– Hogy mikortól kezdjük a mesélést? Kodály azt mondta, hogy a gyermek zenei nevelése a fogantatás pillanatában kezdődik. Szerintem a mesélés is ekkor kezdődik. Ahhoz, hogy a gyermek befogadja a hagyományos kultúrát, nekünk kell őt mesehallgatóvá nevelnünk, hiszen senki sem születik mesehallgatónak. Ez az út magzati korban kezdődik, a pedagógusnak nincs hatása erre. Az a felnőtt, akinek gyerekkorában meséltek szülei, sokkal inkább mesél a saját gyerekének, ezzel pedig hozzájárul, hogy mesehallgatóvá nevelje-szeresse a gyereket. A magzat már hathetes korától mindent hall, ami őt körülveszi, így a mesét is. Ha az anya mesél, akkor a magzat szívdobogása egyenletessé válik, a két agyféltekéje pedig egyensúlyba kerül. Ha a várandós nő mesél, a teste nyugalmi állapotban van, és ezt a magzat érzékeli. A mesélés közben a magzat minőségi szöveget hall, és ez később fontos lesz, az anyanyelv szavait, kifejezéseit majd könnyebben sajátítja el. Nincs az életnek olyan területe, amire ne lenne egy-egy mondóka, mese, népdal vagy találós kérdés. Nincs olyan élethelyzet, amelyre ne találjuk meg a választ a több száz mesetípus százezernyi változatában. Magyarországon felkértek, hogy olyan XXI. századi jelenségekre keressek népmesei analógiát, mint spermadonor, transzvesztita, feminista, diszkrimináció. Sikerült megtalálnom ezeket a népmesei analógiákat, ha nem is mindet a magyar, de a világ meseirodalmából. Ez azzal magyarázható, hogy bár nagyon megváltozott a világ körülöttünk, de az ember, a lélek struktúrája semmit sem változott az évezredek során – kezdte előadását Bajzáth Mária.
– A mese nem álomvilágba vezet, hanem modellezi az életet. A mese elhiteti velünk, hogy akár hősök is lehetünk. Az már a mi saját döntésünk, hogy rálépünk a mesehős útjára vagy sem. A mese nem ismeri a lehetetlent, az élet sem, csak mi gondoljuk azt, hogy nincs megoldás. A mese varázsszer, de ha elkezdjük kérdezgetni a gyermeket a mesével kapcsolatosan, akkor megakadályozzuk a belső képalkotást, azaz „varázstalanítjuk” a mesét. A népmese arra való, hogy aki meghallgassuk, beengedjük a szívünkbe, és engedjük hatni. A nyelv, a mese és a népköltészeti alkotások mágikus varázserővel bírnak. Varázsolni azt jelenti, hogy képes vagyok megváltoztatni a körülöttem zajló eseményeket, körülményeket, helyzeteket akár szülőként, pedagógusként, nőként, férfiként – fejtette ki véleményét az előadó.
– A mese bátorságot, önbizalmat, pozitív énerőt ad, megerősít, megmutatja, hogyan jutunk el egyik pontról a másikba, és erős tükröt tart elénk. A gyerekeknek azt tudjuk átadni a mese segítségével, hogy mindig van remény, kárpótlás. A mese abban segít, hogy rendezzük saját életünket. Ha úgy viszonyulunk, hogy az élet a mese, ő a hős, akkor tovább tudja lendíteni az élet mélypontjain, le tudja győzni az akadályokat, és azt is tudja, hogy a „mesének”, azaz az életnek nem lesz vége, amíg jóra nem fordul a sorsa. Amikor mesélnek, a gyermek ősbizalma erősödik, aminek a szülő-gyermek, pedagógus-gyermek között kell létrejönnie. Az ősbizalom élménye, amikor tudjuk: bármi történik velünk, számíthatunk szeretteinkre. Akinek hiányzik az ősbizalom az életéből, a mesétől is megkaphatja az ősbizalom élményét, még ha ez nem is ugyanolyan, mint a szülőktől kapott. A mesében sok varázstárgy van, ami a bennünk vagy körülöttünk levő hiányt pótolja. Rengeteget elárul a gyerekről, hogy milyen varázstárgyat készít saját magának, mivel a varázstárgyak a hiányt pótolják. Ugyanakkor mi magunk is készíthetünk olyan „varázstárgyat”, ami önbizalmat és erőt ad a gyereknek, legyen ez akár egy szépen fényezett alma – közölte Bajzáth Mária.
A szakember kitért arra is, hogy óvodás korban a mese és a játék alakítja a gyermek képzelőerejét, ugyanakkor a mese, a találós kérdés, a népdal a nyelvi, logikai, téri, zenei, testi, személyes, naturális, spirituális és egzisztenciális intelligenciát fejleszti.
