Életeket követelő hóvihar New York államban

Életeket követelő hóvihar  New York államban
Már legkevesebb 48 ember meghalt a téli viharokban az Egyesült Államokban. New York államból 27 halálos áldozatról számoltak be hétfőn, a hófúvás otthonokat zárt el, a mentőegységek közlekedése akadozik.

New York állam hatóságai hétfő délelőtt közölték, hogy az állam nyugati részén már 27-re növekedett a halottak száma. Csak Buffalo városában húszan veszítették életüket. A hatóságok jóval több halálos áldozattól tartanak, mert sokakról nem tudnak azok közül, akik otthonukban rekedtek, vagy az utakon autójukba szorultak.
Az Erie-tó mellett Buffalo repülőterét hétfő reggel is több mint 110 centiméter hó borította, a repülőtér hétfőig tervezett zárlatát meghosszabbították kedd reggelig. Egy métert meghaladó hó hullott Michigan állam egyes részein is.

Az állam kormányzója nyomatékosan kérte az állam nyugati megyéiben élőket, hogy saját épségük érdekében tartsák tiszteletben a közlekedési tilalmat. Kathy Hochul elmondta, egyes otthonokban több mint 48 órája el vannak zárva az emberek a külvilágtól áram nélkül, mert az időjárási körülmények megnehezítik a mentőegységek mozgását. Az állam vezetője minden idők leghosszabb és következményeiben legsúlyosabb hóviharáról beszélt.

Kathy Hochul telefonon egyeztetett Joe Biden elnökkel az igénybe vehető szövetségi forrásokról. A mentésbe a Nemzeti Gárda több száz embere is bekapcsolódott, a rendőrségnek vasárnap estig 500 alkalommal kellett bajba került emberek segítségére sietnie.

New York állam nyugati részén a rendkívüli havazást az úgynevezett tó-hatás okozza, amelynek lényege, hogy a közeli Nagy-tavak feletti páratömeg a szárazföld fölé sodródik, és ott a hidegben hó formájában csapódik ki. A legsúlyosabban érintett Buffalo városa közvetlenül az Erie-tó partján fekszik.

Hétfő reggelre egyébként az Egyesült Államok szinte teljes területén – Florida déli részét és a nyugati partvidéket kivéve – ismét fagypont alá csökkent a hőmérséklet; a leghidegebbet, mínusz 22 Celsius-fokot Észak-Dakota államban mérték.

Az elmúlt napok téli viharai további 10 ember halálát okozták Ohio államban is, ahol pénteken, a hóval borított autópályán 40 jármű rohant egymásba. Halálos balesetek voltak Kansas, Missouri és Kentucky államban. A déli Mississippi állam fővárosában, Jacksonban arra kérték az embereket, hogy csak forralás után fogyasszák a vezetékes vizet, mert a fagyos időben megrepedtek a vízvezetékek.

A viszontagságos időjárási körülmények miatt az elmúlt napokban légi járatok ezreit törölték szerte az Egyesült Államokban. A FlightAware szakmai portál adatai szerint hétfőn a járattörlések az Egyesült Államok szinte minden repülőterét érintették, de főként Denver, Atlanta, Las Vegas, Seaatle, Baltimore és Chicago légikikötőit.