Erdélyi arisztokraták: vezetőből kiszolgáltatottá válva

Erdélyi arisztokraták: vezetőből kiszolgáltatottá válva
Az erdélyi magyar arisztokrácia múltjáról és jelenéről tartott előadást szombaton a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) keretében Murádin János Kristóf, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) oktatója, tanszékvezetője. A prezentáció három témakört mutatott be: hogyan alakult ki ez a társadalmi réteg, és mi volt a szerepe Erdély történetében? Ugyanakkor kitért arra is, 1918 után hogyan próbálta meg a bukaresti rezsim felszámolni ezt a réteget, illetve jelen pillanatban mi a helyzet a restitúcióval, vagyon-visszaszerzéssel?

– Az erdélyi magyar arisztokráciának szomorú sorsa volt. 1990 januárjában azt reméltük, hogy az újabb rendszerek helyrehozzák a megaláztatásokat, megoldják az erkölcsi és az anyagi problémákat – köszöntötte a jelenlevőket Veress Enikő, a Kolozsvár Társaság munkatársa.

- Minden erdélyi magyar arisztokrata családról külön előadásokat lehet tartani. Felvetődik a kérdés: hol tart ma ez a társadalmi réteg? A kommunista hatalom megpróbálta gyorsan felőrölni az arisztokráciát. Úgy tűnt, külön társadalmi rétegként megszűnt létezi, de búvópatakként való továbbélésnek és visszatérésnek vagyunk tanúi.  Új generációról beszélhetünk, akik átveszik az előző generációtól azt a feladatot, hogy újraépítsék ezt a társadalmi osztályt, és próbálják visszaszerezni azt a helyet, amely őket megilleti az erdélyi magyar társdalomban – kezdte az előadását Murádin János Kristóf.

Tudatta: a 17-18. század a csúcsperiódusa az erdélyi arisztokráciának, ebben az időszakban ugyanis egyértelművé válik, hogy nélkülük nincs sem kultúra, sem politika, sem gazdaság. Akkor alakul ki az a társadalom, amely 1918-ig kereteiben változatlan maradt.  A 19. század elején 24 bárói és 23 grófi család van Erdélyben. Ők lettek Erdély történelmének elsőrendű alakítói. Sokan polgári foglalkozást űztek, értelmiségi pályán helyezkedtek el, vagy politikai karriert futottak be. Olyan pozíciókat töltöttek be, amelyek révén megkerülhetetlenekké váltak. Ez az arisztokrácia kivette a részét a társadalom fenntartásából, irányításából és felkarolásából is.  Az erdélyi magyar arisztokrácia megteremtette azt az alapot, amelyre a magyar társadalom építhetett és megmaradhatott Erdélyben.

- Bukarest felmérte, hogy akkor tudja tönkre tenni az erdélyi magyarságot, ha tönkre teszi az arisztokráciát – közölte Murádin János Kristóf.

Megítélése szerint az arisztokrácia számára a megpróbáltatások évei az impériumváltást követően kezdődtek. Sokan áttelepültek Magyarországra, az Erdélyben maradtak pedig az új hatalom letörendő ellenségeivé váltak.  1921.  július 30-án kihirdették az  agrárreform törvényt, amely  nagy  érvágás volt, mivel  1,5 millió hektár földbirtokot  sajátítottak ki olyan körülmények között, hogy  1916-ban a 100-1000 hold közötti középbirtokok 81,2%-a, az 1000 holdon felüli nagybirtokok 93,7% magyar tulajdonban volt.

A hallgatóság rendelkezésére bocsátott adatok szerint a kisajátítást követően Erdélyben 539 694 személy kapott birtokot, közülük  369 ezer román, és 87 426 magyar  volt.    

- 1921 után kezdődött az erdélyi magyar arisztokrata családok elszegényedése, és az arisztokrácia megszűnt gazdaságilag létezni.   – elevenítette fel a száz évvel ezelőtt történteket Murádin János Kristóf.

Közölte: 1940-1944 között az erdélyi magyar arisztokrácia kettészakad: az észak-erdélyiek visszanyerik politikai szerepüket, nem lesznek üldözöttek, ám Dél-Erdélyben még inkább üldöztetésnek lesznek kitéve a román állam által.  Ez a társadalmi csoport újra átveszi néhány évre a társadalom politikai, kulturális és gazdasági vezetését.

- Az erdélyi magyar arisztokrácia kifosztása az 1944-es őszi impériumváltás után folytatódott. 1945 márciusában a 187. számú földbirtok-rendezési törvény értelmében kisajátítottak minden, 50 hektárnál nagyobb magánbirtokot.  A valamilyen okból kifolyólag akkor nem Erdélyben tartózkodó erdélyi magyar arisztokraták minden ingatlanát elkobozzák. Arisztokraták kirekesztett csoporttá váltak, amelyre leszegényedés, teljes kiszolgáltatottság várt: ezzel a magyar társadalom a fő támaszát veszítette el. 1949 márciusában ezt 280 ezer ember kilakoltatása és kényszerlakhelyre hurcolása követte – fogalmazott az előadó.

Elmondta: ami a romániai visszaszolgáltatási folyamatot illeti, több törvény foglalkozott ezzel, ám a törvény és a visszaszolgáltatási gyakorlat között gyakran ellentét feszült. A visszaszolgáltatott kastélyok jó része romos állapotban került vissza régi tulajdonosához, ahol a természetbeni visszaszolgáltatás lehetetlen volt, és kártérítést ítéltek meg, amelyet a helyi önkormányzatnak kellett kifizetnie, lassú ügyintézés, bürokrácia, korrupció késleltette ezt a folyamatot.  A birtokba helyezett örökösök sokszor külföldön élő másod- vagy harmadgeneráció, amelynek nincs érzelmi kapcsolata a visszaszerzett kastéllyal.  Továbbá a román állam a visszakövetelt ingatlanok esetében perújrafelvételt kezdeményezett, bírósági ítéleteket támadott meg.

– A kommunista Románia még mindig kísért bennünket, gyakorlatilag nincs változás. Nem beszélhetünk az igazságszolgáltatás függetlenségéről, jogállamiságról, hanem folyamatos harcról.   Ez nem csak az arisztokraták ügye, hanem a mi ügyünk is. Az arisztokraták a mieink, akiknek ősei nagyon sokat tettek értünk, a magyar társadalom pedig magukra hagyta. Sem a magyar állam, sem az RMDSZ nem áll ki egyértelműen mellettük. Fontos, hogy legyen visszaépülő arisztokrácia, ugyanakkor történelmi elégtétel szükségeltetik. A visszaszolgáltatás ügye közösségi érdek és a demokrácia valódi fokmérője Romániában – összegzett Murádin János Kristóf történész.

Borítókép: A kolozsvári Jósika-palota összetört címere (Rohonyi D. Iván fotója)