Hétvégén faültetést szerveznek Tordaszentlászlón

Hétvégén faültetést szerveznek Tordaszentlászlón
A CERT-Transilvania Egyesület hatodik alkalommal szervez faültetést április 14-én a Kolozs megyei Tordaszentlászlón a Romsilvával, a megyei erdészeti igazgatóság tordai kirendeltségével és Tordaszentlászló község Polgármesteri Hivatalával közösen.

A tervek szerint 15 ezer facsemetét ültetnek el háromhektárnyi területen, amelyet az önkormányzat bocsátott rendelkezésükre. A civil szervezet több mint 500 önkéntese már készen áll a munkára, hiszen szerintük Erdélyben minden talpalattnyi földet be kell ültetni facsemetékkel.

A civil szervezet évek óta hosszútávú céljai közé sorolja, hogy egy-egy közösség tagjaiban tudatosítsa az erdősítés fontosságát és a környezettel szembeni felelős magatartás kialakítását. Ezért az április 14-i faültetést a következő nemzedékek jövője érdekében vívott megnyert csatának tekintik. Ugyanakkor felhívják a fiatalok figyelmét arra, hogy minden, a természettől kapott ajándékot meg kell hálálni.