Millió, millió rózsaszál – a csombordi rózsafesztiválon

Millió, millió rózsaszál – a csombordi rózsafesztiválon
Csombord a rózsáiról egyre híresebb és ismertebb, elismertebb települése Fehér megyének. A Nagyenyedtől alig néhány kilométerre, a városból akár gyalog is könnyen megközelíthető településen szombaton rendezték meg a hagyományos rózsafesztivált – immár húszadik alkalommal.

A Kemény-kastély nagy kiterjedésű parkja, a százévesnél is öregebb, hatalmas hársfák nyújtotta árnyékával, kitűnő hely a rózsafesztivál megrendezésére: a résztvevő rózsatermesztők egymást felülmúlva rendezték be ötletesebbnél ötletesebb rózsadíszekkel a parkot, szabadon lehetett sétálni a nagy méretű rózsagombák között, egy fénykép erejéig pózolni lehetett rózsapillangóként, vagy rózsákkal gazdagon megrakott kalappal is lehetett szelfizni. Fesztiválról lévén szó, még volt ott minden egyéb is, ami ilyen alkalmakon szokás: vásár mindenféléből, lacikonyha, söröző és borozó, és természetesen kulturális műsor. De igazi élményt jelentett a falu elején szabadon bejárható hatalmas rózsakert, változatos rózsafajta bódító illatával és elkápráztató színvilágával – mindezt nem tudjuk hitelesen érzékeltetni, csupán szemléltetni néhány fotó révén.