Először szervezik meg a vidéki múzeumok éjszakáját

Először szervezik meg a vidéki múzeumok éjszakáját
Először szervezik meg a vidéki múzeumok éjszakáját szeptember 2-án a Múzeumok éjszakája rendezvény mintájára, hogy a vidéki látnivalókat népszerűsítsék.

A program elsősorban a vidéki múzeumok, emlékházak és kulturális örökségi helyszínek látogatását célozza, de templomok és erődítmények, vidéki várak és kastélyok, értékes vallásos műgyűjteménnyel rendelkező kolostorok illetve a nagyközönség számára is nyitott régészeti lelőhelyek bemutatása is cél. A szervezők a vidéki múzeumok és látnivalók fellendítését tűzték ki célul.

A noapteamuzeelor.org honlapon utána lehet nézni, hogy melyik megyéből milyen intézmények csatlakoztak a projekthez. Kolozs megyéből két múzeum – a csúcsai Octavian Goga Emlékmúzeum valamint a sebesvári malommúzeum – várja este a látogatókat. A Kolozsvártól 70 kilométerre található Boncza-kastély egyik épületében Ady Endre és felesége, Boncza Berta 1915 és 1917 között lakott időszakosan. Az Ady-versekben csak „Csinszkaként” emlegetett özvegytől a birtokot Octavian Goga költő és miniszterelnök vásárolta meg 1920-ban, Goga halála után pedig az épületben a román költő özvegye, Venturia Goga rendezett be múzeumot és Ady-kiállítást. A birtokot az özvegy 1966-ban a román államnak adományozta, majd a rendszerváltást követően is az állam tulajdonában maradt. A Goga-család oldalági örökösei pert indítottak a birtok visszaszerzéséért, ám a 2020-ban kimondott jogerős ítélet szerint a Kolozs megyei önkormányzaté marad.

Utóbbit 2021-ben nyitották meg. A családi örökséget képező vízimalom generációkon át működött, aztán használaton kívül helyezték. Most a vidék néprajzi jellegzetességeit lehet a belső részben megtekinteni.

Beszterce-Naszód megye is csatlakozott a Falumúzeumok éjszakájához, főleg fatemplomok és az óradnai néprajzi-és bányászmúzeum révén. Óradnán a néprajzi és bányászati gyűjteményen kívül a különböző felekezetek templomait is vezetett sétán lehet majd megismerni. A szervezők nem titkolt célja a település román kori templomának népszerűsítése, amelyet vonzó kulturális célpontként hasznosítanának a jövőben.

Fehér megyében a Verespataki aranybányába lehet jelentkezni vezetett sétára délután 6 és este 10 között. Igazi időutazás lemenni a római kori tárnákba, ahol pontosan láthatjuk, hogy hogyan bányászták ott az aranyat 2000 évvel ezelőtt.

Ami Máramarost illeti, a vidék jellegzetes fatemplomai látogathatók a Falumúzeumok éjszkáján valamint néhány emlékház.

A rendezvényen a legtöbb helyszín ingyen látogatható, és többnyire késő délután-estébe nyúlóan várja a látogatókat.