Labdarúgó vb-selejtezők: jól sikerült Contra bemutatkozása

Labdarúgó vb-selejtezők: jól sikerült Contra bemutatkozása
A román labdarúgó válogatott kétgólos különbséggel legyőzte Kazahsztánt csütörtökön este tét nélküli világbajnoki selejtezőn Ploieşi-en, az Ilie Oană Stadionban mintegy 11 ezer néző előtt.

A találkozó 3–1 (2–0) arányú hazai sikerrel végződött. A gólokat Constantin Budescu (33. és 38. perc, a második büntetőből) és Claudiu Keşerü (73. perc), illetve Baurijan Turiszbek (82. perc) szerezte.

A román nemzeti tizenegy elég bizonytalanul kezdett, az első negyedórában csak az Alekszandr Borodjuk szövetségi kapitány irányította kazahok lőttek kapura – két ízben is. Ashat Tagibergen 28 m-es szabadrúgását fogta Ciprian Tătăruşanu az 5. percben, tíz percre rá Gafurjan Szujumbajev mellé lőtt. Ekkor „előkerültek” a román helyzetek is, Alexandru Chipciu előbb csak Sztasz Pokatilovval állt szembe, de nem sikerült túljárnia a kapus eszén (18. perc), majd Gică Grozva beadását fejelte mellé (22. perc). Utóbbi a 25. percben éles szögből mellé lőtt, majd három prcre rá Florin Andone kísérlete is fölé ment.

A jég a 33. percben tört meg, Constantin Budescu egyéni akciójánál az alapvonalig jutott, bemutatott egy cselt, majd mindenkit meglepett azzal, hogy beívelés helyett a kapus lábai között a hálóba lőtt (33. perc: 1–0). Öt perccel később ugyanő 11-est küzdött ki, Roman Murtazaev akadályozta meg a büntetőterületen belül – Sandro Schaerer svájci játékvezető elég könnyen adott büntetőt, a 11-est a sértett értékesítette (2–0). A vendégek szépíthettek volna a félidő hajrájában, de Aslan Darabajev távoli lövését Vlad Chiricheş csapatkapitány vágta ki.

Fordulás után Tătăruşanu hárította Abzal Bejszebekov lövését a 47. perc, ezek után pedig Grozav sorozata következett: a 48. percben éles szögből, az 53. percben ollózva lőtt mellé, majd egy percre rá 17 m-es lövését megfogta a kapus. Pokatilov Budescu veszélyes beadását is lehúzta a 62. percben, majd Alekszej Scsiotkin sem tudott túljárni lui Tătăruşanu eszén (67. perc). A harmadik román gólnál Chipciu indította Claudiu Keşerűt, aki hét percre a beállás után betalált (73. perc: 3–0).

A Kolozsvári CFR 1907-et képviselő Ovidiu Hoban a 82. percben lőtt a kapusba. Ugyanabban a percben sikerült a szépítés a vendégeknek a csereként beállt Baurijan Turiszbek elfejelte a labdát Romario Benzar mellett, a feladó Bejszebekov volt (3–1). Lefújásig még Cristian Ganea (84.) és Keşerü (89.) hagyott ki helyzetet.

Cosmin Contra így győzelemmel debütált szövetségi kapitányként, a következő meccsen Dánia ellenében nem számíthat Benzar és Chipciu játékára (sárga lapok miatt), s meglehet Mihai Pintilii szereplésére sem, aki megsérült. Ezen a mérkőzésen még egy premiert jegyeztek: a Gyurgyevói/Giurgiui Alex Ioniţă először ölthette magára a válogatott mezt. Románia az utolsó meccstől függetlenül a 4. helyen végzi az E-csoportot, vasárnap este Koppenhágában vendégszerepel 19 órai kezdettel.

Végeredmény: • Románia–Kazahsztán 3–1 (gól: Budescu 2 – 33. és 38., a második 11 m, Keşerü – 73. perc, illetve Turiszbek – 82. perc).

Contra mester a következő együttest szerepeltette: Ciprian Tătăruşanu – Romario Benzar, Vlad Chiricheş, Dragoş Grigore, Cristian Ganea – Mihai Pintilii (70. perc Ovidiu Hoban), Răzvan Marin – Alexandru Chipciu, Constantin Budescu (80. perc Alexandru Ioniţă II.), Gheorghe Grozav – Florin Andone (66. perc Claudiu Keşerü).

A lengyel labdarúgó-válogatott nagy lépést tett a csoportelsőség felé a világbajnoki selejtezősorozat kilencedik fordulójában, miután csütörtökön fölényes győzelmet aratott Örményországban.

A vendégeknél mesterhármast elérő Robert Lewandowski egyik találata hat méterről, közvetett szabadrúgásból esett.

A Bayern München csatárának ez volt a 90. mérkőzése nemzeti színekben és már 50 gólnál jár, amivel a lengyel válogatott történetének legeredményesebb játékosa lett. Az örökrangsorban Wlodzimierz Lubanskit előzte meg, aki 1963 és 1980 között 75 meccsen 48 alkalommal volt eredményes.

Lewandowski 15. gólját is megszerezte a 2018-as vb kvalifikációs mérkőzésein, ezzel pedig megelőzte a 14 gólos, de eggyel kevesebbet játszó Cristiano Ronaldót. Korábban egyetlen játékos sem szerzett ennyi gólt egy nagy torna európai selejtező-sorozatában – de vélhetően a lengyel és a portugál sem áll meg ott, ahol most tart.

Az E-csoport többi eredménye: • Örményország–Lengyelország 1–6 (gól: Hambardzumjan – 39. perc, illetve Grosicki – 2., Lewandowski 3 – 18., 25. és 64. perc, Blaszczykowski – 58., valamint Wolski 89. perc) • Montenegró–Dánia 0–1 (Eriksen – 16. perc). A csoport állása:

1.       Lengyelo.    9        7        1        1        24–12         22

2.       Dánia          9        6        1        2        19–7 19

3.       Montenegró          9        5        1        3        18–8  16

4.       Románia     9        3        3        3        11–9  12

5.       Örményo.   9        2        0        7        9–25  6

6.       Kazahsztán 9        0        2        7        5–25  2

Harry Kane a 94. percben lőtte ki Angliát a világbajnokságra

Csütörtökön összesen kilenc mérkőzéssel folytatódtak az európai vb-selejtezők. Az angolok Harry Kane 94. percben szerzett góljával győzték le 1–0-ra Szlovéniát a Wembley Stadionban, így az előnyük behozhatatlanná vált az F-csoportban.

Mögöttük Skócia tett nagy lépést a második hely megszerzéséért Szlovákia 1–0-s legyőzésével. A harmadik helyre visszacsúszó szlovákoknál a csapatkapitány Marek Hamsík 100. mérkőzését játszotta a válogatottban.

A vb-címvédő németek Sebastian Rudy góljával már a második percben vezetést szereztek Észak-Írország vendégeként. A Bayern München középpályása több mint húsz méterről bombázott a hálóba, majd a Hoffenheim csatára, Sandro Wagner is csaknem hasonlóképpen talált be 17 méterről.

A végeredményt Joshua Kimmich gólja után az északír Josh Magennis állította be (1–3). Újabb sikerükkel a németek megőrizték százszázalékos mutatójukat. Ezzel eldőlt, hogy a németek megnyerik a C-csoportot, az északírek pedig második helyezettként zárnak.

Eredmények, Európai vb-selejtezők, 9. forduló:

C-csoport: • Azerbajdzsán–Csehország 1–2 (Iszmajilov – 55. perc, 11 m, illetve Kopic – 35. és Barák – 66. perc) • Észak-Írország–Németország 1–3 (Magennis – 93. perc, illetve Rudy – 2., Wagner – 21. és Kimmich – 86. perc) • San Marino–Norvégia 0–8 (Henriksen – 8., J. King 2 – 14. és 17., az elsőt 11 m, Elyounoussi 3 – 39., 48. és 68., Selnaes – 59., továbbá Linnes – 87. perc). Az állás: 1. (és már kijutott) Németország 27 pont, 2. Észak-Írország 19, 3. Csehország 12, 4. Norvégia 10 (16-16), 5. Azerbajdzsán 10 (9–14), 6. San Marino 0.F-csoport: • Anglia–Szlovénia 1–0 (Kane – 94. perc) • Skócia–Szlovákia 1–0 (Skrtel – 89. perc, öngól) • Málta–Litvánia 1–1 (Agius – 23. perc, illetve Slivka – 53. perc). Az állás: 1. (és már kijutott) Anglia 23, 2. Skócia 17, 3. Szlovákia 15, 4. Szlovénia 14, 5. Litvánia 6, 6. Málta 1. Az állás: 1. (és már kijutott) Anglia 23, 2. Skócia 17, 3. Szlovákia 15, 4. Szlovénia 14, 5. Litvánia 6, 6. Málta 1.A kilenc selejtezőcsoportból az első helyezettek kijutnak a jövő évi vb-re, míg a nyolc legjobb második novemberben oda-visszavágós pótselejtezőn küzd meg a négy további helyért.

A magyarok számára a harmadik hely a tét

A magyar válogatott már nem juthat ki a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokságra, így a harmadik hely megtartása lehet a cél selejtezőcsoportjában a hátralévő két fordulóban.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapata, amely számos kulcsjátékosát nélkülözi sérülés vagy eltiltás miatt, szombaton Svájc vendégeként tehet efelé nagy lépést. Amennyiben győz Bázelben, akár el is dőlhet a nemzeti együttes végső helyezése: a három pont begyűjtésével és a sereghajtó Lettország feröeri pontszerzésével biztosan harmadikként zár, ahogy az elmúlt három kvalifikációs sorozatban is.

A döntetlen azért lenne megfelelő eredmény, mert a magyarok – sokkal jobb gólkülönbségüknek köszönhetően – biztosan megőriznék lépéselőnyüket a negyedik feröeriekkel szemben, azaz a keddi utolsó fordulóban, amikor a két csapat éppen egymással találkozik a budapesti Groupama Arénában, számukra lenne kedvező a döntetlen a harmadik helyhez.

Ha viszont a csoportot százszázalékos teljesítménnyel vezető svájciak sikerükkel érvényesítik a papírformát, a szigetországiak pedig felülmúlják a letteket, akkor a magyar válogatott a negyedik helyről várná a feröeriek elleni zárótalálkozót.

A világranglistán hetedik, a tavalyi Európa-bajnokságon a magyarokhoz hasonlóan nyolcaddöntős svájci együttes számára annak ellenére sem létkérdés a győzelem, hogy az Európa-bajnok portugálok szorosan a nyomukban vannak. A döntetlen ugyanolyan megfelelő eredmény a svájciak számára, mivel azzal is pontelőnnyel várnák a nagy riválissal szembeni zárófordulót, amelynek során a pontosztozkodás nekik kedvezne a vb-részvételt illetően, azaz a portugálok kényszerülnének pótselejtezőre.

A portugál csapat Andorra vendége lesz, így pontvesztésükre rendkívül csekély az esély. Borítékolható sikerével és Svájc esetleges vereségével pedig a vezetést is átveheti, ez esetben pedig a keddi, lisszaboni találkozót már lépéselőnyből várná.

Európai vb-selejtezők, B-csoport, 9. forduló, szombaton: • Feröer-szigetek–Lettország (19 óra) • Svájc–Magyarország (21.45 óra, élőben közvetíti az m4sport, remélhetőleg nem kódolva) • Andorra–Portugália (21.45 óra). A csoport állása:

1.       Svájc 8        8        0        0        18–3  24

2.       Portugália   8        7        0        1        28–4  21

3.       Magyaro.    8        3        1        4        11–9  10

4.       Feröer         8        2        2        4        4–15  8

5.       Andorra      8        1        1        6        2–17  4

6.       Letto. 8        1        0        7        3–18  3

A csoport további programja, 10. forduló (október 10., a mérkőzések egységesen 21.45 órakor kezdődnek): • Magyarország–Feröer-szigetek • Lettország–Andorra • Portugália–Svájc.

Argentína a kiesés szélén

Labdarúgó világbajnoki selejtezőn Argentína válogatottja saját közönsége előtt 0–0-s döntetlent játszott Peruval. A legutóbbi vb ezüstérmese március 24. óta nem nyert meccset a sorozatban, s hiába vette át a csapatot júniusban Jorge Sampaoli, vele sem tudott kimászni a gödörből.

Az argentinok a Boca Juniors stadionjában fogadták a perui gárdát, s hiába volt ott a pályán Lionel Messi, képtelenek voltak az ellenfél kapujába találni. A találkozót az FC Barcelona szupersztárja végigjátszotta, ám Sampaoli az olasz bajnokságban egyaránt remeklő Paulo Dybalát és Mauro Icardit egy percre sem állította be.

Az argentin válogatott sorozatban negyedik meccsén nem tudott győzni, sorsa azonban továbbra is a saját kezében van, mivel ha kedden nyer Ecuadorban, az ötödiknél nem végezhet rosszabb pozícióban. Ugyanakkor Ecuadorban embert próbáló körülmények várják majd Messiéket, mivel a quitói pálya 2800 méter magasan fekszik.

A csütörtöki játéknap legnagyobb bravúrját Paraguay mutatta be, mely Kolumbiában egészen a 89. percig hátrányban volt, a hajrában szerzett gólokkal azonban 2–1-re győzni tudott.

A dél-amerikai selejtezős csoportban elképesztő izgalmak várhatóak a zárónapon. A már kijutott Brazília mögött ugyanis szinte csak a második Uruguay érezheti magát biztonságban, de még matematikailag lecsúszhat az ötödik, pótselejtezős helyre. Igaz, ehhez szinte csodának kellene történnie, mivel három ponttal előzi meg az ötödik Perut és a hatodik Argentínát, gólaránya pedig – mely azonos pontszám esetében elsődlegesen dönt – kilenccel jobb riválisainál. A harmadik és negyedik helyet Chile és Kolumbia 26-26 ponttal foglalja el, egy ponttal jönnek utánuk a peruiak és az argentinok, míg a hetedik Paraguay további egy ponttal követi őket.

A dél-amerikai zónából négy csapat szerez közvetlenül jogot a világbajnoki részvételre, az ötödik helyezett pedig pótselejtezőt játszik az óceániai régió legjobbjával, Új-Zélanddal.

Dél-amerikai világbajnoki selejtező, 17. forduló: • Argentína–Peru 0–0 • Bolívia–Brazília 0–0 • Venezuela–Uruguay 0–0 • Kolumbia–Paraguay 1–2 (gól: Falcao 79. perc, illetve Cardozo – 89. és Sanabria – 92. Perc) • Chile–Ecuador 2–1 (Vargas – 22. és A. Sánchez – 85. perc, illetve Ibarra – 82. perc). A csoport állása: 1. Brazília 38 pont, 2. Uruguay 28, 3. Chile 26 (26–24), 4. Kolumbia 26 (20–18), 5. Peru 25 (26–25), 6. Argentína 25 (16–15), 7. Paraguay 24, 8. Ecuador 20, 9. Bolívia 14, 10. Venezuela 9.

Az utolsó forduló párosítása: • Paraguay–Venezuela • Brazília–Chile • Ecuador–Argentína • Peru–Kolumbia • Uruguay–Bolívia.

A mérkőzéseket október 11-én rendezik.

Szíria hőse életben tartotta a reményeket

Nagy csatában 1–1-es döntetlent harcolt ki pályaválasztóként a szíriai futballválogatott Ausztrália ellen a világbajnoki selejtezők ázsiai zónájának negyedik körében. A mérkőzést a malajziai Melakában játszották 7760 km-re a damaszkuszi otthontól.

A mérkőzés első gólját a vendégek szerezték: a 40. percben Leckie a 16-os jobb oldalán egy szép csellel lerázta a védőjét, középre lőtt labdáját pedig Kruse közelről a hálóba vágta (0–1). A szírek a 85. percben egyenlítettek Omar al-Szoma tizenegyesével (1–1).

A 27 éves csatár egyszer már megmentette a válogatottját: a csoportkör szeptember 5-i, utolsó fordulójában a 93. percben szerzett góljával ő segítette 2–2-es döntetlenhez a csapatot Iránban, kiharcolva ezzel az újabb selejtező lehetőségét.

A visszavágót október 10-én Sydney-ben rendezik, a párharc továbbjutója idén novemberben interkontinentális pótselejtezőt vív a CONCACAF-zóna 4. helyezettjével.

Eredmény, 4. selejtezőkör, 1. mérkőzés: • Szíria–Ausztrália 1–1 (gól: Omar al-Szoma – 85. perc, 11 m, illetve Kruse – 40. perc).

Fedőkép: Constantin Budescu kétszer is betalált, másodszor büntetőből (Fotó: MEDIAFAX)