Nagybányán nyílt kiállítás a festőiskola alkotóinak munkáiból

Nagybányán nyílt kiállítás a festőiskola alkotóinak munkáiból
Iványi-Grünwald Béla, Perlrott-Csaba Vilmos, Ferenczy Károly, Czóbel Béla és az előző századfordulón indult nagybányai festőiskola más alkotóinak képeit mutatja be a nagybányai Máramaros Megyei Művészeti Múzeumban hétfőn megnyílt kiállítás.

A Nagybányai remekművek magángyűjteményekből című, harminc festményt felvonultató tárlat a Közép-Európai Örökség Program keretében, a budapesti Ernst Galéria szakmai közreműködésével valósult meg – emlékeztetett a megnyitón Pacsay-Tomassich Orsolya, a programot gondozó Közép-Európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány kuratóriumi tagja. Mint hozzátette, Nagybányán eredetileg Hollósy Simon müncheni festőiskolájának nyári művésztelepét szerették volna létrehozni 1896-ban, de néhány éven belül Európa egyik legfontosabb festőiskolája jött létre a partiumi városban. Nagybánya nemcsak a magyar és román festőket vonzotta: az 1930-as évek derekáig összesen mintegy 2500 nemzetközi növendéke volt az iskolának – idézte fel.

Pacsay-Tomassich Orsolya hangsúlyozta: a kiállítás hosszú távú kulturális misszió első lépése, hiszen magyar, román és nemzetközi képzőművészek részvételével nyári alkotótábor is nyílik az egykori nagybányai művésztelep helyén.

Baán László, a budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a tárlat fővédnöke elmondta, az itt alkotó művészeknek köszönhetően Nagybánya utcái, hegyei, egykori mindennapjai festmények, rajzok ezreiről köszönnek vissza. A nagybányai festőiskola kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar művészet történetében – jegyezte meg. Ez a tárlat is nagyszerű példája annak, hogy a műgyűjtők ma is ragaszkodnak Nagybánya művészetéhez, gyűjteményeikből pedig ezúttal nemzetközi léptékű válogatás állt össze – közölte Baán László.

Eleni Korani, az Ernst Galéria tulajdonosa, valamint a tárlat kurátora kiemelte: a kiállításon látható festmények nem csupán Magyarországon és Romániában féltett alkotások, hanem nagy európai gyűjtemények megbecsült darabjai. A válogatás felvonultatja az alapító nagymesterek, többek között Ferenczy Károly munkáit, ezt követik az 1920-as, 1930-as évekből származó alkotások, végül néhány portré hozza közelebb a látogatókat a művészekhez – mutatta be a tárlatot.

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere arra emlékeztetett, hogy Nagybánya évszázadokig pénzverdéjéről volt híres, az 1896-ban nyílt festőiskola azonban sokkal szélesebb körben ismertté tette az észak-partiumi várost, egészen egyedivé alakítva Nagybánya kulturális örökségét.

varosnapokHirdetés

Cătălin Cherecheș, Nagybánya polgármestere a tárlat üzenetéről szólva kiemelte, hogy a művészet, a kultúra „az emberiség legfontosabb leckéjére, a diverzitásra”, egymás tehetségének, identitásának tiszteletben tartására tanít.

A több, korábban kiállításon még soha be nem mutatott festményt is felvonultató tárlat szeptember 24-ig látogatható a nagybányai Máramaros Megyei Művészeti Múzeumban.

Borítókép forrása: a kiállítás Facebook-eseménye