Emmy-díjat nyert Rév Marcell az Eufória egyik epizódjáért

Emmy-díjat nyert Rév Marcell az Eufória egyik epizódjáért
Rév Marcell az Eufória című sorozat The Theater and Its Double című epizódjának fényképezéséért elnyerte a legjobb operatőri munkáért járó Emmy-díjat az egy óra hosszúságú, egy kamerával készült sorozatok kategóriájában – olvasható a Film.hu portálon.

Mint írják, Rév Marcellt immár második alkalommal jelölték a Zendaya főszereplésével készülő, Sam Levinson által rendezett Eufória című sorozatért az Amerikai Televíziós Akadémia díjára (tavaly az HBO-sorozat Trouble Don't Last Always című részéért került fel a jelöltlistára).

A Emmy kreatív díjainak átadója szeptember 3-án és 4-én zajlott Los Angelesben. Ezeket az elismeréseket különböző televíziós műfajokban elért kiemelkedő művészi és technikai teljesítményért, a heti sorozatokban nyújtott vendégszereplésekért, valamint az animációs, valóság- és dokumentumfilm kategóriákban végzett kiemelkedő munkáért adják át.

Az idei díjazottak között szerepelt mások mellett Barack Obama korábbi amerikai elnök is, aki a legjobb narrátornak járó elismerést vehette át a Netflix A legszebb nemzeti parkok című természetfilm-sorozatáért, a Fekete Párducból is ismert Chadwick Boseman pedig posztumusz díjat kapott szinkron szerepéért a Marvel Mi lenne, ha…? című animációs sorozatáért.

A technikai kategóriák Emmy-díjainak átadását szeptember 12-én követi a főműsoridős Emmy-díjak átadója, ahol az Eufória többek között a legjobb drámasorozat és a legjobb női főszereplő (Zendaya) díjáért is versenyben van – írja a Film.hu.

(Borítóképen Rév Marcell az Emmy-díjátadón. Fotó forrása: Facebook, Emmys/Television Academy)