobb férfi főszereplő: Rami Malek (Bohém rapszódia)
Legjobb férfi mellékszereplő: Mahershala Ali (Zöld könyv)
Legjobb női főszereplő: Olivia Colman (A kedvenc)
Legjobb női mellékszereplő: Regina King (If Beale Street Could Talk)
Legjobb idegennyelvű film: Roma (Mexikó)
Legjobb animációs film: Pókember: Irány a Pókverzum! (Bob Persichetti, Peter Ramsey, Rodney Rothman)
Legjobb adaptált forgatókönyv: BlacKkKlansman – Csuklyások (Charlie Wachtel, David Rabinowitz, Kevin Willmott, Spike Lee)
Legjobb eredeti forgatókönyv: Zöld könyv (Nick Vallelonga, Brian Currie, Peter Farrelly)
Legjobb operatőri munka: Roma (Alfonso Cuarón)
Legjobb vágás: Bohém rapszódia (John Ottman)
Legjobb eredeti filmzene: Fekete Párduc (Ludwig Goransson)
Legjobb eredeti betétdal: Shallow (Csillag születik, Lady Gaga, Mark Ronson, Anthony Rossomando, Andrew Wyatt, Benjamin Rice)
Legjobb vizuális effektus: Az első ember
Legjobb díszlet: Fekete Párduc (Hannah Beachler, Jay Hart)
Legjobb jelmez: Fekete párduc (Ruth E. Carter)
Legjobb smink és haj: Alelnök
Legjobb animációs rövidfilm: Bao (Domee Shi)
Legjobb rövidfilm: Skin (Guy Nattiv)
Legjobb hangvágás: Bohém rapszódia (John Warhurst, Nina Hartstone)
Legjobb hangkeverés: Bohém rapszódia
Legjobb dokumentumfilm: Free Solo (Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi)
Legjobb dokumentum-rövidfilm: Period. End of Sentence (Rayka Zehtabchi)