Dalolható, felhasználóbarát kamaszversek

Bemutatták Balázs Imre József válogatáskötetét

Dalolható, felhasználóbarát kamaszversek
Írt már verset iskolai megnyitóra, Star Wars karakterre, de szovátai kirándulásról, „nyüsti” fecskékről és hóbányákról is, majd ezek megzenésített változatát „le is tesztelte” a fiatal közönségén Balázs Imre József, aki jelenleg madaras- és kamaszvereseket ír. Legújabb, Kirándulás a felhőben című, CD-melléklettel ellátott válogatáskötetét szerda délután a Kofferben mutatták be. A szerzővel és a könyvet illusztráló Márton Évával Ferencz Zsolt, a Kolozsvári Rádió munkatársa beszélgetett.

A rendezvényen a közönséget Szilágyi Szabolcs-Dániel, a könyvet gondozó Koinónia Kiadó igazgatója köszöntötte, hangsúlyozva: a kötet megjelenését kifejezetten a Kolozsvári Magyar Napokra időzítették.

Felvezetőjében Ferencz Zsolt elmondta, Balázs Imre József a mágikus hármas szám köré építi gyermekverses könyveinek megjelenését: az elsőt, a Hanna-hinta című kötetet 2009-ben publikálta, 2012-ben a Blanka birodalma látott napvilágot, míg 2015-ben az Álomfarsangot mutatták be. Most pedig a Kirándulás a felhőben című kiadvány jelent meg, amely – Ferencz Zsolt szerint –„összesíti, összegzi azt, ami történt az elmúlt 10 év során.”

– Akkor kezdtem gyerekverseket írni, amikor megszületett Hanna, majd aztán Blanka lányunk. Kevés azt mondani, hogy ezek a versek a lányaimról szóltak, valamiképpen segítettek is nekem az írásban. Úgy mondtam régen, hogy társszerzői vannak a verseknek, s az, amit a lányok mondanak, csinálnak, az valamiképpen bekerül ezekbe – mesélte az első versek születéséről Balázs Imre József. Végül mind a két lánya kapott egy-egy kötetre való verset.

A harmadik gyerekverskönyv, az Álomfarsang a szerző szerint egyfajta átmenet, köztes állomás volt. Ebben a kiadványban „megszaporodtak a megrendelésre született versek”, mivel gyakran kellett lányai iskolai ünnepségeire verseket írnia, szerzett költeményt például egy-egy farsang alkalmából udvari bolondnak vagy Csillagok háborúja karaktereknek is. „Ezek ilyen felhasználóbarát versek”, jegyezte meg nevetve.

Az új válogatott alkotásokat tartalmazó kötet kapcsán Balázs Imre József bevallotta: megközelítőleg 20 éve ír, publikál verseket, ám eddig még soha nem jelent meg válogatáskötete. „Egész egyszerűen azért lett ez válogatáskötet, mert elfogyott a Hanna-hinta és a Blanka birodalma is. Arra jutottunk a kiadóval közösen, hogy nem adjuk ki újra a régi könyveket, hanem egy gyűjteményes kiadványt készítünk, amelyben lesznek régi, de új versek is”, mondta a szerző.

Ferencz Zsolt kérdésére Balázs Imre Józef elmondta: az ő versei mindig a lányaira voltak szabva, és mivel azok felcseperedtek már, ő is kellett alakítson ezeken.

– Elkezdtem gondolkozni azon, hogy létezik gyermekirodalom, kamaszirodalom, kamaszregény, ifjúsági regény, na de milyen lehet a kamasz vers, ifjúsági vers – mesélte a szerző, aki végül arra jutott: a vers a kamasz gyerekek számára átalakul dalszöveggé. „Nem ilyen Kaláka jellegű dalszövegekre gondolok, hanem a Hiperkarma, Vad Fruttik, vagy a Péterfy Bori & Love Band szövegeire”, magyarázta. Emiatt is társul az új kötethez egy CD-melléklet, amelyen a könyvben olvasható versek megzenésített változatai találhatók, Balázs Imre József előadásában.

– Ezek nem gyerekdalok, hanem valami köztes szférában helyezkednek el a gyermekdalok és a felnőttdalok között. Olyanok, amiket a kiskamasz lányaim szívesen hallgatnak – közölte, majd kis ízelítőt is kínált a szerzeményeiből.

A szerző az est végén közölte, folytatni szeretné a gyerekversírást, de most a szeme előtt nem a lányaira szabott sorozat új kötete lebeg, inkább egy tematikus, madaras könyvet készítene.

Márton Éva illusztrátor Ferencz Zsolt kérdésére elmondta, nem volt egyszerű elkészíteni az illusztrációkat. Mint mondta, ez volt az első ilyen jellegű munkája, így nagy kihívást jelentett, de az sem könnyítette meg a dolgát, hogy a versek nagyrészéhez már készültek illusztrációk, az első két verseskötetet Keszeg Ágnes, míg az Álomfarsangot Orosz Annabella illusztrálta.