Napjainkban nem ritka jelenség a remake: egy film helyi alkotókkal forgó verziója készül el egy másik országban vagy néhány évtizeddel az eredeti után. Leggyakrabban Hollywood „kívánja meg” egy-egy kisebb filmipar nagy sikerű produkcióját és forgatja újra saját sztárjainak parádés felvonultatásával. Remake-ek azonban jóval Hollywood aranykora előtt is készültek, hiszen a jelenség egyidős a hangosfilmmel.
A 20. Filmtettfeszt egy ilyen filmtörténeti ínyencséget hoz el nézőinek: a Kísértetek vonata (Ghost Train) című angol thrillert 1931-ben mutatták be, két évvel később pedig magyar és román verzió is forgott belőle. Az Arnold Ridley-színművet adaptáló eredeti műnek is van magyar vonatkozása, hiszen Bíró Lajos rendezte. Az 1933-as remake-eket Lázár Lajos, illetve Jean Mihail jegyzi rendezőként, a két film stábja pedig szinte teljesen azonos. A magyar, illetve román színészekkel leforgatott remake-ek több felvételt is átvesznek az eredeti filmből, az újraírt forgatókönyv és a filmnyelv pedig megtévesztően hasonló a két újabb verzióban.
A közös történet szerint egy kis angliai vasútállomáson az a hír járja, hogy húsz éve, egy vonatszerencsétlenség óta minden éjjel arra jár egy kísértetvonat. Egy alkalmilag összeverődött társaság lekési a csatlakozást és kénytelen a váróteremben tölteni az éjszakát. A várakozás során fény derül egy bűnbanda üzelmeire és a kísértetvonat titkára is.
A 65 és 70 perces magyar, illetve román filmeket egybevágva mutatják be a filmszemlén, ez az összeszerkesztett verzió pedig Kőváry Szabolcs munkája. A régi-új filmet Kolozsváron, Nagykárolyban és Aradon is megtekinthetik az érdeklődők.
Zolnay Pál Fotográfia című 1972-ben bemutatott, 77 perces alkotása a magyar filmtörténet látványos irányzatához, a 70-es évek dokumentarizmusához, az ún. Budapesti Iskolához tartozik, de ezen a sokféle alkotásra kiterjedő trenden belül Zolnay Pál filmje kifejezetten egyedi és elszigetelt jelenség. Nem sorolható a korszak dokumentarista stílusú játékfilmjei közé, nem értelmezhető dokumentumfilmként, mégis kilóg a játék- és a dokumentumfilmek szabályrendszereit és elbeszélési módszereit ötvöző és összemosó Budapesti Iskolából. Ugyanis, míg az utóbbi dokumentum-játékfilmjei valós történeteket, megtörtént szituációkat teremtenek újra amatőr szereplőkkel (ld. Jutalomutazás, Cséplő Gyuri, Családi tűzfészek), addig a Fotográfia aktívan keveri a megkonstruált és megfigyelt eseményeket, olyannyira, hogy nehéz kibogozni, hol ér véget a fikció és hol kezdődik a valóság, vagy fordítva.
A történetben két fiatalember – egy fényképész és egy retusőr – vándorfotósként a vidéket járja. Céljuk, hogy mesterségüket őszinte hivatásnak tekintve, a felismerhetetlenségig agyonretusált képek helyett az ember igazi arcát, beszédes mozdulatait, árulkodó tekintetét örökítsék meg, tehát szembesítsenek a valósággal. Útjukon különféle emberekkel kerülnek kapcsolatba, akik inkább a valóság hazug képmását, „szebb” önmagukat akarják látni.
„Azzal szembesül a fotós, hogy gyönyörű képeire senki se kíváncsi, helyette retusált, giccses fotográfiát szeretnének, ahol a 90 éves, ráncos nőnek simára van pingálva arca. Ez a mai napig érvényes konfliktus, elég csak körülnéznünk Facebookon, Instragramon, vagy Hollywoodban: hiperrealista társadalmi drámák (létező emberek létező történetei) helyett a fantasztikus CGI-mozik (nem létező lények fiktív történetei) seprik be a legnagyobb bevételeket. A Fotográfia egyben azonban választ is ad ennek miértjére – ahogy a kettősgyilkosság történetéből látjuk, a valóság néha olyan ronda, hogy a legtöbb ember a művészettől nem reflexiót vár, hanem elszakadást a mindennapok nyomorából egy szebb és jobb világba.” – olvasható a filmtett.ro portálon.
A film bekerült a Magyar Művészeti Akadémia minden idők legértékesebb magyar játékfilmjeit listázó, 53 magyar film nevű válogatásába. A Fotográfiát Kolozsváron, Csíkszeredában és Szebenben is vetítik.
