Bajnokok Ligája: A legnagyobb múltra visszatekintő párharc újabb fejezete kezdődik

Bajnokok Ligája: A legnagyobb múltra visszatekintő párharc újabb fejezete kezdődik
A spanyol és a német listavezető, azaz a Bayern München és a címvédő Real Madrid müncheni rangadója a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének csúcseseménye, a korábbi eredmények és az aktuális teljesítmény mellett azért is, mert ez a legnagyobb múltra visszatekintő párharc.

A szerdai lesz a két csapat 23. egymás elleni ütközete a legrangosabb kontinentális sorozatban, s a 11. egyenes kieséses párharc kezdődik meg. Az eddig lejátszott 22 mérkőzés enyhe spanyol fölényt mutat: a Real Madrid 11-szer nyert, míg két döntetlen mellett 9 müncheni siker született. Hasonlóképpen szoros a gólkülönbség is: 33–31 a Real javára.

Legutóbbi találkozásukkor, a 2013–2014-es idény elődöntőjében Carlo Ancelotti, a Bayern jelenlegi vezetőedzője még a madridi csapatot vezette, amely 5–0-s összesítéssel búcsúztatta az akkor Josep Guardiola irányította bajorokat. Ráadásul a Real Madrid Münchenben mért megsemmisítő, 4–0-s csapást az olasz tréner mostani klubjára.

„Mindannyiunktól a legjobb teljesítmény kell, mivel az ellenfélnél minden poszton világklasszis játszik – kezdte esélylatolgatását Philipp Lahm, a Bayern védője a Kickernek. – Össze kell dolgoznunk, amihez szükség lesz mind a tizenegy, pályán lévő játékosra, kivétel nélkül. A Dortmund elleni háromgólos sikerünk valóban önbizalmat ad, de a BL teljesen más sorozat” – utalt a hétvégi 4–1-es bajnoki győzelemre.

„A madridi kontrákat mindenképpen meg kell akadályoznunk” – folytatta, emlékeztetve arra, hogy a 2013-2014-es BL-elődöntő első, madridi felvonásán a francia Karim Benzema egy gyors ellentámadásból volt eredményes, és azzal nyert a madridi csapat.

Lahm úgy véli, hozzá kell szokniuk, hogy néha az ellenfelük is képes labdabirtoklásra és támadásvezetésre.

varosnapokHirdetés

„Ezt a Dortmund ellen tökéletesen modellezhettük. Amennyiben a védelmünk elbírja a nyomást, és képes megtartani a pozícióját, abból jó eséllyel tudunk kontrákat indítani” – bocsátkozott taktikai elemzésbe.

A bíróküldés alapján ugyanakkor a Real Madridnak kedvez a statisztika. Az olasz Nicola Rizzolli dirigálása mellett ugyanis az elmúlt években négy idegenbeli mérkőzéséből hármat nyert meg, és a negyediken sem kapott ki. Csoportkörös meccsen legyőzte a Lyont (2–0), a Liverpoolt (3–0), a PSG-vel pedig döntetlent játszott (0–0), míg negyeddöntős összecsapáson a Tottenham Hotspurt (1–0) múlta felül. A négy meccsen tehát még gólt sem kapott, s hasonló folytatással minden bizonnyal most is elégedett lenne.

A Real Madrid a nyolcaddöntőben az SSC Nápolyt ejtette ki 6–2-es összesítéssel, a Bayern München pedig az Arsenalt 10–2-vel.

A szerdai játéknap másik mérkőzést Madridban játsszák, ahol az Atlético fogadja az angol bajnok Leicester Cityt. A madridiak az előző fordulóban a Bayer Leverkusent múlták felül 4–2-es összesítéssel, míg a Leicester City a Sevillát 3–2-vel. Az Atlético jó formáját jelzi, hogy a hétvégén 1–1-re végzett a Real Madrid otthonában, a Leicester viszont kikapott 4–2-re vendégként az Evertontól.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések (a mérkőzések 21.45 órakor kezdődnek): • Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol) – élőben közvetíti a DolceSport tévéadó • Atlético Madrid (spanyol)–Leicester City (angol) – DolceSport2. A buszmerénylet miatt elhalasztott Borussia Dormund (német)–AS Monaco (francia) találkozó 19.45 órakor kezdődik a DolceSport2 követi élőben.