Feladatok

Feladatok
Az RMDSZ tisztújító kongresszusa nem tartogat sok izgalmat, hiszen Kelemen Hunor egyedüli jelöltként pályázza meg az RMDSZ elnöki tisztségét. A 16. kongresszus, amely a két évvel ezelőttivel ellentétben tisztújító, tegnap elkezdődött. Egyik lényeges mozzanat volt a vendégeknek a kongresszushoz intézett köszöntőbeszéde. A két nagy koalíciós párt vezetője jelen volt a tanácskozáson, beszédet mondtak, ami azt erősíti meg, hogy a szövetségre továbbra is számítanak, és az RMDSZ-nek fontos szerepe van a kormánykoalícióban.

Az udvarias köszöntések és a már lefutottnak tekinthető tisztújítás mellett a testületnek lajstromoznia kell a legfontosabb feladatokat. A 2024-es választási szuperévre kell felkészülnie az RMDSZ-nek, amely számos kihívás elé néz. Olyan választási sorozatban kell helytállnia, amely anyagilag és idegileg is komoly megpróbáltatást jelent a szövetségnek és a jelöltjeinek. Rövid távon mindenképpen a választási év sikeres abszolválásának célja lebeg a szövetség politikusainak szeme előtt, és ez meghatározza a rövidtávú döntéseket. A kongresszus stratégiai dokumentumában a 2030-ig terjedő célokat is megfogalmazzák, amelyek között az egyik lényeges témának a romák integrációja ígérkezik. Hogy a valóságban ezen a téren mennyit sikerül majd előrelépni, azt meghatározza, hogy a romániai magyar társadalmat mennyire sikerül érzékennyé tenni a kérdés iránt. Ugyanis addig amíg a romákat kizárjuk intézményeinkből, nehéz eredményesen tenni az integrációjuk érdekében. Az is nehezíti a feladatot, hogy nem az RMDSZ dönti el az ország oktatási, szociális vagy roma integrációs politikáját, maximum valamennyire befolyásolja, de ez még édeskevés az átütő sikerhez. Viszont helyi szinten a magyar többségű önkormányzatokra mindenképpen fontos szerep hárul, hogy az ott élő roma közösségeknek jobb életkörülményeket teremtsenek és a romákat is a helyi magyar társadalomba integrálják. Nagyon sokat kell dolgozni ehhez a mentalitás megváltoztatásán, mert csakis az oktatás javításán és az iskolaelhagyás csökkentésén lehet javítani a romák helyzetén. Egyébként azt is látni kell, hogy az iskolaelhagyás a magyar közösséget is sújtja, főleg vidéken, tehát a mi házunk portáján is bőven van mit tenni ebből a szempontból.

A kormánykoalíciók élete rövid életű szokott lenni, a négy éves mandátumok sem túl hosszúak az átütő sikerek eléréséhez, ezért mindig nagy kihívás a kevésbé népszerű, de szükséges döntések társadalmi elfogadtatása. Nem tudni, hogy az RMDSZ meddig marad kormányon, de ha véletlenül 2028-ig sikerül egy újabb négy éves mandátumot  a koalíció részeként eltölteni, akkor megadatik az a nagy lehetőség, hogy az országot jelentős mértékben modernizálja. Az Európai Unió 2021-2027-es költségvetési ciklusából, a helyreállítási alapból és az Anghel Saligny programból ugyanis számos beruházást végre lehet hajtani, amelyek elősegíthetik az EU átlagához való felzárkózásunkat. Példátlan lehetőség ez, kérdés, hogy mennyire hatékonyan sikerül végrehajtani az igazán nagyméretű beruházásokat. Az uniós pénzekkel eddig is jelentős mértékben sikerült emelni az életszínvonalat még akkor is, ha ezt nem szívesen ismerjük el, hiszen a panaszkodásból valóságos kultúrát fejlesztettünk ki. Mindig a hiányokat látjuk, de egyértelmű, hogy az elmúlt harminc év alapvetően megváltoztatta Románia kinézetét. Persze Ausztriában és onnan Nyugatra mindig is magasabbak lesznek a bérek, de Románia rengeteget fejlődött önmagához képest. Magasabb fordulatszámra is lehetne kapcsolni, és ez az igazi kihívás, mert a rendelkezésre álló pénz is sokkal több, tehát több beruházást kell elvégezni. Képes lesz-e a helyi és a központi közigazgatás ezeknek a projekteknek a levezénylésére, lesz-e elegendő komoly cég, amely ezeket a munkálatokat elvégezze? Mind olyan kérdés, amelyek meghatározzák, hogy a következő évtized mennyire lesz sikeres. Emellett persze sok egyéb problémát kell megoldania az RMDSZ-nek: javítania kell az oktatás színvonalát, meg kell őriznie és bővítenie kell a kisebbségi jogokat, és eközben meg kell küzdeni a latens és a nyilvánvaló nacionalizmussal, amely még mindig mélyen áthatja a többségi társadalmat. S emellett fontos lenne azt is megelőzni, hogy a nacionalizmus ne terebélyesedjen el az erdélyi magyar társadalomban sem. Szerteágazó és nehéz feladatok ezek, amelyeknek megoldására a szövetség régi-új vezetősége vállalkozott.