Bűnvádi eljárás a barátnőjét súlyosan bántalmazó kolozsvári egyetemi tanársegéddel szemben

Hatósági felügyelet alatt a Sapientia EMTE munkatársa

Bűnvádi eljárás a barátnőjét súlyosan bántalmazó kolozsvári egyetemi tanársegéddel szemben
Ütlegelés és egyéb erőszakos cselekmények vádjával indított bűnvádi eljárást a rendőrség, az ügyészség pedig 60 napig tartó hatósági felügyelet alá helyezte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának azt a 41 éves tanársegédjét, aki a vád szerint július 29-ről 30-ra virradóra súlyosan bántalmazott egy fiatal hölgyet, aki állítólag a (volt) barátnője/élettársa. A Sapientia EMTE elítéli a történteket.

„Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy karunk egyik oktatója fizikailag súlyosan bántalmazott egy vele ismeretségben álló hölgyet. Az egyetem akadémiai közössége teljes mértékben elítéli, az oktatói státussal ellentétesnek és az egyetemi tanári, emberi értékekkel össze nem egyeztethetőnek tartja B.F. magatartását és cselekedeteit, elhatárolódik a történtektől és egyszersmind együttérzését fejezi ki az áldozattal szemben. Ugyanakkor az intézmény, belső szabályainak értelmében, saját hatáskörben is kivizsgálást indít az említett oktató ellen, s kezdeményezi az oktató felelősségre vonását” – olvasható a felsőfokú oktatási intézmény által nyilvánosságra hozott dokumentumban.

A Krónika online által megszólaltatott rendőrségi szóvivő szerint az ügyben bűnvádi eljárás indult: a 30 éves áldozat feljelentését követően a férfit 24 órára őrizetbe vették, majd szabadlábra helyezték és 60 napos hatósági felügyelet alá helyezték.

(Képünk illusztráció)