Ebben a keretben kell elképzelni sztorinkat: egy gyermekmolesztálás miatt kihallgatott és alaposan gyanúsítható, másfél év felfüggesztettre ítélt Prahova megyei polgármestert a helyi közösség újra bizalmával jutalmazta meg. Ha előjátékként elfogadjuk, hogy Romániában lehetsz úgy polgármester, hogy közben halott vagy (Deveselu), vagy nyerhetsz kampányt az áristomból (Nagybánya), esetleg úgy, hogy házastársad ellen korteskedsz (Popești, Vâlcea megye), vagy „örökül” hagyod fiadnak a tisztséget (Lupeni), szóval ilyen prelúdium után ez a friss példa nem is kéne akkorát csattanjon.
Hogy az áldozat egy mindössze 12-13 éves kislány, az most épp csak adalék: a plebsz úgy vélte, dacolva törvénnyel és jóérzéssel, hogy van a muszklijában annyi erő, amivel az ész- és morális érveket le lehet szavazni. Az igen szerényen feltárt alkoholizmus mellett talán a szexuális visszaélések és erőszakos ténykedések a hazai vidék bugyrainak legriasztóbb és egyben legkevésbé orvosolható bajai. Sőt, merem feltételezni, hogy az iszákosságra még csak találni legalább becslésre érdemes adatokat, részleges információkat, de a macsoid társadalom falun fellelhető jelenségtünetét annál nehezebb feltérképezni.
És persze a leigázott lokális közösségek cinkosságáról is illene szakdolgozatot, minimum esettanulmányt írni, minél többet és mentől gyakrabban. Az utóbbi hónapokban módom nyílt több önkormányzatissal elbeszélgetni: a munkájukról, törvényi keret fonákságairól, a továbbra is vígan burjánzó bürokráciáról, utánpótlásgondokról. Majdnem kivétel nélkül közösségben gondolkodó, tervező és nyilván kétkedő emberek. Magabiztosságukat csakis az eredmények, és gyakran több mint két mandátum tapasztalatai teszik hihetővé. Antihősünk öntelt kivagyisága ehhez képest harsány, már patológiát súroló attitűd. Ha valami ilyen szinten és mélyen elcsúszik egy közösségben, annak a kommunitásnak jó eséllyel elvész rendre az arányérzéke; impulzív, anarchikus beidegződéseket fenntartó populációvá züllik, ahol az, aki hamarabb ütött, ért oda, tudta meg, vagy – miért ne – nézett félre, az lesz a nyerő, a dörzsölt, a legdzsidzsibb dzsidzsi. Hozzá fognak igazodni a dzsikuk, meg a dzsidzsélek (és még mondja valaki, hogy olyan könnyű a magyar abc eleje, mert nyolcadik betűnél csak a lándzsa, a dzsida, a findzsa, meg a dzsungel, esetleg a dzsembori játszik, ha meg Kassákot is olvastál, talán a dzsiramári). Normává válik az átverés, az eddigitől merőben eltérő megoldás… és az, hogy ezt végül még a sértettek is idővel így kezdik érezni, majd önmagukat is igyekeznek meggyőzni erről. Különben egyetlen opciójuk marad: elhagyni a közösséget, szinte megszökni és az ismeretlenség leple alatt valahol újrakezdeni.
Ami talán még ennél is aggasztóbb, hogy az ilyen figurák feljebbvalói, a megyei pártszervezet első emberei, a körzet honatyái-anyái vagy maguk a pártelnökök is csak későre és kényszeredetten határolódnak el rövid, enervált mondatban. Mint mikor rajtakapták őket a sunyiságon, és a beismeréssel megkötik az újabb alkut a poporral. Akár a maffiavezérek, miután a kigittelt főügyészek szorgalmazta, úgynevezett együttműködési törvény életbe lépett és – jókora kivárással – kezdte meghozni konkrét eredményeit.
