Johannis: Fennáll a kockázata, hogy Romániával szemben is megindítják a 7-es cikk szerinti eljárást

Johannis: Fennáll a kockázata, hogy Romániával szemben is megindítják a 7-es cikk szerinti eljárást
Klaus Johannis államelnök szerint "nyilvánvalóan fennáll a kockázata" annak, hogy az Európai Bizottság (EB) Romániával szemben is elindítja az uniós alapszerződés hetes cikkelye szerinti eljárást, miután a kormánytöbbség Románia külföldi partnereinek figyelmeztetése ellenére folytatta az igazságügyi törvények módosítását.

Az elnököt szerdán kérdezték az újságírók az uniós szavazati jog felfüggesztésének kockázatával járó eljárás Romániával szembeni alkalmazásának lehetőségéről, azt követően, hogy az EB aznap bejelentette: a vitatott igazságügyi reform miatt aktiválja Lengyelország ellen az "atomfegyverként" is emlegetett, mindeddig példa nélküli eljárást.

Az államelnök nem foglalt állást Varsó és Brüsszel vitájában, az EB bejelentése azonban szerinte a bukaresti szociálliberális kormánytöbbség számára is figyelmeztetés."Csak akik a Holdról jöttek, hihetik azt, hogy nem lesz következménye, ha átláthatatlan módon fogadnak el törvényeket" - mondta az elnök, hozzátéve, ezzel Románia megítélését kockáztatják, és megkérdőjeleződik a jogállamiság, ahogyan tavasszal történt a - büntetőjog korrupció elleni szigorán enyhítő, majd a tüntetések hatására visszavont - hírhedt 13-as kormányrendelettel.

Az államfő amúgy egyszer küldheti vissza a parlamentbe a jogszabályokat felülvizsgálatra megfelelő indoklás mellett, illetve ezt követően az alkotmánybírósághoz fordulhat még – erősítette meg László Attila RMDSZ-es szenátor. A Kolozs megyei politikus kérdésünkre elmondta: a törvénytervezetek ellen hevesen tiltakozó USR-s képviselők felszólalásai azt tükrözik, valójában fogalmuk sincs arról, hogy miről szólnak a jogszabályok, s az egész számukra egy jó megnyilvánulási lehetőség.

Szerdán egyébként folytatódott a szenátusban az igazságszolgáltatási törvények vitája: a felsőház döntő házként megszavazta az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló, 2004/304-es törvényt módosító tervezetet. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint ezek közül az egyik legfontosabb az, amelynek értelmében a legfőbb ügyészség keretében létrehozandó új részleg a bírák és ügyészek által elkövetett minden törvénysértés kivizsgálásában illetékes lesz. Az RMDSZ által előterjesztett és elfogadott javaslat értelmében abban az esetben is ez a részleg illetékes a nyomozásban, ha az ügyben nemcsak ügyészek vagy bírák, hanem más személyek is érintettek. Ezt egy főügyész vezeti majd, akinek a munkáját egy főügyészhelyettes segíti. Mindkettőjüket a Legfelső Bírói Tanács (CSM) nevezi majd ki.