Bármennyire is szereted a debreceni születésű írót, azért nem így gondoltad, nem így képzeltük el. Várhattál volna még te is bár 10-20 évet, túl hamar „zörögnek a száraz ágak”. Kihallod azt is, hogy József Attila, s tudod, hogy ő is december 3-a.
Itt vagy köröttünk, bennünk „szelíd és nem bántó emlék, olyan, akire jólesik gondolni”, de még könnyezünk egy ideig. Megjelennek előttünk szelíd arcaid. S nehéz eldöntenünk, hogy melyik fog hiányozni ezután leginkább.
A matematikatanár arca? Az az arc, amely úgy vésődik be tanítványaid lelkébe, hogy vallják, neked köszönhetően választottak pályát. Te vagy az, aki meghatározta döntésüket. Tudásod, hited, pedagógiai következetességed példaképpé tett téged. Mateket megszerettetni biztos nem könnyű kihívás, sugárzó személyiségeddel neked ez is sikerült. De aki nem volt jó matekes, az is teljes értékű, nélkülözhetetlen diák volt szemedben. Megtanítottad azt is minden tanítványnak – s nekünk is –, hogy „számok az emberek is”, s arról sem mondtál le, hogy úgy érdemes „összeadódni, hogy a végtelenséget valahogyan megközelíteni”.
A torockói táborok megálmodójának és főszervezőjének arca? Te mondtad, hogy a hagyományőrző táborok ötlete épp a közösségteremtés igényéből fakadt. Sikerhez, élményhez juttatni azon diákokat, akiknek az iskolai tanórákon kevés részük van belőle. Köszönjük, kedves Ildikó néni az elmúlt 10 év táborozóinak minden kirándulását, bútorfestését, számháborúzását, esti tábortüzes éneklését. Hiányozni fogsz Torockónak, a Székelykőnek, s már nagyon hiányzol nekünk.
A brassais szülői bizottság alapító tagjának arca? Elsőnek mérted fel, hogy szükség van egy háttérszervezetre, amely segíti az iskolai tevékenységeket. Szülőként, tanárként a legtöbbet tetted az egyesületért. Mai napig is az otthonod ennek székhelye. Mindig úgy szerveztél és úgy dolgoztál, hogy a Pro Brassai a gyermeket, a közösséget szolgálja. Brassais díjak, támogatások, szociális ösztöndíjak, iskolán kívüli tevékenységek most ezt az önzetlenséget is megköszönik. Csak reméljük, hogy a már kitaposott ösvényen nélküled is haladni tudunk.
A szeretett kolléga arca? A mindannyiunk által tisztelt és nagyon szeretett Ildikó arca? A barát szelíd, derűs mosolya. Egész lénye. Bármi történt az iskolában, téged az érdekelt. Bármily csekély sikernek úgy tudtál örülni, mint a gyermek. De úgy tudtál együttérezni is bármilyen elesettségünkben, és úgy segíteni bármilyen feladatunkban, mint eddig senki más. Velünk együtt végigaggódtad az érettségiket, felvételiket, s mindazokat a nehezebb próbatételeket is, amelyekből az iskolánknak is kijutott. Te 10 év nem aktív tanárkodásod alatt is mindig velünk voltál. S hisszük, hogy ezután is lélekben velünk maradsz.
Sokan nem tudjuk, hogy mikor kerültél a Brassaiba, de azt mindannyian megtapasztaltuk, hogy soha nem kerültél el onnan. Soha nem hagytad el az iskolát: sem egészségedben, sem betegségedben, sem aktív, sem nyugdíjaskorodban. Sem örömben, sem bánatban.
Igyekszünk nem úgy gondolni rád, hogy beleránduljunk a fájdalomba, hanem úgy, hogy elmosolyodjunk. Mert mi Momóval – s egymással – hallgatni is megtanultunk, s azt is tudjuk, hogy „az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik”.
Utoljára azt írtuk neked, hogy szorítunk és szeretünk. Most már csak szeretünk.
Így maradsz meg bennünk, nekünk, drága Ildikó!
A Brassai Sámuel ElméletiLíceum közössége
Borítókép: Szabó Bertalan és Kassay Ildikó – FOTÓ: KISS OLIVÉR
