Nem tétlenkednek a Dési Egyesülés röplabdázói

Nem tétlenkednek a Dési Egyesülés röplabdázói
A napokban felvettük a kapcsolatot Szilágyi Tibor dési testnevelő tanárral, az Egyesülés férfi röplabdacsapatának másodedzőjével, akit éppen otthoni reggeli erőnléti edzése idején kaptunk el.

ERKEDI CSABA

Bevallotta, naponta tréningezik a hazai környezet nyújtotta körülmények közepette és ugyanazt ajánlotta játékosainak is, akik a bajnokság félbeszakítása miatt kénytelenek voltak korábban hazautazni. Marius Dascălu kollégájával együtt hetente telefonon tartják a kapcsolatot a keret játékosaival, közlik velük az általuk kidolgozott edzésprogramot, amit saját lakásukban, a lehetőséghez mérten elvégeznek. A visszajelzések szerint mind a 14 röplabdázó egészséges és várják az új idényre való közös felkészülést. Sok remény nincs, hogy ez a nyár elején megtörténjen, de augusztusban talán már vége lesz a járványnak. Általában a désiek akkor szoktak összegyűlni az új bajnokság küszöbén. 

Jó hír az Egyesülés háza tájáról, eddig senki sem kérte távozását. Például mindhárom zilahi származású játékos, Tudor Magdaş, Paul Somoi és Paul Abrudan (az utóbbi országos ifibajnokságot nyert három évvel ezelőtt, amikor még a Nagybányai 2-es számú ISK együttesében szerepelt) továbbra is a Szamos-parti alakulatban folytatja pályafutását.