Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő: keddi kettős győzelmek

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő: keddi kettős győzelmek
A Real Madrid kedden este 3–1-re legyőzte a hazai pályán játszó SSC Nápolyt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 6–2-es összesítéssel jutott a nyolc közé. Hasonlóképpen lemásolta az első mérkőzés eredményét a Bayern München, amely Londonban is 5–1-gyel oktatta az Arsenalt, s 10–2-es összesítést ért el.

A 24. percben meglett az eredménye az olasz csapat hatalmas erőfeszítéseinek, szép támadás végén Mertens balról a hosszú sarokba lőtt (1–0). Öt perccel később viszont csak a szerencse mentette meg a nápolyiakat, az eddig elég gyengén futballozó Cristiano Ronaldo a kapufát találta el. A 37. percben a vendégcsapat került bajba, hiszen Mertens kis híján megszerezte saját maga és a Napoli második találatát, de a kapufán csattant a labda.

Bár úgy tűnt, a Nápolynak esélye lehet a továbbjutásra, Sergio Ramos a második félidő elején öt perc alatt szétrombolta az olasz reményeket. A spanyol válogatott védő az 52. és az 57. percben is fejesgólt szerzett (1–2). A Real csapatkapitányának ez volt a 67. és 68. gólja a csapat színeiben, ezekből 45-öt ért el fejjel. A folytatásban már azt történt a pályán, amit a Real akart, a Nápoly játéka egyre inkább szétesett. A 83. percben Carvajal került gólhelyzetbe, de közelről a kapu fölé lőtt.  A 91. percben a csereként beállt Morata állította be a végeredményt (1–3).

*

A londoni mérkőzés első percben máris meg kellett állítani a játékot, mivel a Bayern-szektorból ipari mennyiségű pénztárgépszalag landolt Manuel Neuer kapuja mellé. A pályamunkásoknak két perc alatt sikerült elhárítani a papírveszélyt.

A 20. percben góllá érett a londoni fölény: Walcott tört be néhány csel után a jobb oldalon a müncheni tizenhatoson belülre, az ötös közeléből a léc alá bombázott, Neuer csak beleütni tudott a labdába (1–0).

varosnapokHirdetés

Az 53. percben viszont eldőlt a párharc: Koscielny szabálytalankodott Lewandowskival (a képen) szemben a tizenhatoson belül gólhelyzetben, amiért ki is állította őt a játékvezető. A megítélt büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette (1–1).

A 68. percben fordított a Bayern: Robben vette el a labdát a bizonytalankodó Sáncheztől a hazaiak tizenhatosánál, majd a jobb alsó sarokba csavart (1–2). Tíz perc múlva pedig már három gólnál járt a Bayern: labdaszerzés után Douglas Costa vezette végig a fél pályán a labdát, a londoni tizenhatoshoz érve pedig ballal csavart el Ospina mellett (1–3). A végére teljesen összeomlott az Arsenal: a 80. percben Mustafi adta el a labdát a saját térfelén, Kimmich indította Vidalt, aki átemelte a londoni kapust (1–4). Öt perccel később Vidal a kegyelemdöfést is megadta (1–5), így összesítésben 10–2-vel jutott a nyolc közé a Bayern.

Eredmények, nyolcaddöntő, visszavágók (kiemelve a továbbjutó): • SSC Nápoly (olasz)–Real Madrid (spanyol) 1–3 (gól: Mertens – 24. perc, illetve Ramos 2 – 52. és 57., valamint Morata – 91. perc) – továbbjutott a Real Madrid kettős győzelemmel, 6–2-es összesítéssel • Arsenal (angol)–Bayern München (német) 1–5 (Walcott – 20. perc, illetve Lewandowski – 55., 11 m, Robben – 68., Costa – 78., továbbá Vidal 2 – 80. és 82. perc; kiállítva: Koscielny – 53. perc, Arsenal) – tj. a Bayern kettős győzelemmel, 10–2-es összesítéssel.