Focimorzsák

Focimorzsák

VAN DIJK LETT A VILÁG LEGDRÁGÁBB VÉDŐJE

A Liverpoolhoz igazol Virgil van Dijk, a Southampton világklasszis védője. Ezt a „vörösek” hivatalos honlapja jelentette be, hozzátéve: a szerződést január 1-jén, a téli átigazolások kezdetének első napján alá is írják. A klub 75 millió fontért, azaz 85 millió euróért szerezte meg a holland védőt, aki ezzel a világ legdrágább hátvédje lett. Van Dijkért a Manchester City, a Manchester United és a Chelsea is érdeklődött, ez is magyarázza a „csillagászati” összeget, amelyet a Liverpool kénytelen kifizetni – másfelől viszont sajtóhírek szerint van Dijk azért választotta a vörösöket, mert Jurgen Klopp menedzserrel kívánt dolgozni.

MOST A BARCELONA „LOP” A PSG-TŐL

Megbosszulni látszik az FC Barcelona, hogy a Paris Saint Germain az idény elején „ellopta” tőle Neymart: a katalán klub sajtóinformációk szerint megszerezte a PSG egyik sztárjának, Angel Di Marianak az aláírását. A franciáknak az ún. pénzügyi fair-play érdekében – állítólag a FIFA már figyelmeztette őket –, éppen a Neymarért fizetett temérdek pénz miatt kell megválniuk néhány értékesebb játékosuktól, hogy ilyenformán egyensúlyba hozzák a kiadásokat a bevétellel, a Barcelona pedig kapott az alkalmon, és 45 millió euróért rátette kezét a 29 éves argentin válogatott szélsőre, aki annak idején a Real Madridtól került a Manchester Unitedhoz, majd onnan 2015-ben a PSG-hez.

KIÜTÖTTE A KUPÁBÓL A MILAN AZ INTERT

Búcsúzott az Olasz Kupától az Internazionale, miután városi riválisa, az AC Milan hosszabbítás után egygólos győzelmet aratott fölötte a legjobb négy közé kerülésért kiírt szerda esti mérkőzésen. A rangadó egyetlen gólját – miután a szabályos játékidő végén 0–0 volt az állás – a csereként a 76. percben beállt Crutone szerezte a 104. percben. Ezzel folytatódik a bajnokságban nemrég még listavezető, de azóta már-már a harmadik helyről is lecsúszó Inter rossz sorozata, amely a legutóbbi bajnoki fordulóban is 1–0-ra kikapott a Sassuolo otthonában, s a kupában is úgy jutott a legjobb nyolc közé, hogy csak büntetőpárbajban tudott felülkerekedni alsóbb osztályú ellenfelén. Másfelől, a bajnoki tabellán jelenleg mindössze 10., legutóbb az Atalantától hazai pályán 2–0-ra kikapó AC Milan a jelek szerint a kupával menti meg az idényt; a döntőbe kerülésért már csak a Lazio Róma állja az útját, amely kedden a kupameccsen 1–0-ra verte a Fiorentinát. A másik ágon a negyeddöntőket (SSc Nápoly–Atalanta, Juventus–AS Torino) a jövő héten játsszák.

PL: TOVÁBB NŐTT A CITY ELŐNYE

A Boxing Day, jelen esetben az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójának egyetlen szerda esti mérkőzésén a listavezető Manchester City idegenben 1–0-ra legyőzte a tabella utolsó negyedében tanyázó Newcastle-t, s ezzel – miután fő üldözője, a Manchester United csak döntetlent játszott e fordulóban – tovább növelte előnyét. Pep Guardiola csapata már 15 ponttal vezeti a bajnokságot, és egyre nehezebb elképzelni, hogy kicsúszhat kezéből a bajnoki cím. A képzeletbeli dobogón jelenleg az állás: 1. Manchester City 58 pont, 2. Manchester United 43, 3. Chelsea 42.

KANE LETT EURÓPA LEGEREDMÉNYESEBBJE

Amint azt tegnap megírtuk, a Tottenham csatára, Harry Kane a Premier League 20. fordulójában szerzett – újabb – mesterhármasával megdöntötte Alan Shearer PL-csúcsát. Mint kiderült, Kane egyben egy másik rekordot is megdöntött: ő lett 2017 legeredményesebb csatára, hiszen Lionel Messit és Cristiano Ronaldót is megelőzte, miután klubszinten (minden kiírást számolva) illetve a válogatott mezben összesen 56 gólt szerzett az idén. Messi egyébként „csak” 54, az ötszörös aranylabdáját idén megkapó C. Ronaldo 53 gólt lőtt 2017-ben.

HARMADIK VESEÁTÜLTETÉSE UTÁN ISMÉT FUTBALLOZNA KLASNIC

Ivan Klasnic korábbi horvát válogatott játékos a harmadik veseátültetése után ismét futballozni szeretne. „A legutóbbi műtétem után kaptam egy ajánlatot játékosként. Talán ez egy újabb lehetőség számomra. Nyárig van időm formába kerülni és dönteni” - nyilatkozta a német Weser Kurier című lapban a 37 éves csatár. Klasnic hangsúlyozta, hivatalosan sosem jelentette be a visszavonulását, de amikor ez megtörténik, a brémai Weserstadionban szeretne elbúcsúzni, hiszen 2001 és 2008 között a Werder Bremen labdarúgója volt. „A transzplantáció olyan, mint egy motorcsere. Az első veseátültetésem után is újra játszottam, miért ne tudnék most is?" - fogalmazott a játékos. Hozzátette: „Senki nem tudja, hogyan hatott a vesémre, hogy ismét fociztam”, de azt is kihangsúlyozta, mostanság sokkal többet foglalkozik az egészségével, mint korábban. Klasnic első operációja egyébként 2007-ben volt, amikor az édesanyjától kapott szervet. Ezt a teste nem fogadta be, ezért két hónappal később megkapta az édesapja veséjét. Ez a transzplantáció sikeresebb volt, hiszen például 2008-ban részt vett az Európa-bajnokságon, de 2016-ban ismét jelentkeztek a problémák. A harmadik műtétre idén október közepén került sor Zágrábban. „Nem lettem új ember, de sokkal kellemesebben érzem magamat. Már nem kell dialízisre járnom, ez is megkönnyíti az életemet” – mondta a 41-szeres válogatott csatár, aki lenyűgöző ötletnek tartja, hogy ismét játékosként fusson ki egy stadionba, s aki visszavonulása után inkább klubmenedzserként tevékenykedne, mint edzőként.