A közelmúlt két fontos történésére vezetik vissza a divat és divatkultúra megváltozását: az egyik a fiatal divattervezők, kis butikok és a prêt-à-porter, azaz készruhák elterjedése az 1960–70-es években, valamint az 1990-es években globálisan megjelenő fast fashionnak nevezett ágazat. Az utóbbi van ma is jelen: a kifutókon megjelenő ruhák megoldásainak gyors átültetésére törekszenek, de elérhető áron. Mindez nem mentes a negatívumoktól, hiszen a ruhák készítésénél nem a tartósság biztosítása a cél. Bezzeg pár évtizede, mondhatnánk, például a kommunizmusban. A választék nem volt túl nagy, de amit egyszer megvettek, azt nem kellett a következő hónapokban, sőt években, lecserélni.
A rendszerváltás előtti Kolozsváron nem voltak outlet és használt ruhás üzletek a Főtér minden harmadik épületében, a szoknyát, inget, kiskosztümöt inkább varratták. Vagy ha nem, akkor megvásárolhatták a Divatházból (Casa de modă), vagy más kisebb boltokból, amelyek az UCECOM (Uniunea Națională a Cooperației Meșteșugărești) hálózatába tartoztak. A kínálat nem volt változatos, ezért ha valaki különlegesebb szabású ruhákra vágyott, megpróbálta külföldről behozni, vagy megvarratni. Így a divatlapok, külföldi magazinok és a Burda szabásmintái jelentették a fő inspirációs forrást.
Most nézzük meg, hogy miként nézett ki évtizedekkel ezelőtt a kolozsvári téli street fashion. Bunda, bunda és még egyszer bunda.
