Hitler, Jemen és a román családmodell

A Román Televízióban nemrég zajlott egy meglepően civilizálatlanul levezetett és a romániai vita-kultúrában ritkaságszámba menő párbeszéd a Koalíció a Családért mozgalom képviselői által kezdeményezett alkotmánymódosítás kapcsán. A vitában részt vevő tíz személy – öt az alkotmánymódosításért és öt az ellen – közel másfél órás intenzív vitában igyekezett meggyőzni a romániai nagyközönséget, hogy szavazzon lelkiismerete szerint a majdani népszavazáson. Az érvek és ellenérvek elemzéséből számomra egyértelművé vált, amit már legutóbbi cikkemben is hangsúlyoztam: Romániában egy fasisztoid mozgalom van kibontakozóban.

A vita tárgya a Koalíció a Családért mozgalom azon kezdeményezése, amely Románia Alkotmányában módosítani akarja a 48. cikkelyt. Ez a család fogalmát jelenleg a házastársak szabad akaratából történő házasságra építi, amelynek fő feladata a gyermekek nevelése, oktatása és képzése. A jelenlegi alkotmány tehát sehol sem beszél arról, hogy a család egyetlen feladata a gyermeknemzés, hiszen a megfogalmazás ritka jó objektivitással hangsúlyozza, hogy a család szerepe a gyermekek „nevelése, oktatása és képzése” a „házastársak által kötött házasság” keretén belül. Magyarán tehát, a jelenlegi alkotmány nem rekeszti ki a család fogalmából azokat sem, akik nem saját gyermeket nevelnek, elváltak és egyedül nevelnek gyermeket, vagy esetleg azonos neműek. Az új büntető törvénykönyv persze már leszögezi, hogy a házasság csakis nő és férfi frigyéből állhat, ennélfogva a Koalíció a Családért mozgalom referendum-kezdeményezése gyakorlatilag felesleges – ahogy ezt Daniel Kozak jogvédő, kommunikációs szakember is hangsúlyozta. Ez utóbbi a szókratészi érvekkel próbálta bizonyítani, hogy minden emberi tevékenységnek, cselekvésnek három kritériumnak kell megfelelnie: igaznak, hasznosnak és humánusnak kell lennie.

 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!