Elhalasztották a jód- tabletták kiosztását

Elhalasztották a jód- tabletták kiosztását
Április második feléig elhalasztják Romániában a “nukleáris incidens” esetére beszerzett harmincmillió jódtabletta kiosztását - erősítette meg mai sajtóértekezletén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, miután a családorvosok elutasították, hogy részt vegyenek egy ilyen “bürokratikus” akcióban.

A tárcavezető szerint a hatóságok előbb tájékoztató kampányt indítanak, szórólapokat készítenek elő, mert “nem is szabad” szétosztani a tablettákat, amíg meg nem értetik az érintettekkel, hogy a jódtablettákat szigorúan csak hatósági javaslatra, a megfelelő pillanatban szabad bevenni, megelőzésszerű alkalmazásuk értelmetlen és veszélyes, mert pajzsmirigybetegséget okozhat. Másfelől fontos, ne keltsenek pánikot és az emberek megértsék, hogy csak elővigyázatosságról van szó - tette hozzá.Rafila kifejtette: a jódtabletták szétosztása több, mint szervezési probléma, amelyre minden bizonnyal a családorvosok bevonása nélkül is találnak majd megoldást.

“Az egészségügyi ellátó rendszer felelős minden romániai páciensért, így a családorvosok is a hozzájuk feliratkozott páciensekért, az ő egészségük nem bürokratikus kérdés” – érvelt a tárcavezető.Romániában a jászvásári gyógyszergyár március végén küldte szét a megyei közegészségügyi hatóságokhoz az egészségügyi minisztérium megrendelésére rekordidő alatt legyártott, 65 milligrammos kálium-jodid tablettákat, miután – az ukrajnai atomerőművek körüli harcok hírére és az atomfegyverek esetleges bevetésére utaló moszkvai nyilatkozatok hatására – az emberek pánikszerűen felvásárolták a gyógyszertárak jódtabletta-készleteit. A tárca március elején azt közölte, hogy a hatóságok szükség esetén a legrövidebb időn belül kiosztják a lakosságnak a jódkészítményeket, csakhogy kiderült, hogy az állami tartalékalapban sincs elegendő tabletta.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint a kiosztandó jódkészítményt a hatóságok felhívásától számított nyolc órán belül kell bevenni: egyhónaposnál kisebb csecsemők esetében negyed tablettát, 3 éves korig legfeljebb fél tablettát (testsúly függvényében), 3 és 12 év között egy, 12 és 40 év között pedig két egész tablettát. Negyven év felett nem ajánlott a légkörbe került radioaktív jód megkötését akadályozó jódtabletta bevétele, csak rendkívül erős (5 Gray feletti) sugárfertőzés esetén – olvasható a szaktárca közleményében.