Jászvásár lesz Románia következő ifjúsági fővárosa 2019-2020 között

Jászvásár lesz Románia következő ifjúsági fővárosa 2019-2020 között
Jászvásár (Iași) lesz Románia következő ifjúsági fővárosa 2019-2020 között – jelentette be a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetősége, Nagybánya Polgármesteri Hivatala és a FONT – Máramarosi Ifjúsági Civil Szervezetek Föderációja szombaton a jelenlegi Ifjúsági Fővárosban, Nagybányán, az Ifjúsági Gála keretében.

A #rISeUP!, címet viselő győztes pályázat mintegy 500 000 eurós költségvetésen alapszik. A cím elnyerése mellett Jászvásár 50 000 eurós díjazásban is részesül a Román Kereskedelmi Bank (BCR) részéről, a Románia Ifjúsági Fővárosa program társkezdeményező intézményétől. A város 2019. május 2. – 2020. május 1. között viseli a címet.

A három döntős város pályázatát az ifjúsági civil szférának a magánszektornak, a parlamenti politikai pártok ifjúsági szervezeteinek és egyes közintézményeknek képviselőiből álló független zsűri értékelte. A zsűrizés olyan kritériumok alapján történt, mint a pályázat indoklását megalapozó motiváció, a vízió, a küldetés és a célok koherenciája, valamint a javasolt projektek beilleszkedése az ifjúságot érintő közpolitikák stratégiájába és dokumentumaiba.

Románia Ifjúsági Fővárosaként Jászvásár azt szeretné, hogy egy átfogó városfejlesztési folyamat keretében képezhesse a fiatalokat, az ifjúsági szervezeteket és a teljes közösséget. A #rISeUP! célja fenntartható kapcsolatokat fejleszteni az ifjúsági szervezetek és a helyi önkormányzat között, és olyan kedvező keretet kialakítani, amelyben ezek és az ifjúságnak szóló kezdeményezések együttműködhetnek annak érdekében, hogy minél nagyobb hatással lehessenek a közösségre. 

„Jelenleg Jászvásáron több mint 351 ezer lakos él, a lakosság közel felét 0-35 éves fiatalok alkotják. A pályázat előkészítésekor számos találkozót szerveztünk az oktatási intézmények, a magánszféra és a civil szervezetek képviselőivel, több mint 600 középiskolás részvételével. Ezeken megállapíthattuk, hogy valós érdeklődés és jelentős részvételi kedv jellemzi őket. Ezért a Iași – Románia Ifjúsági Fővárosa 2019-2020 program keretében szeretnénk közösen lefektetni az ifjúségi szervezetek, helyhatóságok és a megyei vállalkozói szféra közötti fenntartható és tartós együttműködés alapjait. Ennek érdekében minden, a #rISeUP! égisze alatt zajló program célja az, hogy megalkossa azt az ideális keretet, amelyben a fiatalokat érdeklő területek intézményes partnereink számára is fontosak legyenek” – nyilatkozták Jászvásár képviselői.

Az 50 ezer eurós díj mellett a helyi önkormányzat biztosítja a forrásokat a programban elfogadott tevékenységekre. Nem szorulnak háttérbe a magánszférából érkező pénzügyi források sem.

„A Románia Ifjúsági Fővárosa program egy olyan verseny ötletéből született, amely hozzásegít ahhoz, hogy többet beszéljünk a fiatalokról. Amikor elindítottuk ezt a programot, abból a nagyon egyszerű gondolatból indultunk ki, hogy a fiatalok – bármilyen furcsán is hangozzék – nincsenek jelen a romániai közvéleményben, és kellemesen meglepődtünk, amikor a helyi önkormányzatok ekkora nyitottsággal álltak a programhoz. Valljuk, hogy a fiataloknak megfelelő lakhatási körülményekre, jó munkahelyekre és a szabadidő minőségi eltöltésének hozzáférhetőségére van szükségük ahhoz, fejlődhessenek, és hogy Romániában akarjanak élni. Ezek elérésének érdekében szükség van arra, hogy ifjúsági szervezetek, a helyhatóságok és a magánszféra képviselői együttműködjenek. Ez a harmonikus fejlődés természetes útja, és így kellene ennek lennie minden városban. Ma Jászvásárt ünnepeljük és meggyőződésünk, hogy a jászvásári fiatalok példaként állhatnak a következő nemzedékek előtt és egy egész sor pozitív változást hoznak majd közösségeikbe” – nyilatkozta Nicoleta Deliu, a BCR kommunikációs és közösségi ügyekért felelős részlegének vezetője.

“A fiatalok, különösen a romániai fiatalok elég erősek ahhoz, hogy bármilyen kitűzött célt elérjenek. Nagyra becsüljük a döntős városok pályázatait és azt szeretnénk, ha nemcsak az Ifjúsági Főváros programjai, hanem minden, fiatalok által javasolt project megvalósulna. A Románia Ifjúsági Fővárosa program megnyitja az utat az ifjúsági szervezetek, a helyhatóságok és a magánszféra képviselői közötti együttműködés előtt, idén pedig ismét megerősítettük ezt a tényt. Sok sikert kívánok a jászvásári fiataloknak a program megvalósításához és támogatásunkról biztosítjuk őket” – mondta Tudor Ogner, a Kolozsvári Fiatalok Föderációjának elnöke.

“Országos szinten hatalmas a fejlődési potenciál, és elsősorban a fiatalok azok, akik véghezvihetik ezeket a változásokat. Tevékenységeik által megvan a lehetőségük a jövő alakítására és városaik értékeinek előtérbe helyezésére. Kollégáimmal együtt 2016-ban fektettük le a Románia Ifjúsági Fővárosa program alapjait, most pedig, három évvel később már a negyedik cím odaítélését ünnepeljük Gratulálok Jászvásár csapatának és sok sikert kívánok ahhoz, hogy a pályázat benyújtásától kezdve tanúsított lelkesedéssel ültessék ezt életbe” – mondta Mihai Dragoș, a Romániai Ifjúsági Tanács elnöke.  

„Meggyőződésem, hogy a fiatalok képesek sok mindenen változtatni, ami jelenleg nem kedvükre való, viszont nem tudják egyedül megtenni. A Románia Ifjúsági Fővárosa program azoknak szól, akik valóban szeretnék előtérbe helyezni az ifjúság potenciálját és friss szemléleteket vinni a közösségekbe. Nem csak egy címről beszélünk, hanem egy ambiciózus programról, amely az ifjúsági szervezetek, a helyhatóságok és a magánszféra képviselői közötti kohéziót segíti elő. Vízióról, városfejlesztésről és életminőségről beszélünk, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fiatalok otthon maradjanak, építő munkát végezzenek. Temesvár, Bákó és Nagybánya után Jászvásár is bebizonyította, hogy ez lehetséges” – emelte ki Farkas András, a PONT Csoport stratégiai igazgatója, a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetőségének főtitkára.

A programot a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetősége – a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Ifjúsági Szövetség, a PONT csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR) – koordinálja.

A Románia Ifjúsági Fővárosa programról

A program célja helyi ifjúsági fejlesztési stratégiák kidolgozása, valamint a fiatalok aktív bevonása a városaik döntéshozási folyamataiba oktatási, kulturális, népességpolitikai és egyéb, az ifjúságot érintő témákban. Ugyanakkor azt is vállalja, hogy a helyi döntéshozókat és magánvállalatokat a program keretében javasolt projektek támogatására és megvalósítására ösztönözze.

Évente egy romániai város verseny útján elnyeri a Románia Ifjúsági Fővárosa címet, ezzel együtt pedig anyagi támogatást, képzési lehetőségeket és tanácsadást a pályázatban vállaltak gyakorlatba ültetéséhez. A Románia Ifjúsági Fővárosa program 2016-ban indult, elsőként Temesvár viselte a címet, majd Bákó és Nagybánya, utóbbi 2018. május 2. óta.  

A programot a Románia Ifjúsági Fővárosa vezetősége – a Romániai Ifjúsági Tanács, a Kolozsvári Ifjúsági Szövetség, a PONT csoport és a Román Kereskedelmi Bank (BCR) – koordinálja. A vezetőség független zsűrit nevezett ki, amelyben közintézmények, a civil és a magánszféra képviselői egyaránt jelen vannak.

A programról további információk a www.capitalatineretului.ro oldalon olvashatók.