Magyar–andorrai: Négygólos győzelem a Groupama Arénában

Magyar–andorrai: Négygólos győzelem a Groupama Arénában
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 4–0-s győzelmet aratott a pont nélküli, sereghajtó Andorra felett a 2018-as, oroszországi világbajnokság európai selejtezősorozatának negyedik fordulójában.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapatában előbb Gera Zoltán, majd Lang Ádám volt eredményes, utóbbi az első gólját szerezte a válogatottban. A második félidőben Gyurcsó Ádám is bevette a vendégkaput, majd Szalai Ádám állította be a végeredményt.

A két együttes harmadszor találkozott egymással, a magyarok mindháromszor kapott gól nélkül nyertek. A története első válogatott meccsét napra pontosan húsz évvel ezelőtt játszó andorraiak 12 esztendeje győztek legutóbb.

A magyar csapat 2017. március 25-én az Európa-bajnok Portugália vendégeként folytatja a kvalifikációs sorozatot.

MAGYARORSZÁG–ANDORRA 4-0 (2–0)

Budapest: Groupama Aréna, 20 ezer néző. Vezette: Hrisztosz Nikolaidesz (Ciprus).

MAGYARORSZÁG: Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Land Ádám, Guzmics Richárd, Korhut Mihály – Nagy Ádám, Gera Zoltán (84. perc Böde Dániel) – Gyurcsó Ádám (81. perc Németh Krisztián), Kleinheisler László (74. perc Stieber Zoltán), Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Bernd Storck (Németország).

ANDORRA: Josep Gomes – Chus Rubio, Emili Garcia, Marc Vales, Max Llovera, Moisés San Nicolás – Victor Rodríguez (83. perc Victor Moreira), Marcio Vieira, Cristian Martínez (67. perc Alexandre Martinez) – Marc Pujol (87. perc Juli Sánchez), Jordi Aláez. Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez.

Gól: Gera (34. perc), Lang (43. perc), Gyurcsó (73. perc) és Szalai (89. perc).

Sárga lap: Kleinheisler és Korhut.

A gólok története:

34. perc: Dzsudzsák kapott tökéletes ütemű labdát a jobb szélen, beadása után az andorrai kapus kiütötte a labdát, de éppen Gera elé, aki 10 méterről a kapu közepébe lőtt (1–0).

43. perc: Ismét Dzsudzsák tálalt tökéletesen középre a jobb oldalról, az ötös bal sarkánál érkező Lang pedig nem hibázott (2–0).

73. perc: Egy szép magyar akció végén Gera adta be a labdát Gyurcsónak, aki nyolc méterről, kissé éles szögből a bal sarokba lőtt (3–0).

89. perc: Stieber gyönyörű csellel tört befelé az alapvonalnál, majd középre gurított, Szalai pedig közelről sarokkal volt eredményes (4–0).

A találkozó előtt a magyar drukkerek gyönyörű élőképpel fogadták a csapatokat, piros-fehér-zöld színek ölelték körbe a 12-es számot, amely a szurkolók fontos szerepére utal.

Az első perctől kezdve a magyar válogatott birtokolta többet a labdát, de a kapura egyáltalán nem volt veszélyes. Hiába passzolgattak Bernd Storck szövetségi kapitány tanítványai az andorrai térfélen, egyetlen helyzet sem alakult ki, mert kevés volt a mozgás elöl. A vendégek egyszer-egyszer kiszabadultak az amúgy nem túl nyomasztó szorításból, egy ízben még lövésig is eljutottak, de az pontatlan volt, így Gulácsinak nem volt dolga. Annyi negatívum azért volt, hogy Kleinheisler sárga lapot kapott, és mivel neki ez a második volt a sorozatban, így nem játszhat márciusban az Európa-bajnok portugálok vendégeként. Az első komoly magyar helyzetre 26 percet kellett várni, amikor Dzsudzsák beadása után Szalai úgy vette át a labdát, hogy becsapta védőjét, de aztán közelről a kapusba lőtt.

A lehetőséget követően kissé megélénkült a meccs, előbb Dzsudzsák végezhetett el szabadrúgást veszélyes helyről, majd Korhut próbálkozott ígéretesen. A gólra sem kellett sokat várni, Dzsudzsák újabb veszélyes jobb oldali beadását követően Gera csapott le a kipattanóra. A csapatkapitány lendülete mit sem változott a megszerzett vezetés hatására, a szélről érkező szokásos beadásaiból aztán Lang is eredményes volt még a szünet előtt, így a magyarok kétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe.

Nagy lendülettel kezdte a második játékrészt a magyar csapat, záporoztak a lövések az andorrai kapura, próbálkozott Gyurcsó, Gera, Kleinheisler, de a labda vagy célt tévesztett, vagy a vendégek kapusa hárított. Jószerivel csak az volt a kérdés, hogy mikor és mennyivel nő a két gárda közti különbség. Előbb Gyurcsó talált kapuba, a hajrában pedig Szalai alakította ki a megérdemelt 4–0-s végeredményt.

„A mérkőzés elején nehezen találtunk rá a játékunkra, de ez várható volt egy ilyen védekező csapat ellen. Az első gól után nagy kő esett le a játékosok szívéről, ezután már jól futballoztak. A szünetben elmondtam nekik, hogy szükség van harmadik találatra, a végén még egy ráadás is érkezett” – értékelt Bernd Storck szövetségi kapitány, aki szerint a magyaroknak kettővel kevesebb pontjuk van az eddigi négy vb-selejtezőn, mint az elvárható lett volna, de játékban jól teljesítenek a tanítványai.

„Ha a mérkőzések harmincpercesek lennének, akkor nagyon jó eredményeket érnénk el, de a futballmeccsek kilencven percig tartanak. Az elején el tudtuk érni, hogy minimalizáljuk a két csapat közti különbséget, a hátralévő időben viszont kijött a magyarok technikai és szakmai fölénye” – mondta Koldo Álvarez andorrai szövetségi kapitány.

*

A svájci labdarúgó-válogatott vasárnap a papírformának megfelelően 2–0-ra legyőzte a vendég feröeri csapatot, így egyedüliként továbbra is százszázalékos a magyar érdekeltségű csoportjan.

Európai vb-selejtezők, B csoport, 4. forduló: • Svájc–Feröer-szigetek 2–0 (gól: Derdiyok – 27. és Lichtsteiner – 83. perc) • Portugália–Lettország 4–0 (Cristiano Ronaldo – 28. és 85., az első 11 m, William Carvalho – 70., valamint Bruno Alves – 92. perc, illetve Arturs Zjuzins – 67. perc; C. Ronaldo a 60. percben 11-est hibázott). A csoport állása:

1.      Svájc 4       4       0       0       9–3   12

2.      Portugália   4       3       0       1       16–3 9

3.      Magyaro.    4       2       1       1       8–3   7

4.      Feröer-szk. 4       1       1       2       2–8   4

5.      Letto.          4       1       0       3       2–8   3

6.      Andorra     4       0       0       4       1–13 0

 

Nyolc gólt lőttek a belgák

A belga válogatott 8–1-re legyőzte az észt csapatot a vb európai selejtezősorozatának negyedik fordulójában, vasárnap.

Európai vb-selejtezők, 4. forduló:

A-csoport: • Bulgária–Fehéroroszország 1–0 (gól: Ivelin Popov – 10. perc; kiállítva: Alekszandr Hleb – 91. perc, Fehéroroszország) • Luxemburg–Hollandia 1–3 (Maxime Chanot – 44. perc, 11 m, illetve Arjen Robben – 36., valamint  Memphis Depay 2 – 58. és 84. perc). Pénteken játszották: • Franciaország–Svédország 2–1. Az állás: 1. Franciaország 10 pont, 2. Hollandia 7 (8–4), 3. Svédország 7 (6–3), 4. Bulgária 6, 5. Fehéroroszország 2, 6. Luxemburg 1.

H-csoport: • Ciprus-Gibraltár 3–1 (Kosztasz Laifisz – 29., Pierosz Szotiriou – 65. és Valentinosz Szielisz – 87. perc, illetve Lee Casciaro – 51. perc; kiállítva: Jayce Olivero – 90. perc, Gibraltár) • Belgium–Észtország 8–1 (Thomas Meunier – 8., Dries Mertens 2 – 16. és 68., Eden Hazard – 25., Yannick Carrasco – 62., Ragnar Klavan – 64., öngól, továbbá Romelu Lukaku 2 – 83. és 88. perc, illetve Henri Anier – 29. perc) • Görögország–Bosznia-Hercegovina 1–1 (Georgiosz Cavellasz – 95. perc, illetve Oresztisz Karnezisz – 33. perc, öngól; kiállítva: Kiriakosz Papadopulosz – 80. perc, illetve Edin Dzeko – 80. perc). Az állás: 1. Belgium 12 pont, 2. Görögország 10, 3. Bosznia-Hercegovina 7, 3. Ciprus 3 (3–8), 4. Észtország 3 (5–15), 5. Gibraltár 0.

Dzsudzsák megelőzte Puskást a válogatottsági örökrangsorban

Dzsudzsák Balázs megelőzte Puskás Ferencet a magyar labdarúgó-válogatottban legtöbbször szerepelt játékosok örökrangsorában.

A magyar nemzeti együttes csapatkapitánya kezdőként lépett pályára az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn a Groupama Arénában. Ezzel immár 86 válogatottbeli fellépésnél jár, így megelőzte az Aranycsapat kapitányát, és annak kapusával, Grosics Gyulával holtversenyben a hatodik helyen áll.

Az ugyancsak kezdőként nevezett Gera Zoltán – aki a harmadik helyen áll az örökrangsorban – 96. alkalommal játszott a válogatottban.

A magyar labdarúgó-válogatottban legtöbbször szerepelt futballisták rangsora: 1. Király Gábor (1998–2016) 107 alkalommal, 2. Bozsik József (1947–1962) 101, 3. Gera Zoltán (2002–) 96, 4. Juhász Roland (2004–2016) 94, 5. Fazekas László (1968–1983) 92, 6. Grosics Gyula (1947–1962) és Dzsudzsák Balázs (2007–) 86–86, 8. Puskás Ferenc (1945–1956) 85, 9. Garaba Imre (1980–1991) 82, 10. Mátrai Sándor (1956–1967) 81.