Felújíttatnák a jegenyei ifjúsági tábort

Felújíttatnák a jegenyei ifjúsági tábort
A különféléknél javasolta Antal Géza RMDSZ-es megyei tanácsos a megyei fórum mai ülésén, hogy a megyei tanács újíttassa fel, illetve bővítse ki a jegenyei ifjúsági táborhelyet.

Az RMDSZ tanácsosi frakciója szeretné, ha már az idei évben elkészülnének azok a tanulmányok, amelyek szükségesek, ahhoz, hogy pályázati forrásokat lehessen lehívni a beruházáshoz. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy a közvitára bocsátott megyei költségvetés-tervezetbe irányozzanak elő forrásokat a tanulmányokra.

 

Kolozsváron megközelítőleg 60 ezer egyetemista él, viszont a megyében egyetlen olyan hely sincs, amely több mint 100 fiatal befogadására lenne alkalmas táborok, oktatási programok vagy egyéb, a tanulók fejlődéshez fontos programok megszervezésére. A Kolozs Megyei Tanácsnak most kell elkészítenie a szükséges tanulmányokat, hogy az első adandó alkalommal az Országos Befektetési Ügynökség (CNI) vagy akár az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) finanszírozási lehetőségein keresztül felújíthassák a tábort” – fogalmazott Antal Géza. 

Hogy lesz-e valami a javaslatból, még nem tudni, mert a megyei tanácselnök világosan kifejtette az ülésen: a járvány miatt tavaly sem támogatták, és idén sem fogják a kultúrával, sporttal, ifjúsággal foglalkozó civil szervezeteket.

A tanácselnök megjegyezte: tavaly a megyei tanács 23 millió lejjel támogatta az alárendeltségébe tartozó kórházakat a koronavírus-elleni küzdelemben. A megye költségvetését már közvitára bocsátották, és megvitatására leghamarabb az áprilisi tanácsülésen kerülhet sor.