Életet áldozó tanúságtételre emlékeztünk, és a katolikus egyetemisták közösségét ünnepeltük jövőbe tekintéssel

Életet áldozó tanúságtételre emlékeztünk, és a katolikus egyetemisták közösségét ünnepeltük jövőbe tekintéssel
Orbán László 2005 és 2008 között volt kolozsvári katolikus egyetemi lelkész; 2008 augusztusában az egyetemistákkal kirándulni volt a Duna-deltában, ahol fuldokló diák után ugrott, kimentette, de neki nem sikerült kijutni a hullámokból, és életét vesztette. Életét áldozó tanúságtételére emlékezve emléktáblát lepleztek le és áldottak meg szombaton a Katolikus Egyetemi Lelkészség (KEL) piarista templom melletti székházában, majd a KEL eddigi 30 évére is vissza-, a következő 30-ra pedig előretekintettek.

Az emléktáblát megáldó László Attila főesperes-plébános felelevenítette meghatározó személyes emlékeit az életünkben annyira fontos csend emberéről. Laci a csend mélységét tanította meg, képeket mutatott, hegyeket, ezzel Istent akarva mutatni. Majd a főesperes így imádkozott: „Emlékezésünk örömben teljesedő legyen, ébresszen felelősségtudatot mindnyájunkban, akiket saját képedre alkottál, és testvéri egységbe akarsz gyűjteni Fiad, Jézus Krisztus által. László testvérünk, akinek emlékezetére és tiszteletére e táblát elhelyeztük, példakép számunkra, és akarjuk, hogy a boldogok sorában tisztelhessük mielőbb: legyen égi közbenjárónkká nyilvánítva tanúságtevő életéért, életáldozatáért. Ő megtette vállalását szavaid nyomán: »Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.« Példája ösztönözzön minket; kérünk, Atyánk, öntsd belénk a Szentlélek fényét és Jézus szeretetét, hogy tudatosítsuk igazi értékeinket, örökségünket, küldetésünket. László testvérünk az evangéliumi élet tanújaként ragyog előttünk, legyen közbenjárónk nálad. Emléke, példája segítsen a testvéri közösség formálásában, hogy majdan vele együtt az örök boldogság jutalmára is méltók legyünk, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

László Attila: „Emlékezésünk ébresszen felelősségtudatot mindnyájunkban” (Fotó: Rohonyi D. Iván)

A KEL megalakulásának 30. évfordulójára szervezett egész napos rendezvénysorozat másik fénypontját a volt és jelenlegi KEL-tagokkal, családjukkal, örömünkre sok gyermekkel megtelt piarista templomban bemutatott hálaadó szentmise jelentette, amelynek elején Molnár Lehel piarista pap-tanár, jelenlegi egyetemi lelkész nyomatékosította: a 30 + 30 jegyében hálát adunk a múltért, a jelenért és nem utolsósorban a jövőért is.

A legszentebb áldozat főcelebránsa Holló László egykori egyetemi lelkész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kar keretében működő Didaktikai Teológia Intézet igazgatója, habilitált egyetemi professzor, az erkölcsteológia, szociáletika és egyházjog tanára volt, akivel több helybéli és más helységből érkezett pap koncelebrált, köztük a KEL volt lelkészei: Nóda Mózes, Balla Árpád, Takó István, valamint a magyarországi Szilvásy László és Márkus Roland piarista pap-tanárok. Holló László bevezetőjében hangot adott a Mindenható iránti hálának azért, hogy sokan itt élték meg az istenélményt, továbbá a megélt tapasztalatokért, a jó közösségért, a megélt, esetenként végleges, akár házassággal végződő szerelmekért is.

A szentmise szónoka a KEL első lelkésze, Nóda Mózes szentszéki tanácsos, habilitált egyetemi professzor, a liturgika, fundamentális teológia, keresztény szimbólumok tanára emlékezetes ünnepi beszédében elmondotta: „Nem személyesre akarom alakítani az emlékezést, hanem úgy visszanézni, hogy ismerjük meg a KEL születésének körülményeit, hálát adva Istennek és hálásan emlékezve azokra, akik akarták és tettek is azért, hogy Kolozsváron legyen egyetemi lelkészség. (...) Nem fentről jövő rendelkezésnek, hanem lentről induló kezdeményezésnek köszönheti a születését. Aláírásgyűjtés indult, több mint 80 egyetemista, fiatal tanár, orvos és a ferences csoport tagjai írták alá a kérést 1992 novembere és 1993. feburár 28. között. Bálint Lajos érseknek címezték, de Gyulafehérváron Erős Lajos irodaigazgató, Dénes Anna Szeréna szociális testvér és Lestyán Ferenc helynök is támogatta. Az egyetemisták küldöttségét későbbi főpásztorunk, Jakubinyi György akkori segédpüspök fogadta.

A születés csendben történt, nem jászolban, de ahhoz hasonlóan szegényesen, csupán egy iroda, az előtér és a romhalmazállapotban lévő pince. De volt templom és sok fiatal, akik akartak együtt imádkozni, találkozni, ismerkedni. Aztán eljöttek a háromkirályok is. Svájcból, egy kis faluból Urs és Gabi Reding vízkereszt napján vitték a betlehemi csillagot az ottani családokhoz, éneket írtak, és megmutatták a KEL javításra váró pincéjéről készült fényképeket. Összegyűjtöttek ötezer frankot, abból lett kijavítva a pince. Majd jöttek keletről is ismeretlen japán keresztények adományai, Nemes Ödön jezsuita misszionárius jóvoltából. Lett felső terem, emeleti terem, mint az evangéliumokban az utolsó vacsora terme.

A KEL csendben növekedett, öntudatra ébredt, hogy nemcsak egyetemista, hanem egyetemi lelkészség, tehát diákok és tanáraik közössége. A KEL a felkészülés ideje, szakmailag és lelkileg egyaránt, tudatosítva, hogy az egyetemista diák elsődleges kötelessége a tanulás. Ami akkor érvényes volt, az maradt mára is. (...) Az ittlét ajándék, kegyelmi idő, de átmeneti idő. Eltelt harminc év, szinte hihetelen: a gyermek felnőtt. A Szentírásban nem találtam megfelelő és szebb eseményt a harminc évre, mint Jézus nyilvános működésének kezdetét: harmincévesen kész volt küldetése teljesítésére.


Nóda Mózes, Balla Árpád, Holló László, Takó István, a KEL volt lelkészei, illetve Molnár Lehel jelenlegi lelki vezető egyaránt ott volt az ünnepségen

A KEL is harmincéves lett, kész van számot adni hitéről, tanúskodva szellemi és lelki tartásáról, hogy a hit és a tudomány együttesen milyen erő és biztonság, hogy az értelmileg és lelkileg kiművelt keresztények milyen fontos küldetéssel és példával tudnak tanúskodni Jézus igazsága mellett. (...) Isten éltessen, KEL! Hála az eltelt harminc évért, Isten áldása a következő harmincra” – zárta szentbeszédét Nóda Mózes.

(Borítókép: a szerző felvétele)