Nem perelnek a brassais szülők

Nem perelnek a brassais szülők
Megkeresésünkre Lingner Lilla, a Brassai-líceum 8. A osztálya szülői közösségének elnöke cáfolta azt a hírt, miszerint a nyolcadikos gyerekek szülei pert indítanának azért, mert a tanfelügyelőség és a tanügyminisztérium idén szeptembertől nem hagyta jóvá az iskolában működő természettudományi osztályt.

– Egyelőre a megyei tanfelügyelőséghez fordultunk egy beadvánnyal, amelyben rámutattunk arra, hogy döntésével a testület gyermekeink jogait sérti meg. Úgy tudjuk, hogy az ilyen helyzetet különleges tanfelügyelőségi engedéllyel módosítani lehet. Ha kérésünk nem talál meghallgatásra, akkor a tanügyminisztériumhoz fordulunk. A perbe hívás csak ötlet szintjén fogalmazódott meg, még nem tartunk ott, erre csak végső esetben kerülhet sor – nyilatkozta lapunknak a szülő. Kósa Mária, a líceum igazgatója azt hangsúlyozta: az osztály megszüntetése az iskola létét veszélyeztetheti, és tiszteletben kellene tartani a szülők és a tanulók óhaját, miszerint a 22 nyolcadikos közül 20-an a természettudományi és nem a turisztikai osztályba iratkoznának.