Elnöki rendelettel védi Trump a szobrokat és emlékműveket

Elnöki rendelettel védi Trump a szobrokat és emlékműveket
Elnöki rendeletet írt alá Donald Trump amerikai államfő a történelmi emlékművek és szobrok védelméről. Mint a Twitteren közzétett bejegyzésében írta, ezzel a rendelettel a közelmúltban elkövetett bűncselekmények ellen harcol.

A rendelet előírja a köztéren álló műemlékek meggyalázásának és a kormányzati tulajdon megrongálásának tiltására vonatkozó törvények betartatását. Egyben elrendeli a szövetségi anyagi támogatás megvonását azoktól az önkormányzatoktól és tagállami kormányoktól, amelyek képtelennek bizonyulnak megvédeni a köztereken álló emlékműveket és szobrokat. A rendelet értelmében ugyancsak megvonják a szövetségi anyagi támogatást azoktól az igazságszolgáltatási szervektől és rendfenntartó erőktől, amelyek nem akadályozzák meg, vagy nem állítják le a rongálást.Ugyanakkor William Barr igazságügyi miniszter utasítást adott egy munkacsoport létrehozására, amelynek feladata a kormányellenes szélsőségesek elleni küzdelem, legyen szó akár szélsőjobboldali, akár szélsőbaloldali radikálisok féken tartásáról.Az elnöki rendelet aláírásának szándékát Donald Trump már kedden jelezte, egy nappal azt követően, hogy Washingtonban, a Fehér Ház előtti téren a rendőrségnek kellett megakadályoznia, hogy erőszakos tüntetők ledöntsék Andrew Jacksonnak, az Egyesült Államok hetedik elnökének (1829–1837) lovas szobrát. Közben a szövetségi fővárosban a műemlékek és szobrok védelmére mozgósították a Nemzeti Gárda 400 katonáját, Trump pedig személyesen adott utasítást David Bernhardt belügyminiszternek Washington egyetlen konföderációs szobrának helyreállítására.

Albert Pike, az amerikai polgárháború (1861–1865) déli államai seregeinek, az úgynevezett konföderációs seregeknek a tábornoka volt, és szobrát június 19-én éjjel döntötték le a Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) nevű radikális mozgalom aktivistái - képünk. A vandalizmus egy órán keresztül tartott, és a szövetségi főváros rendőrsége nem avatkozott közbe.Az Egyesült Államokban tüntetéssorozatok és erőszakos megmozdulások sora robbant ki az afroamerikai George Floyd rendőri beavatkozás miatti halála után. Az amerikai történelem több személyiségének emlékművét, szobrát ledöntötték vagy megrongálták. Köztük azonban nemcsak a rabszolgaság híveiként ismert személyek szobrai voltak, hanem például Amerika felfedezőjének, Kolumbusz Kristófnak vagy a polgárháború északi csapatai vezetőjének, Ulysses Grant kapitánynak a szobra is.

Az Egyesült Államokban 2003 óta van érvényben egy szövetségi törvény, amely bűncselekménynek minősíti olyan emlékművek, szobrok, emléktáblák megrongálását vagy megrongálási kísérletét, amelyeket az amerikai hadseregben szolgálatot teljesítő bármely személyiség emlékére állítottak. Ilyen bűncselekmény tíz évig terjedő börtönnel büntethető.