Izgalom a szülőknek: kérdéses az előkészítős gyerekek sorsa

A szakoktatást népszerűsíti a tanfelügyelőség

Izgalom a szülőknek: kérdéses az előkészítős gyerekek sorsa
Közel 5500 gyereket írattak be eddig Kolozs megyében előkészítő osztályba. A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség vezetősége azt követően ismertette az iratkozási adatokat, miután március 16-án lezárult az előkészítő osztályba való iratkozás első szakasza. A szülők március 22-én vagy 23-án tudják meg, hogy az iskola elfogadta-e gyerekük iratkozási lapját. Évek óta először történt meg, hogy a lakónegyedi iskolák „lekörözték” a belvárosi iskolákat, mivel négy nagy külvárosi iskolába 1-2 osztállyal több gyerek jelentkezett. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: idén minden rendben volt az előkészítő osztályokba való beiratkozásnál, egyetlen magyar osztály sem morzsolódott le. A sajtótájékoztatón arról is beszéltek, hogy a szakoktatás népszerűsítése céljából a tanfelügyelőség tájékoztató kampányt szervez, ahol premierként nemcsak a nyolcadikos, hanem a hetedikes gyerekeket és szüleiket is tájékoztatják a megyei szakoktatási lehetőségekről.

Kolozs megyében 5485 gyereket írattak be előkészítő osztályba a február 27-én kezdődött és március 16-án véget ért első iratkozási szakaszban. Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő örömmel nyugtázta: megdőlni látszik az elmélet, miszerint a belvárosi iskolák iránt nagyobb az érdeklődés, mert évek óta először négy lakónegyedi iskolába is olyan sok gyereket írattak be, hogy a tervezett osztályszámnál egy vagy akár két osztállyal többet kell jóváhagyniuk.

– Örülök, hogy a szülők végre belátták, hogy nemcsak a belvárosi iskolák tudnak megfelelő körülményt biztosítani az oktatáshoz. Döntésüket szerintem az is befolyásolta, hogy a belvárosi iskolákban teremhiány miatt nem lehet délutáni tevékenységet, azaz after school programot lebonyolítani, ezért már délben el kell hozni a gyereket a tanintézményből. Szintén a belvárosi iskolák zsúfoltsága miatt harmadikos és negyedikes elemistáknak délután kellett járniuk, és gondolom, ez sem felelt meg a szülőknek – magyarázta az évek óta szokatlan jelenséget a főtanfelügyelő-helyettes. A négy lakónegyedi iskola, amelyre nézve a tervezettnél több előkészítő osztályt hagynak jóvá az a Donát negyedi Onisifor Ghibu Elméleti Líceum, a Hóstát/Mărăşti negyedi Ion Agârbiceanu Általános Iskola, a Monostor negyedi Ion Creangă Általános Iskola és a Hajnal negyedi Informatikai Líceum. Utóbbi három iskolában nem működik magyar tagozat.

Ami a Kolozs megyei magyar előkészítő osztályokat illeti, Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes elmondta: a beiskolázási tervben szereplő magyar előkészítő osztályok beindulnak, nem veszítenek egyetlen ilyen osztályt sem. Csak két magyar tannyelvű iskolában volt eddig túljelentkezés: a Báthory-líceum step-by-step osztályában a meghirdetett 25 helyre 35-en jelentkeztek; a János Zsigmond Unitárius Kollégium 50 helyére (két osztályba) pedig 63-an.

A tanfelügyelőség továbbra is kitart a hároméves szakoktatás népszerűsítésének fontossága mellett.  Ezért már elkezdődött az a sokrétű tájékoztatókampány, amelynek során ellátogatnak minden Kolozs megyei általános iskolába, hogy ott a hároméves szakoktatást népszerűsítsék nemcsak a nyolcadikosok és szüleik, hanem a hetedikesek körében is. Minden nyolcadikos gyereket szaktanácsadásban részesítenek, a szakképzésben érintett vállalatok képviselői is jelen lesznek ezeken a találkozásokon.  Májusban még a sajtó képviselőit is meghívják üzemlátogatásra.