Com’ON, Kolozsvár!: az ötletek tükrözik a fiatalok érdeklődését

Közel tízezer szavazat alapján dőlt el, melyek lesznek a nyertes projektek

Com’ON, Kolozsvár!: az ötletek  tükrözik a fiatalok érdeklődését
Környezetvédelemmel, pontosabban a levegő minőségének mérésével kapcsolatos elképzelés gyűjtötte be a legtöbb szavazatot a Com’ON, Kolozsvár! elnevezésű ifjúsági program lakossági szavazásán – közölték lapunkkal a szervezők, a PONT Csoport illetékesei. Farkas András stratégiai igazgató tudatta: a városházi finanszírozásért versenybe szálló kezdeményezések közül a légköri elektromos kisülések észlelésére, megfigyelésére, nyomon követésére kifejlesztett érzékelők működésbe helyezésével kapcsolatos ötlet a második helyen végzett, a harmadik pedig a jótékonysági céllal szervezett klasszikus zenei koncertek sorozata lett. A fiatalok által benyújtott ötletek között az alkohol- és drogmentes partikra, az egyéni pszichológiai tanácsadásra, a hiteles párbeszédre és társasjátékestek szervezésére vonatkozó ötlet is szerepel. Az elképzeléseket év végéig ültetik gyakorlatba a kezdeményező csoportok.

K. O.

A kolozsvári ifjúsági kisközösségek, informális csoportok, de a város egésze számára is hasznos és értékes projektek valósultak meg az évekkel ezelőtt indított Com’ON, Kolozsvár! elnevezésű részvételi költségvetési program részeként. Az elmúlt években a fiatalok ötletesebbnél ötletesebb kezdeményezésekkel rukkoltak elő, a mozgósítás viszont kulcsfontosságúnak bizonyult: a projekteket ugyanis az online támogatók szavazata alapján rangsorolják, s közülük harminchatot finanszíroznak.

Idén 10%-kal több szavazatot (9171) és 15%-kal (3741) több egyéni szavazót jegyeztek úgy, hogy a szavazás időtartama nem változott. – A fiatal csapatok és ötleteik tekintetében mintegy harmada a fiataloknak teljesen új ebben a részvételi folyamatban. Jelentősen nőtt a 18 év alatti csapatok hányada a mezőnyben. A fiatalok ötletei pedig továbbra is hűen tükrözik érdeklődésüket, elfoglaltságukat és aggodalmaikat: környezet és klíma, személyes fejlődés és ismeretek elsajátítása, valamint saját mentális egészségük javítása emberi kapcsolatok és közösségi élmény révén olyan járványkorszakot követően, amely őket talán a legjobban sújtotta saját szociális hálójuk megtartása és építése szempontjából – értékelte az idei részvételt Farkas András.

A szervezők a Szabadsággal közölték: idén ősszel a Com’ON, Kolozsvár! 2023-as kiadásának finanszírozási keretéből 36 ötlet valósul meg a kolozsvári közösség jóléte érdekében. A nyertes ötleteket több mint négyezer kolozsvári lakos közel tízezer szavazata határozta meg. Jótékonysági klasszikus zene: koncertsorozat, az újrahasznosítást népszerűsítő fesztivál, kicsiknek szánt főzőtanfolyam, a pataréti családoknak szánt elsősegélynyújtó események, pszichoedukációs tábor, fajátékokat készítő műhely, kreatívírás-workshop, szabadtéri jóga és még sok-sok tevékenység várja a kolozsváriakat a következő időszakban.

Tudatták: az idei kiadás nyertesei közt nyolc olyan ötlet van, amelyet a speciális kategóriákhoz tartozó fiatalok javasoltak: ötöt a 14–18 évesek, illetve hármat a hátrányos helyzetű fiatalok kategóriájába tartozó csapatok. Ezek közül ötöt a speciális, az általános rangsoron kívüli kategóriák javaslatai közül választottak ki a részvételi folyamat szabályzata szerint. A másik három ötlet – amelyet 14 és 18 év közötti fiatalok nyújtottak be – az általános rangsor első három helyezettje.

„Nagyon lelkes voltam, amikor elkezdtem dolgozni az idei Com’ON-on részt vevő fiatalokkal, hiszen láttam a fejlődésüket, láttam, amint megálmodnak egy ötletet, azt továbbfejlesztik, majd meg is valósítják. Biztosra mondhatom, hogy a fiatalok nagyon sokat dolgoztak és igazán szeretnék ezt a várost gazdagítani ötleteikkel, hiszen mind olyanok, akik egyébként is nagyon aktívak a közösségben, akik különböző eseményeken megfordultak már, vagy ha eddig nem is, most bizonyára belekóstolnak ebbe az életstílusba. Energikus és felelős fiatalok, akik nagyon gyorsan megértették, hogy ez nem csak játék, hanem lehetőség arra, hogy hasznos tapasztalatokkal gazdagodjanak és ők maguk is hozzájárulhassanak a változáshoz, amelyet maguk körül szeretnének látni. Nagy szeretettel bátorítok mindenkit, hogy biztassa őket, és vegyen részt minél több általuk szervezett tevékenységen, eseményen” – nyilatkozta Delia Cocolea, a Com’ON Kolozsvár! közösségi szervezője.

November végéig a kolozsváriak olyan eseményeken vehetnek részt, mint például a multikulturalitást ünneplő tánc- és népzenei előadások, filmvetítések és hagyományok bemutatása, de terítékre kerülnek még kísérleti előadások is a nemek közötti esélyegyenlőségről vagy az egyén saját testével való kapcsolatáról, és szerveznek jótékonysági futóversenyt is.

Lesz ugyanakkor könyvcsere, zenés és filmes esték, ékszer- és dekorációkészítő műhelyek, művészeti kiállítások, társasjátékestek, biztonságos buli a fiataloknak. Ezeket alkohol- és drogfogyasztás nélkül tervezik megvalósítani.

A kivitelezésre váró projektek révén a kolozsváriak többet tudhatnak meg a városi levegő minőségéről olyan speciális mérőműszernek köszönhetően, amelyet diákcsapat állít majd fel a városban, ugyanakkor részt vehetnek terápiás alkalmakon vagy olyan beszélgetéseken, ahol a mentálhigiénia lesz a téma. Az idei kiadás egyik első megvalósított ötlete a televíziós show-ból inspirálódott kvízjáték, amelyet fiatal egyetemisták szerveztek, és amelynek az volt a célja, hogy segítsenek az elsőéves egyetemistáknak az ismerkedésben és beilleszkedésben. De szerveztek már gitárestet és könyvcserét is.

A szervezők közölték: a nyertes projekteket szeptember 19. és november 21. között valósíthatják meg az ötletgazdák.

(Borítókép: Facebook)