Felújították a diakonisszák Házsongárdi sírkertjét (1. rész)

Példamutató a „református apácák” szeretetszolgálata

Felújították a diakonisszák Házsongárdi sírkertjét (1. rész)
Hálával és tisztelettel­ adták át kedd délelőtt a Házsongárdi Alapítvány által szépen felújított református diakonissza-sírkertet. A Mikó–Rhédey-kriptától körülbelül ötven méterre, jobbra, a kerítés mellett található jelképes emlékhelyen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott imát, majd Gergely Erzsébet, az alapítvány elnöke beszélt a helyreállítási munkálatokról, és idézte fel a diakonisszákkal kapcsolatos személyes emlékeit, ugyanis a testvérek kora gyermekkorától kezdve kísérték végig az életét. A Diakonissza Intézet és Református Kórház néhai lelkész-igazgatójának, Borbáth Dánielnek a lánya, Katalin szintén a testvérek példamutató életét és szolgálatát idézte fel, amelyet – Kató Béla szavaival élve – meg kell őrizni az elkövetkező nemzedékek számára. A sírkertben két olyan diakonissza is nyugszik, akik az 1944. június 2-i kolozsvári amerikai légitámadásban vesztették életüket.

Református diakonisszák tragikus halála az 1944. június 2-i kolozsvári amerikai légitámadásban

Az 1944. június 2-i kolozsvári amerikai légitámadás rendkívül súlyosan érintette a református egyházat. A bombázásban nemcsak jelentős anyagi károk keletkeztek, hanem az egyház sok híve is életét vesztette. A szörnyű pusztítás leginkább a vasútállomás közvetlen szomszédságában található hidelvi református egyházközséget sújtotta, amely az amerikai bombázók elsődleges célpontja volt. Az úgynevezett Frantic Joe I. tulajdonképpen a második világháború első közös, szorosan összehangolt amerikai–szovjet katonai légi hadművelete volt. A polgári lakosság megfélemlítése és megtörése mellett a szövetséges erők tulajdonképpen az 1944. június 6-i normandiai partraszállást készítették elő a kelet-magyarországi és az észak-erdélyi városok ellen intézett bombatámadással. Mindezt azzal a szándékkal tették, hogy a vasúti közlekedés megbénításával akadályozzák, illetve lassítsák a német csapatok gyors átcsoportosítását a keleti hadszíntérről a nyugati frontra.1

Verőfényes nyári napra ébredt 1944. június 2-án, pénteken Kolozsvár lakossága. Az emberek szokásos feladataikat végezték, amikor 9 óra körül megszólaltak a veszély közeledtét jelző szirénák. Alig tíz perc múlva már hullani kezdtek a bombák. A becslések szerint a körülbelül ötven percig tartó, több hullámban zajló támadás alatt 150-200 B24-es Consolidated Liberator szórta halálos „terhét” a városra. A bombázás következtében fontos középületek, gyárak, kórházak és családi házak semmisültek meg teljesen vagy részben, illetve rongálódtak meg. A korabeli források szerint több mint négyszázan vesztették életüket, és körülbelül ugyanennyien sebesültek meg, de valószínűleg ennél jóval magasabb lehetett az áldozatok száma. Voltak ugyanis olyanok, akiket utólag nem tudtak azonosítani, vagy a földi maradványaik soha nem kerültek elő, míg másokat nem sikerült nyilvántartásba venni a kórházi kezelés során. A halottak és a sebesültek 70-80 százaléka civil volt, köztük gyermekek, fiatalok, idősek, férfiak és asszonyok, tehát a támadók nem válogatták meg az áldozataikat.2

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke mondott fohászt az átadási ünnepségen     (Rohonyi D. Iván fotója)

„A szép kórházi épület majdnem teljesen megsemmisült”

A légitámadás során rengeteg olyan épület rongálódott meg vagy vált pillanatok alatt romhalmazzá, amelyeknek gyakorlatilag hadászati szempontból semmilyen jelentőségük nem volt, mint például a kórházak. Az egyik legsúlyosabban megrongált egészségügyi létesítmény a Horthy3/Horea út 55. és a Kálvin/Câmpeni utca 2. szám alatt működő Református Diakonissza Intézet és Kórház volt, amely telitalálatot kapott.

„(…) Az angolszász támadás áldozata lett Kolozsvárnak egy harmadik nagy kórháza is: a modernül felszerelt református kórház. Hajszálon múlt, hogy a mellette levő református templom is romba nem dőlt. (…) A szép kórházi épület azonban majdnem teljesen megsemmisült. A gyönyörűen berendezett vizsgáló termek, ahol többek között országos viszonylatban is a legprecízebb alapanyagcsere vizsgálatokat szokták végezni, már a múlté. (…)” – írta az 1944. június 3-i számában a Keleti Újság című kolozsvári napilap.4

A Református Diakonissza Intézet és Kórház létrehozásának az ötlete már közvetlenül az 1918-as impériumváltás után, Nagy Károly5 püspöksége idején megfogalmazódott. Az 1921-es kolozsvári próbálkozás azonban eredménytelennek bizonyult, így végül Makkai Sándor6 református püspöknek sikerült beindítania a képzést 1928. június 1-én Marosvásárhelyen. Bár többszöri kísérlet történt a kórház létrehozására is, ez megfelelő anyagi háttér miatt nem valósulhatott meg. Ezt követően a diakonisszaképzést 1933. január 1-től átköltöztették Kolozsvárra az 1898-ban felszentelt hidelvi templom mögötti gyülekezeti otthonba, közismert nevén, a Szeretetházba. Következő lépésként bérbe vették a szászvárosi református kollégiumtól a hidelvi templommal szemben található, a Horthy út és a Kálvin utca sarkán álló 2. szám alatti épületet, majd széles körű egyházi és közösségi összefogással7 átalakították és felszerelték azt, s létrehozták benne a református kórházat, amelynek ünnepélyes megnyitását 1933. május 22-én tartották. A kórház első igazgatója a belgyógyász Filep Gyula főorvos (1933–1937) volt, őt követte a röntgen- és a helioterápiai osztály vezetője, Mester Gábor (1937–1944), aki a bombázás idején is vezette az intézményt. Az intézményrendszer fejlesztése itt nem állt meg, ugyanis Borbáth Dániel szászvárosi árvaházi lelkész kezdeményezésére – aki 1935-től a diakonisszaintézet és -kórház lelkész-igazgatója volt – a kórház mögé felépítették a Diakonissza Otthont, amelyet 1935. november 10-én adtak át szintén ünnepélyes keretek között.8 A kórházban magas színvonalú betegellátás folyt, a kiválóan képzett orvosok munkáját a megfelelő egészségügyi és vallási felkészültséggel rendelkező diakonisszák segítették, akik a testtel együtt a lelket is gyógyították, ezért nem véletlenül az egyik legkeresettebb kórház volt.


A református kórház épülete a légitámadás előtt (Borbáth Dániel hagyatéka)

Szoros kapcsolatban állt az intézettel és a kórházzal, illetve több alkalommal is itt kezelték a két világháború közti erdélyi magyar irodalom kiemelkedő személyiségét, Reményik Sándort. A költő több verset is írt a helyhez kapcsolódóan, ahol életének utolsó napjait is töltötte, és 1941. október 24-én örökre lehunyta a szemét.9 Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az intézmény egyik legfőbb támogatója az erdélyi arisztokrácia kiemelkedő személyisége, a széles körű társadalmi, kulturális és szociális tevékenységet kifejtő, az első világháború idején hadiápolóként is tevékenykedő báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola volt, aki példaértékű áldozatkészséggel vett részt az egyházkerületi nőszövetségi munkában, különösen a szívén viselte a gyermek-, azaz a napközi otthonok és aggmenházak sorsát, továbbá a diakonisszaintézet és -kórház egyik „legmunkásabb tagja” volt, rendkívül szoros kapcsolatot ápolva a diakonissza testvérekkel. Borbáth Dániel közlése szerint ő is „a kórház egyik csendes külön szobájában” halt meg 1948. május 26-án, de ezt megelőzően 1946-ban megírt végrendeletében teljes ingó és ingatlan vagyonát – így a Monostori út 4. szám alatti házát – az Erdélyi Református Egyházkerület diakonisszaintézetére hagyta.10

Reményik Sándor költő a református kórházban. Balról az első diakonissza Irén testvér (Borbáth Dániel hagyatéka)

Az 1944. június 2-i légitámadás során a kórház Horthy és Kálvin utca felé eső déli szárnyát a bombák földig rombolták. Az épebben maradt hátsó épületrészeket még az 1945-ös év folyamán sikerült kijavíttatni, és újra használhatóvá tenni, így ismét lendületet vett a kórház és az intézet fejlődése.11 Az 1948–49-es államosításkor azonban a kommunista hatalom megfosztotta az egyházat a tulajdonától, és ezzel együtt felszámolta az egészségügyi létesítmény működését.12 A hátsó épületrészeket gyermekkórházzá alakították át,13 míg a lebombázott, az 1950-es években újjáépített épületbe a mentőállomást költöztették be, amely azóta is itt működik. A légitámadás nyomán kár érte a Horthy és a Kálvin utca sarkán álló hidelvi templomot, a lelkészi hivatalt és a Szeretetházat is. Utóbbit a román állam 1989 után visszaszolgáltatta a református egyháznak, az épületben jelenleg a Kolozsvári Református Kollégium szakiskolája működik.

 

„Azok haltak meg, kik kötelességüket teljesítették”

Az 1944. június 2-i bombázás nyomán az egészségügyi létesítményt ért tragédiáról részletes beszámolót találunk Borbáth Dánielnek, a Református Diakonissza Kórház és Intézet lelkész-igazgatójának az Erdélyi Református Egyházkerület szeretetszolgálatról írt monográfiájában.

Az egészségügyi létesítmény romokban                 (Erdélyi Történeti Múzeum)

 

„Tíz perccel 9 óra előtt a kórház épületének még abban az irodahelyiségében tárgyaltam a testvérekkel, mely­re egyik legsúlyosabb bomba esett. Három testvér ügyének rendezésére elindultam a város felé. Mikor a Marianumhoz értünk, hallottuk a riadót. Vissza akartak futni. Úgy éreztem, jobb a szőnyegen kívül lenni a bombázás idején, s így előre siettünk. A zsidó templomon túl, a Kaunzék házának óvóhelyére mentünk a testvérekkel. Erős óvóhelyen éltük át a bombázást. Csak lövésszerű hangokat hallottunk. Sokan voltak köztünk a faluról jöttek, eladásra hozott áruikkal. Többen azt mondták, a légelhárító működik, azokat a hangokat halljuk. Mikor egy óra után kijöttünk az óvóhelyről, egy repeszdarabot kapott egy férfi. Még akkor sem tudtuk, mi történt. Ekkor hallatszottak az állomás felé rohanó mentőautók. Amint kiléptünk az utcára, poros, véres arcú, ruhájú emberek jöttek a nehéz helyek felől. Amint igyekeztünk lakásunk felé, hol egy lófej magára, hol egy embercomb, véres női fej volt látható szörnyű por, falból kihullott téglák, gerendák, tetőcserepek darabjai közt” – idézte fel a történteket a lelkész-igazgató.14

Amikor kerülőúton végre a kórházhoz értek, elkeserítő látványban volt részük. „Teljesen szétbombázva a kórház. Az úton szétszórva az irattár, a páncélszek­rény tartalma a romok közt. Egyetlen fal áll az utca felől, az a szárny, melyben a műtő volt. A kórházra több bomba esett, kettő a pavilon és otthon közé. Az otthonnak a lelkészi lak felőli oldala megrepedve, s két tátongó tölcsér előtte. A testvérek nagy része hazafutott az otthon óvóhelyére, s a jelöltekkel együtt ott megmaradtak a súlyos lelki élmények közt. Azok haltak meg, kik kötelességüket teljesítették. Vaczek15 Lujza testvér és Bethlen Erzsébet Orsolya testvér az I. emeleti teraszon voltak, mikor látták a bombázást, igyekeztek leszállítani a segítő, takarító leányokkal a betegeket az óvóhelyre. Eközben zuhant reájuk a II. emeleti te­rasz súlyos cement lapja. Mind ott haltak meg ez alatt Szigeti Tubika16 kis leánnyal. Kocsis Júlia testvér a légóparancsnok, Pontelly Csilla testvérrel a Röntgen teremben koponyazúzódást szenvedett. Mindkettőjüket a német katonák vitték kórházba. Kocsis Júlia testvér, a német tiszt szerint, ki lelkész volt, még 3 órát élt. Csilla testvért hosszú idő után kaptuk vissza lassan gyógyuló sebeivel. Kétnapi ásás után sikerült a halottakat kiemelni. Több beteg is volt köztük. Mikor a kórházhoz értem, Mester Gábor állt ott, s ketten láttunk hozzá a romok eltakarításához, és sikerült a telefonügyeletes Szabó Piroska Julianna testvért kétórai munka után kiemelnünk. Zavartan mind vakarta le arcáról a port. Nem tért magához napok alatt. Agyvérzésben, jún. 8-án egy külön klinikai szobában halt meg. Hasonlóan hűséges kötelességteljesítés közben halt meg a helyettes kapus és felesége. A légó előírás szerint a bombázás után azonnal körül kell nézni, nem ütött-e ki tűz. Mikor így kiléptek, azonnal bomba érte őket” – olvasható Borbáth Dániel emlékezésében17.

„Megdöbbentő módon” menekült meg Matild és Irén testvér

Matild és Irén testvér „megdöbbentő módon” menekült meg a műtőből – számolt be Borbáth Dániel az 1944. június 9-én keltezett levélben.18 Amikor leszakadt a második emelet terasza, amely maga alá temette a betegek „erősítésére” sietett Lujza és Orsolya testvéreket, Matild testvér kinyúlt a villámhárítóra, mint egyetlen menekülési lehetőségre, és azon leereszkedett. Irén testvér követte őt, de nem jutott tovább a földtől négy méter magasságban felakadt lift tetejénél, ahonnan aztán német katonák segítették le. Mindezt Irén testvér is megerősítette a vele készített interjúban.19

Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (jobbról) és Mária testvér (Borbáth Dániel hagyatéka)

„Szép napsütéses reggel volt. Egyszer csak megszólaltak a szirénák. Éppen fent voltam a második emeleti műtőben. Lementem, hogy körül nézzek. Itt találtam Csilla testvért, aki a röntgenben dolgozott. Kért, hogy maradjak ott. Én azonban visszamentem, mert nem akartam magára hagyni Matild testvért. Amikor kinyitottam az ajtót, Matild egy kisasztal mellett ült, és keresztrejtvényt fejtett. Kérdezett valamit tőlem, de hirtelen erős hang szakította félbe. A legerősebb égzengés sem olyan erős, mint amilyen ez volt. Kinéztünk az ablakon, s láttuk, hogy ide-oda futkosnak az emberek. Gyorsan visszamentünk a műtőbe, behúzódtunk az asztal alá, és vártuk, hogy legyen vége… Mi az első hullámmal megkaptuk a magunkét, mert szinte teljesen leomlott az épület. Amikor csend lett, s kinyitottuk az ajtót, hát ott semmi nem volt, az egész emeletrész leomlott. A falon vezetett le egy villámhárító, Matild valahogy elérte a drótot, és leereszkedett. Én ott maradtam egyedül, s átgondoltam az egész életemet. Uram, legyen meg a te akaratod, ha meg kell halni, hát nincs mit tenni. Bár 23 évesen az ember nem a halálra gondol, hanem inkább az életre. Én is kimentem az épület párkányára, elkaptam a villámhárító drótját, és csúszni kezdtem lefelé. Csupán a felvonó tetejéig jutottam el, ahonnan aztán egy német katona segített le a földre. Júlia testvér a Röntgenben tartózkodott Csilla nővérrel, valami repeszfélét kaptak, elszállították őket a klinikára, de Júlia testvért már nem tudták megmenteni. Lujza és Orsolya testvérre rázuhant a második emelet teraszának súlyos cementlapja, mind ott haltak meg Szigeti doktor Tubika kislányával együtt” – mesélte Irén testvér.

Reményik Sándor

Diakonisszák

A keményített fehér főkötő
A homlokukra szorosan símul,
Széles pántja finom kis hegybe nő,
S feljebb mintegy sisakká tornyosul.

Krisztus fegyverzetében járnak ők,
Az Irgalmasság önkéntesei:
Olajgondozó szűzek, mécsvivők.

A sisak sejteni sem engedi:
Alatta hajuk szőke, barna-e,
S olyan kevéssé kíváncsi reá
Az Isten rájuk bízott betege.

A fehér köpeny fölé csak kihajlik
Egy keskeny csík, egy kis darabka ég:
A formaruha gallérkája kék,
Szelíd világoskék,
Mint nyári délelőtt

*** A második rész ide kattinva olvasható.***

1 Bővebben ld. Pataky Iván, Légi háború Észak-Erdély felett 1944-ben. In Acta – 1997, A Csíki Székely Múzeum és a Székely Nemzeti Múzeum Évkönyve, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 1998; Pataky Iván – Rozsos László – Sárhidai Gyula: Légiháború Magyarország felett, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1991–92, https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/2vhSzakkonyv-magyarok-a-ii-vilaghaboruban-2/legi-haboru-magyarorszag-felett-6E95/masodik-kotet-75D7/a-frantic-joe-hadmuvelet-az-ingabombazas-1944-junius-211-7668/elozmenyek-7669/;  https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/2vhSzakkonyv-magyarok-a-ii-vilaghaboruban-2/legi-haboru-magyarorszag-felett-6E95/masodik-kotet-75D7/a-frantic-joe-hadmuvelet-az-ingabombazas-1944-junius-211-7668/junius-2-a-tamadas-a-magyar-palyaudvarok-ellen-766F/ (Megnyitva: 2019. április 22.)
2 Asztalos Lajos – Papp Annamária, 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása, Exit Kiadó, Kolozsvár, 2014, 9–29.; Papp Annamária – Rohonyi D. Iván, Megsebzett Kolozsvár. A Fotofilm műhely fényképalbuma az 1944. június 2-ai amerikai bombázásról. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2019, 7–24.
3 A tanulmányban a korabeli utcaneveket közöljük. Első előfordulási helyükön feltüntetjük jelenlegi elnevezésüket.
4 Az idézett szövegeket, illetve szövegrészeket eredeti formájukban tesszük közzé. Csupán ott eszközöltünk változtatásokat, ahol a magyar helyesírási szabályok ezt feltétlenül megkívánták.
5 Nagy Károly 1918 és 1926 között volt az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.
6 Makkai Sándor 1926 és 1936 között töltötte be az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki székét.
7 Többek között Református Kórház-sorsjegyeket bocsátottak ki az egyházkerület által biztosított forrásokon kívül, de az intézmény létrehozását jelentősen támogatta Bánffy Miklós is, aki az egyházkerület főgondnoka volt. A gróf az 1944. június 2-i bombázás utáni helyreállítási munkálatokban is segédkezett.
8 Bővebben ld. Borbáth Dániel, Az Erdélyi Református Egyházkerület szeretetszolgálata a XX. század első felében. Az eredeti kézirat Borbáth Dániel lánya, Kovácsné Borbáth Katalin tulajdonában, fénymásolata a tanulmány szerzőjénél. (A továbbiakban: Borbáth Dániel, monográfia.)
9 Borbáth Dániel, monográfia. I. m., 166–167.
10 Borbáth Dániel, monográfia. I. m., 158–162.
11 Az 1944. június 2-i bombázás után a diakonisszák egy ideig az éppen ekkor elhunyt dr. Szász Ferenc alispán özvegyétől bérbe vett Cserei utca/Iosif Vulcan 3. szám alatti többszobás villában húzódtak meg, majd a teológia épületébe kaptak menedéket, ahova egyébként a pusztulástól megmentett berendezéseket és felszereléseket helyeztek el. A szülészeti részleget pedig kiköltöztették Szucságba, az úgynevezett Dunca-féle kúriába.
12 Amikor a Diakonissza Otthon és Kórház épületét elkobozták az egyháztól az 1948–49-es államosítás során, és a diakonisszáknak 1949 nyarán ki kellett költözniük az otthonból, báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola Monostor út 4. szám alatti lakásában kaptak menedéket.
13 Az egykori Diakonissza Otthonban és a református kórház pavilonként emlegetett részében jelenleg a III-as számú gyermekkórház működik (Clinica de Pediatrie III)
14 Borbáth Dániel, i. m. 113–122.
15 Helyesen Vatzek.
16 Szigeti Tímeáról van szó.
17 Uo.
18 Asztalos Lajos – Papp Annamária, i. m., 272–274.
19 Papp Annamária interjúja Józsa Irénnel, diakonisszanevén Irén testvérrel. A beszélgetés 2011-ben készült Bibarcfalván. Józsa Irén 1921-ben született Sepsiszentgyörgyön, korán árván maradt, és meglehetősen nehéz gyermekkora volt. Tizennyolc éves korában Kolozsvárra jött, és beállt a diakonisszák közé. Józsa Irén 2012-ben hunyt el, sírhelye Bibarcfalván található.

(Borítókép: Rohonyi D. Iván)