Magyar és román alkotás a rekordszámú Oscar-nevezettek között

Magyar és román alkotás a rekordszámú Oscar-nevezettek között
Ismertette tagságával a legjobb nemzetközi film kategóriájába nevezett filmek listáját az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS). Mint kiderült, 93 nevezés érkezett a filmakadémiához, ami meghaladta a 2017-es rekordot, amikor az országok összesen 92 filmet küldtek a kategória Oscar-díjáért.

A nevezett produkciók között szerepel Alexander Nanau colectiv című román dokumentumfilmje, amely az azonos nevű szórakozóhely 2015-ös tragédiájának bemutatásán keresztül tárja fel a román egészségügyi rendszer korrupcióját, a nagypolitika, titkosszolgálatok és az üzleti élet kapcsolatát.

Szintén esélyes a Magyarország által versenybe küldött Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotás is, amelyet Horvát Lili rendezett. A filmben Márta (Stork Natasa), a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen egy férfival (Bodó Viktor), de Márta hiába vár a Szabadság híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Kétségbeesetten indul a keresésére, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja, sohasem látta őt.

A kategória Oscar-esélyesei között szerepel a Thomas Winterberg által rendezett Még egy kört mindenkinek (Another Round) című dán tragikomédia. A történetben négy gimnáziumi tanár azt teszteli, hogy valóban jobbá teszi-e az életüket, ha folyamatosan fenntartják vérük alkoholszintjét.

A csehek Agnieszka Holland Sarlatán (Szarlatan) című drámáját jelölték a díjra, amelyben a rendező ismét egy kevésbé ismert életutat tár a közönség elé: a csehszlovák gyógynövényszakértő, Jan Mikolášek történetét dolgozza fel, akihez emberek millió fordultak, ha nem volt pénzük vagy lehetőségük arra, hogy valódi orvosokat keressenek fel.

A listán szerepel továbbá az Andrej Koncsalovszkij által rendezett Dorogije továriscsi (Dear Comrades) című alkotás is, amely szintén történelmi tematikát dolgoz fel. Amikor a kommunista kormány 1962-ben megemelte az élelmiszerárakat, az orosz Novocserkasszk ipari város munkásosztálya fellázadt és sztrájkba kezdett. A film az ezt követő mészárlást egy hívő pártaktivista szemszögéből láttatja.

A 93 nevezett film közül 34 alkotást rendezett nő, ami héttel több, mint tavaly. Az Oscar-jelöléseket március 15-én hozzák nyilvánosságra, a 93. Oscar-díjátadó gálát pedig április 25-ére tervezik.