Azonnal kilőhetik a medvéket a településeken kívül is

Azonnal kilőhetik a medvéket  a településeken kívül is
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé teszi az azonnali közbelépést a település határain belül medvetámadás esetén.

A jogszabály 232 támogató és 30 elutasító szavazatot kapott, 23-an tartózkodtak. Az RMDSZ szerdai közleményében idézte Könczei Csaba háromszéki képviselőt, aki a törvény vitáján kiemelte: rendkívüli időszakban rendkívüli intézkedésekre van szükség.„Az elfogadott törvény értelmében emberi életeket mentünk, azonban hosszú távon azoknak a projekteknek a befejezésére van szükség, amelyeket Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter elindított, és amelyek alapján felmérik a Romániában élő medveállományt. Csak így lehet biztos alapokra helyezni a medvepopuláció menedzsmentjét” – nyilatkozta.Könczei Csaba rámutatott arra is, hogy míg 2016-ban 200 hívást tartottak számon az 112-es segélyhívószámon, addig 2020-ban 1800 hívásra ugrott ez a szám, továbbá idén az első 5 hónapban több mint ezren hívták az 112-es segélyhívószámot veszélyes medvét jelenteni.

A törvény vitáján Kolcsár Károly, az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője elmondta: meggyőződése, hogy az emberi élet mindenek felett van, éppen ezért dolgozta ki az RMDSZ frakciója azt a cikkelyt, amely lehetővé tette a település határain kívül is az azonnali közbelépést medvetámadás esetén.

A törvény az államelnöki kihirdetést követően, a Hivatalos Közlönyben történő megjelenés után lép hatályba.