Kilencven százalékkal csökkent a határátkelők forgalma

Kilencven százalékkal csökkent a határátkelők forgalma
Mintegy 90 százalékkal csökkent a határátkelők forgalma az idei május 1-jei időszakban tavalyhoz viszonyítva, az áruszállító járművek forgalma azonban viszonylag állandó - közölte ma az országos határrendészeti felügyelőség.

A május 1-jei minivakációban naponta több mint 4600 határrendész teljesít szolgálatot.

Az elmúlt 48 órában, azaz május 1-jén és 2-án mintegy 40 300 román és külföldi állampolgár, valamint több mint 25 900 jármű lépte át az államhatárt, utóbbiak közül 21 200 teherszállító jármű volt. A belépési oldalon 20 200 személy jelentkezett ellenőrzésre 13 700 járművel, a kilépési oldalon pedig 20 100 személyt és 12 200 járművet regisztráltak - derül ki a közleményből.

A legnagyobb forgalmat továbbra is a Magyarországgal közös határszakaszon jegyzik, itt 14 ezren érkeztek az országba több mint 9300 járművel, amelyek közül 7400 áruszállító jármű volt.

Az országba való belépéskor a szokásos ellenőrzés mellett a közegészségügyi igazgatóság képviselői járványtani ellenőrzést is végeznek, ugyanakkor az érkezőknek ki kell tölteniük egy felelősségvállalási nyilatkozatot is. Mindezek lefolytatása után az országba belépő autókat a rendőrség és csendőrség képviselőiből álló egységek elkísérik azon településig, ahol a hazatérteknek karanténba vagy lakhelyi elkülönítésbe kell vonulniuk – hangsúlyozzák.