Kulturális intézményeket támogat a kormány, köztük két kolozsvárit is

Kulturális intézményeket támogat a kormány, köztük két kolozsvárit is
Hatvanöt önkormányzati alárendeltségben működő színháznak, operának, bábszínháznak és filharmóniának biztosítanak állami finanszírozást, köztük a kolozsvári Puck Bábszínháznak és a Transilvania Filharmóniának – derül ki az RMDSZ közleményéből.

„A helyi jövedelemadóból begyűlt összegek két százalékát fordítjuk olyan kulturális előadó-művészeti intézmények fenntartására és fejlesztésére, amelyek önkormányzati alárendeltségben működnek és nem kapnak egyébként állami finanszírozást. Erre teremtettük meg – az RMDSZ javaslatára – a szükséges jogi keretet. A program múlt évben indult el, azóta van lehetőség arra, hogy a decentralizált kulturális intézményeket támogatáshoz juttassuk” – nyilatkozta Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.

Az RMDSZ-es szaktárcavezető elmondta: „2021-ben jelentős támogatást sikerült biztosítani ezeknek az intézményeknek, most pedig kormányhatározattal ítéltük oda az idei, közel 270 millió lejes összeget 65 ilyen kulturális intézménynek. Ezt a programot a fejlesztési minisztérium finanszírozza és bonyolítja le.”

Cseke Attila elmondta, a közel 270 millió lejből a nagyváradi Szigligeti Színház részesül 4,4 millió lejes finanszírozásban, a kolozsvári Puck Bábszínház 4,2 millió lejt és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 4,3 millió lejes támogatást kap. Hargita megyében a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a Csíki Játékszín és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház összesen 4,6 millió lejes támogatásban részesül, illetve a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának 6,3 millió lejes támogatást ítélt oda pénteki döntése értelmében a kormány. A temesvári Csíki Gergely Állami Magyar Színház 4,3 millió lejes finanszírozásban részesül, továbbá támogatást kapnak az aradi (4,3 millió), nagyváradi (4 millió), brassói (6,9 millió), kolozsvári (16,1 millió), marosvásárhelyi (8,2 millió) és a temesvári (8,8 millió) filharmóniák is.

Az odaítélt támogatás összege és leosztása megtekinthető a fejlesztési minisztérium honlapján

(Borítókép forrása: Transilvania Filharmónia)