Kihirdették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit

Kihirdették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit
Varga Klárit, Farkas Ignácot és Nagy Csongor Zsoltot jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban az országos színházi évadnyitón.

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Varga Klári, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignác, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsolt, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja jutott. Az elismerés odaítélésének egyik kritériuma – a kiemelkedő művészeti teljesítményen túl – az adott társulatban vállalt közösségépítő szerep.

Tardy-Molnár Anna, a díjazást lebonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója elmondta: a jelöltekre csütörtöktől augusztus 24-én éjfélig lehet szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

A díjra a magyar nyelvű színházak saját társulatuk egy-egy olyan tagját javasolhatták, aki az évadban kiemelkedő művészi teljesítménye mellett jelentős közösségépítő szerepet is vállalt. Idén a szavazás első fordulójában 39 társulat tagjai választották ki jelöltjeiket, akik a második fordulóban önmaguk közül titkos szavazással választották ki a továbbjutó három színészt.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. A fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. 

Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán és Krisztik Csaba vehette át.

(Borítókép: Farkas Ignác, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, Varga Klári, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház és Nagy Csongor, a szatmárnémeti Harag György Társulat színésze a bemutatkozó sajtótájékoztatón Budapesten a MOM Kulturális Központban. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)