Beláthatatlan következményei lehetnek a költségcsökkentésnek

Beláthatatlan következményei lehetnek a költségcsökkentésnek

Beláthatatlan következményei lehetnek a költségcsökkentésnek
Kolozs megyét is érzékenyen érinthetik a kormány költségcsökkentő tervei. Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke lapunknak elmondta: ennek a tervezetnek nem szabad életbe lépnie, hiszen annak súlyos következményei lehetnek. A kormány által bejelentett takarékossági intézkedések 200 ezer betöltetlen közalkalmazotti állás felszámolását, különböző bérpótlékok eltörlését irányozza elő, azokra az állami intézményekre pedig, ahol ötvennél kisebb az alkalmazottak létszáma, más intézményekkel való összevonás vagy épp a felszámolás vár. Az elképzelések szerint az önkormányzatok a bevételüknek legtöbb 7,5 százalékát költhetnék kultúrára, sportra, egyházakra, ami szintén megtizedelné az alkalmazottak számát. A veszélyben lévő Kolozs megyei magyar intézményeket illetően Vákár István mindenekelőtt az önkormányzat égisze alatt működő Művelődés folyóiratot említette.

„Költségcsökkentő intézkedésekre szükség van, de a kormány által elképzelt változatnak beláthatatlan következményei lehetnek” – fejtette ki véleményét Vákár István a Szabadság megkeresésére.

Elmondta: az önkormányzat jelenleg egyetlen színmagyar intézményt működtet, a néhány alkalmazottat foglalkoztató Művelődés folyóiratot. A tervezet értelmében a Művelődést össze kellene vonni a román kulturális folyóirattal, a szintén kis létszámú Tribunával, de még így is messze 50 alatt van a munkatársak száma. Az önkormányzat fantáziájára van tehát bízva, hogy milyen további intézményekkel „társítja” a két lapot, amelyek az átszervezés által teljesen elvesztik autonómiájukat ennek minden következményével együtt. Azok a magyarországi vagy belföldi támogatások, amelyeket például a Művelődésnek mindeddig sikerült megpályáznia, gyakorlatilag ellehetetlenülnek – mondta az RMDSZ-es alelnök.

Másik példaként a válaszúti Bánffy-kastélyt hozta fel. Az EU-s pénzekből felújítás alatt lévő intézmény működtetését ötszemélyes vezetőtestületre bíznák. Ez szerepel a pályázatban is, amit viszont nem tudnak majd abszolválni, amennyiben a kormány intézkedései életbe lépnek.

Az elmondottakból kiderül: ugyanennyire visszás helyzet alakulhat ki például az olyan intézményeknél, mint a Salvamont, az önkormányzatnak igencsak leleményesnek kell lennie, amikor arról dönt, milyen más intézménnyel vonja össze, és hogyan működteti a továbbiakban ezt a szintén kevesebb mint ötven alkalmazottat foglalkoztató, de létfontosságú intézményt.

Azzal, hogy az önkormányzat bevételeinek legtöbb 7,5 százalékát fordíthatja kultúrára, sportra, egyházakra, szintén elbocsátásokhoz vezet minden területen a falusi harangozótól a szociális intézményekig. Ez utóbbiak esetében a kormány minden gondozottra ezentúl egy gondozót számol, ami bizonyos esetekben megvalósíthatatlan.

„Ez a 7,5 százalék legfeljebb a kolozsvári filharmónia költségeire, az alkalmazottak bérére elég, és akkor hol van még a többi intézmény?” – tette fel a kérdést Vákár István, aki a megyei önkormányzat által fizetett alkalmazottak 15 százalékának az elbocsátásával számol, amennyiben a kormány tervezett intézkedései hatályba lépnek.

Amint arról korábban tudósítottunk, a kormány a kiadások csökkentésével mintegy 6 milliárd lejes megtakarítást akar elérni év végéig. Az RMDSZ azt az álláspontot képviseli: a megszorításokat Bukarestben, a minisztériumokban, és egyéb kormányhivataloknál kellene kezdeni, nem az önkormányzatoknál.

Az „ötletgazda” feltehetően a nagyváradi Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács liberális elnöke, akit a sajtó nem véletlenül a „bihari kultúra ellenségének” aposztrofál. Bolojan 2021-ben hirdette meg költséghatékonyság címszó alatt az önkormányzat hatásköre alá tartozó kulturális intézmények összevonását, a szándék nyilvánvaló: ezek elsorvasztása, működésük ellehetetlenítése. Úgy tűnik, erre a mintára készült most a PSD–PNL-kormány kétségbeesett költségcsökkentő koncepciója, amelytől az állami költségvetésben tátongó 58 milliárdos hiány pótlását reméli.